Aktuális

Áldozati apport?

– Az én életemben – pontosabban: a kapcsolatom felborulásában – komoly szerepet játszott a házassági szerzõdés – jelenti ki Petrány Viktória, a karcsú, harmincéves humánpolitikai menedzser.




A hét témája a Nők Lapjában:
Szerződéses szerelem?

Mármint házassági szerződést… Ugye, tudják, kedves Olvasók, miről beszélünk? Nevezetesen arról, hogy esküvő vagy tartósnak remélt összebútorozás előtt (az is megesik, hogy az együttélés későbbi fázisában) a pár szerződésben rögzíti a vagyoni viszonyait, és azt, hogy a közösen szerzett javak hogyan oszlanak majd meg kettejük között. Prózai? Nagyon. Idegen a szerelemtől? Igen. Hasznos? No, ezt próbáljuk most körüljárni.

További írások:
• Élet szülte tanmese… »
• „Azóta szebb, őszintébb!” »
• Hollywoodban szerződnek a csillagok »

Az összeállítást készítették:
 V. Kulcsár Ildikó, Dobray Sarolta és Szigeti Hajni 
– Huszonhat évesen ismertem meg Ő-t, és annak ellenére, hogy nagyon különbözők vagyunk (a párom értékpapír-forgalmazó, azaz bróker, magam német szakot végeztem, aztán meg közgázt), gyorsan egymásra találtunk. Én nem vagyok szegény, de gazdag sem, ő viszont nagyon tehetős volt már huszonkilenc évesen is. Amikor először randevúztunk, majd’ elájultam a kocsijától… Nagy szerelem volt a miénk, hozzáköltöztem, házasságot terveztünk, ő telket vett, hogy építkezzünk. De… Számomra teljességgel felfoghatatlan volt, hogy az anyagilag kiváló körülmények között élő párom miért veri fogához a garast. Nem vagyok túl nagyigényű, de egy idő után már bántott, hogy kizárólag akciós cuccokat kapok. Az hagyján, hogy akciós parfümöt vett, de hogy még turmixgépből is olyat, amelyik egyszeri használat után szétesett…! Aztán be kellett látnom: számára az a legfontosabb, hogy ne veszítse el, amit önerőből teremtett. Ennek ellenére két évig kiválóan megvoltunk, de ahogy egyre jobban megismertük egymást, kiütköztek a különbségek. Kedves, szeretnivaló ember, de nem igényel annyi beszélgetést, érzelmet, mint én, nem kedveli a színházat… szóval szép lassan lelkét vesztette a kapcsolatunk. Ebben a lélekvesztésben szerepet játszott az általa óhajtott házassági szerződés is. Félre ne érts! Nem tiltakoztam. Tudomásul vettem, hogy ez neki fontos, ő akarja, én meg őt akarom, tehát megkötjük a szerződést. Amúgy teljesen normálisnak tartom olyan esetben, ahol nagy a különbség a felek vagyona között. Mi az ő lakásában éltünk, az ő kocsiját használtuk, jóval többet keresett… De azt azért akartam, hogy az én szempontjaim is kerüljenek bele a szerződésbe. Nevezetesen az volt számomra fontos, hogy rögzítsük: azokat az áldozatokat, amelyeket én hozok (és hozni fogok) ezért a házasságért, váltsa meg pénzzel, ha netán elválnak útjaink.

– Amolyan lelépési díj-félére gondoltál?

– Finomabban is fogalmazhatnánk, de erről van szó. Nem vagyok vad feminista, ám gondold végig a következőt! Én éppúgy beleteszem a pénzemet (még ha kevesebbet is) a „közös létezésbe”, mint ő, ráadásul még mennyi mindent! Hány pluszmunkaóra a háztartás, a főzés, a vásárlás, a takarítás! Egy családját ellátó anya komoly értéket hoz létre, csakhogy erről ritkán beszélünk. És, ha gyermekünk születik, akkor (évekre) kiesem a munkából, ami törvényszerűen visszaveti a karrieremet (a fizetésemet), igenis lemaradok a férjemhez, a férfi kollégáimhoz képest. Pedig nem vagyok tehetségtelenebb, lustább, mint ők! Tehát nemcsak azt kell tartalmaznia a házassági szerződésnek, hogy mi az övé, és milyen arányban osztjuk meg a javakat, hanem az én „áldozati apportomat” is figyelembe kell venni. Ha van szellemi apport, akkor efféle miért ne létezne?!





– Megkötöttétek a szerződést?

– Nem értett meg, tiltakozott! Aztán háromévi együttélés után elváltak útjaink… Nem gyűlölködünk, ma is barátok vagyunk. Épp most hívtam fel, és ő gond nélkül beleegyezett abba, hogy mindezt elmeséljem neked.

– Kiábrándultál?

– Nem! Inkább megtanultam, hogy a házassági szerződés fura természetű: arra az esetre íródik, amikor két ember között megromlik a kapcsolat, viszont (általában) akkor köttetik, amikor nő és férfi hisz az örökké tartó szerelemben. Csak olyan szerződést írnék alá, amelyik tükrözi: a párom gondol arra, hogy én akkor is biztonságban legyek, ha kiderül, mégsem sikerült az együttélés…

A témáról bővebben a Nők Lapja május 10-én megjelenő 19-es számában olvashatsz!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top