2006. Március 06.

Magyar családban nincs erõszak

Tipikus családon belüli erõszak-történetnek látszik Zsuzsa kálváriája. Pedig nem lehet az, Magyarországon ugyanis ilyesmi nincs.

nlc

A hét témája a Nők Lapjában:
Segítsen már valaki!!!
Bántalmazás, zaklatás és tehetetlenség?

Már megint. És még mindig. Mert a családon belüli erőszak mindig aktuális. Csak jönnek a levelek, a telefonok, a történetek, bennük ugyanaz a kérdés: de hát ki tud segíteni nekem?! Tényleg: ki tud segíteni nekik?

További írások:

Mintha bűnöző lennék »

Nem volt más út, csak az anyaotthon »

Pereljem be? »

Az összeállítást készítették:
Hulej Emese, Mihalicz Csilla, Dudics Emese

Néha elcsattan egy-egy pofon, olyankor kimegy a rendőrség, születik látlelet, aztán a megfélemlített nő (mert az esetek többségében nő és gyermek az áldozat), aki az érzelmei, egzisztenciája vagy a közös gyerekek miatt foglya a helyzetnek, teszi a dolgát tovább egészen a következő orrcsonttörésig. És akkor elindul segítségnyújtás helyett a számonkérésnek és a hárításnak egy olyan spirálja, amelytől az áldozat, amellett, hogy mellesleg sokszor földönfutóvá is vált, kezdi úgy érezni, maga tehet mindenről.

Mindez azért történhet meg, mert egy speciális bűncselekménytípus amely nem egyszeri indulati cselekmény, hanem a lényege a folyamatosság nincs a nevén nevezve, és ezért hozzárendelt feladatokat sem lehet számon kérni. Kizárólag a rendőrökön magyarázza Lénárt Borbála pszichopedagógus, a Női és Gyermekjogi Kutató Oktató Központ Alapítvány munkatársa. Az Országos Rendőr-főkapitányság még 2003-ban kidolgozott egy módszertani útmutatót, amelyben aprólékosan előírja, hogy a családon belüli erőszakügyekben riasztott rendőrnek mi a dolga. Azt feltételezve, hogy a szociális, egészségügyi szféra intézményei és más hatóságok is teszik a dolgukat. Csakhogy ez a legritkábban működik így, hol szakmai, hol anyagi, emberi feltételek hiánya miatt.

2003-ban az Országgyűlés határozatot hozott, amelyben egy sor intézkedést írt elő a családon belüli erőszak megelőzése érdekében. Ezekből szinte semmi sem valósult meg: csak nemrég a távoltartási rendelkezés, úgy-ahogy. Illetve a Családügyi Minisztérium elődje létrehozott egy Krízisközpontot. De sem a gyermekvédelmi jelzőrendszer, sem az úgynevezett alapellátás az önkormányzatok gyámhivatalai, családsegítő és gyermekjóléti szolgálatai nem teszik, amit a törvények előírnak, és ezt nem is lehet rajtuk számon kérni.
Ez a következő történetünkből is kiderül, amit Lénárt Borbála mesélt el, aki korábban az említett Krízisközpont szakembereként dolgozott.

A témáról bővebben a Nők Lapja március 8-án megjelenő 10-es számában olvashatsz!