Pletykálnak a kollégáim

Kedves Soma!

Csodálom optimizmusodat, hitedet az emberek és a világ jobbá tételében. Szeretném a tanácsodat kérni. Az utóbbi időben “elakadtam” az emberekkel való kapcsolatban. A főiskolán “kedves, aranyos, okos” kislány voltam, bár zárkózott, visszahúzódó természetű vagyok. Mindig ilyen voltam, nem voltak ebből különösebb prolémáim, és ha valakinek netán nem voltam szimpatikus, nem szívtam mellre. Mostanában viszont annyi embertől kaptam gonoszságot, rosszindulatot, irigységet az irányomba, hogy szinte teljesen visszahúzódó lettem, és sajnos már általánosságban azt feltételezem az emberekről, hogy hátba fognak támadni.

Nem igaz, hogy az ember azt kapja vissza, amit ad. Nálam nem így van. Távol áll tőlem, hogy bárkit bántsak. Te hogyan kezeled ha rosszindulatú, alaptalan pletykákat terjesztenek rólad és te ezeket visszahallod? Mit csinálnál, ha ezeket a piszkálódásokat, beszólásokat, aljasságokat a közvetlen kollégáidtól kapnád, és kénytelen lennél velük dolgozni?

A mai világban nem teheti meg az ember, hogy ezért odébb áll egy másik munkahelyre. És ha akarna, sem tud egyik napról a másikra. És nem is hiszem, hogy ez lenne a megoldás, mert egy másik helyen is lehetnek ugyanilyen gonosz emberek. Kérlek, adj tanácsot. Adok a véleményedre. A hétről hétre írt leveleid nagy élettapasztalatról és kiváló problémamegoldó képességről tanúskodnak.

Tisztelettel: Nebáncsvirág

Kedves kis Nebáncsvirág!

Természetesen, mint megosztó személyiség (vagy szeretnek, vagy utálnak – keveseknek vagyok közömbös) és mint közszereplő, igen edzett vagyok az emberek akár radikális hozzám való viszonyával szemben is. Most már megerősödtem, és jól viselem a gyűlölködést, rosszindulatot. Tudom, hogy igazából az fog a legrosszabbul járni, aki ezeket az érzéseket kulminálja és átéli. De régebben nagyon fájt, ha nem szerettek. Nem értettem, miért? (ehhez kellett az akkori nárcisztikus világképem is).

Nem gondolom, hogy csak ennyire egyszerűen lehetne értelmezni a lét többsíkú komplexitását, hogy “az ember azt kapja vissza, amit ad” (miközben bizonyos szinten ennek is megvan az igazsága). De itt nem is erről van szó. Intuícióm szerint energia-vámpírkodásról. Gondolj bele! Mi másról szólhat a kollégád gonoszkodása, mint hogy rossz érzéseket, szorongásokat keltsen benned? Ezáltal mintegy “hatalmába ” kerít, tartasz tőle, amitől ő még erősebbnek érzi magát veled szemben, te pedig még szorongatottabbnak, még gyengébbnek. Színtiszta képlet. Megtalálta magának azt az embert, akiből ezzel az egyszerű és klasszikus energia-lecsapolásos módszerrel táplálkozhat. Megtalálta a kis ártatlan, jóindulatú, légynek sem ártó típusú “nebáncsvirágot”. Ha ő azon a szinten van, hogy csapolva, vámpírkodva tud magának energiát szerezni, nyilvánvaló, hogy nem az erős, kikezdhetetlen, magabiztos, jól visszaszóló, könnyen ütköző kollegáját fogja piszkálni.

Találkozz te is Somával! Szeretettel meghívunk a Nők Lapja Családi Hétvége nevű rendezvényünkre. Amennyiben a te leveled is megjelent a a Nők Lapja Cafe honlapján, a helyszínen  kötetlen beszélgetés keretében személyesen is találkozhatsz Somával. A helyszínen megvásárolhatod Soma Ébresztő című könyvét is. A beszélgetés időpontja: 2006. május 21. vasárnap 16.00, Könyvsátor A rendezvény helyszíne: Budapest, Margitsziget, Nagyrét Soma a következő időpontokban dedikálja könyvét: • Május 18. 17.00 óra Mammut Libri • Május 21. Nők Lapja Családi hétvége 15.00 óra könyvsátor

Az emberi kapcsolatok meghatározó többsége az energia megszerzéséről szól. Erről bővebben olvashatsz James Redfield: Mennyei prófécia című könyvében. A hatalmi dráma az egyik legklasszikusabb energiaszerzési módszer – megfélemlítéssel, leuralással, kiszolgáltatott, megalázó, rossz érzések teremtésével a másik folyamatosan zuhanó energiaszintjét azonnal mintegy “felszippantja” magának az energia-vámpír embertárs. Emellett persze más módon is lehet energiát szerezni egymástól: panaszkodással, titkolózással, a másik lehengerlésével, másokra való rátelepedéssel, stb… A lényeg az, hogy okosan ismerted föl azt, hogy “ez nem megoldás, mert egy másik helyen is lehetnek ugyanilyen gonosz emberek.” Vagyis ugyanilyen primitív szinten energiát szerző emberek.

Tehát akkor, mi a megoldás? Muszáj lesz szembenézned ármánykodó kollégáddal! Mindaddig, amíg összeszorul tőle a gyomrod, a hatalma alatt tart, és folyik át hozzá az erőd! Javasolom, hogy szedd össze magad, állj elé, szemrebbenés és indulatok nélkül tisztázd vele a helyzetedet! Én nem mondhatom meg neked, hogy mit tegyél, de azt elmondom, hogy én mit tennék, illetve hogyan látom kívülről az egészet. Szóval, én eléállnék, lelkileg felkészülten, tiszta fejjel, és megkérdezném tőle, hogy ezt miért terjeszted rólam? Mivel ártottam neked, amiről esetleg nem tudok, és miért csinálod ezeket (részletesen felsorolva) a “piszkálódásokat, beszólásokat, aljasságokat “? Nagyon fontos, hogy ezt nem szabad indulatos, bántó attitűdből tenni! Ugyanis akkor mi is egy alacsonyabb szintre csúszunk. Végig meg kell őrizni a nyugalmat, sőt, én ilyenkor még azt is szoktam, hogy elképzelem, hogy megnyitom a szívét, és magamhoz ölelem (magad is megdöbbenhetsz, milyen pálfordulat következhet be…). Szóval, csak úgy szüntetheted meg ezt a jelenlegi kapcsolatot, és erőviszonyt, ha magadban elindítod irányába a változást.

Elmesélem egy hasonló élményemet. ’98-ban másodjára kérvényeztem vízumot az amerikai nagykövetségen. Egy olyan nagyszerű ajándékot kaptam az élettől, hogy egy kedves barátom révén megismertem egy Mark Herris nevű Los Angeles-i showmant, aki belelkesülve egy újabb műsor-ötletre, felajánlotta, hogy körbeutazza velem Amerikát, mindig velünk lesz egy kameraman, és különféle helyzetekben játszunk, improvizálunk. Megbíztam benne, hiszen 30 éve volt a barátom barátja, ráadásul egy helyes, meleg pasi volt (alapjáratban vonzódom a homoszexuálisokhoz), így a boldogságtól majd kiugrottam a bőrömből, amikor előadta, mit szeretne.
Néhány nap múlva már sorban álltam a megalázó, fagyos légkörű nagykövetségen vízumért. Angolul kértem az elbeszélést, hogy megtiszteljem őket az anyanyelvükkel, ha már a hazájukra kíváncsi vagyok. Egy 45 körüli, rideg, kőkemény fekete nőhöz kerültem. Végignézte az irataimat, hogy van férjem, gyerekeim, munkahelyem, majd közölte, hogy nem adja meg a vízumot. Döbbenten kérdeztem, hogy de hát miért nem? Láthatja, hogy mindenem megvan itt (5 és 7 éves gyerekeim vannak, csak nem képzeli, hogy itt hagynám őket?) Közölte, hogy nem kapom meg a vízumot, és kész. Nem indokolt.

Vettem egy nagy levegőt, és emberi hangon (nem üvöltve) azt mondtam neki: “Nézze, asszonyom! Én annyit adtam már az életben másoknak, folyamatosan szolgáltam valakit, a testvéreimet, aztán öregeket, betegeket, most végre nekem akar valaki valamit adni, most végre én is kaphatok, maga ezt nem veheti el tőlem!” Meglepődött, nyilván ebben a tipikus hatalmi drámás szituációban, ahol a kiszolgáltatott emberek többnyire meghúzzák magukat, nem szokott ahhoz a hangnemhez, hogy megmondják neki, ő mit tehet, vagy nem tehet meg a másikkal. Nyelt egyet, majd közölte, hogy üljek vissza, még gondolkodik. Tudtam, hogy csak egyetlen dologgal törhetem őt meg, ha “megnyitom” a szívét. És elkezdtem őt kívülről nézni. A ridegsége és a keserűsége mögött egyedüllétet láttam, begörcsölést, befeszülést, örömtelenséget, arra gondoltam, biztos kevesen szeretik, pedig bizonyára neki is rengeteg nagyszerű tulajdonsága van, és mint minden ember, ő is vágyik az éltető szeretetre, és fényt, melegséget képzeltem el a szívéhez.

Épp ennek a vizualizálásában voltam elmélyedve, amikor szólított. Megadta a vízumot. De ha én megrettenek tőle, ha én hagyom, hogy ő átélje azt, hogy kiszolgáltatottságomból, és lealázásomból erőfölényben legyen, akkor nem megyek Amerikába. Szóval, ki kell billenteni a kollegádat a jelenlegi intrikus szerepkörből, és vissza kell venned az erődet!

Ajánlok egy nagyon egyszerű, ám igen hatásos stressz-oldó gyakorlatot – homlok-tarkó fogásnak hívják. Egyik kezed a homlokodon, másik a tarkódon, lehunyod a szemed, és elkezded vizualizálni, minél részletesebben elképzelni a kollegáddal való találkozást és beszélgetést. Közben a szádon fújod ki a levegőt. Ezt addig csináld (többször, egymás után), amíg már mindenféle rossz érzés nélkül el tudod képzelni, hogy félrehívod őt beszélgetni, és elmondod, hogy te nem szeretnél feszültséget a munkahelyen, és úgy gondolod, hogy minden probléma megoldható, és kíváncsi vagy a véleményére, ez miként lehetséges? Konfliktuskerüléssel nem érsz célt! Szóval, hajrá, drukkolok neked! Ha ezt most egyszer megcsinálod, a jövőben bármikor fogod tudni alkalmazni! Tök jó kaland előtt állsz!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu