Aktuális

A fogyókúra nem önkínzás!

Hogyan lehet, hogy aki gyerekkorában dundi volt, és késõbb lefogyott, gyakran karcsú felnõttként is gátlásokkal küzd egykori alkata miatt? Miért várnak egyesek teljes átváltozást egy fogyókúrától?

Mi történik azokkal, akik folyamatosan kínozzák magukat a különböző diétákkal, mégsem fogynak le? Csigó Kata pszichológussal a fogyókúrák lelki hátteréről is beszélgettünk.

– Kata, sokszor látom, hogy van, aki ducin is magabiztos, s más, vékonyabb testalkatú lány szorong, gátlásos, mert – szerinte – elhízott. Mitől függ elsősorban, hogy milyen viszonyban vagyunk a saját testünkkel?

– Pici gyerekként először a testünkről alakul ki bennünk kép, s később épül e köré az önértékelés, az önmagunkról alkotott gondolatok, érzések. A testképünk valójában az énképünk magja, és azért fontosak az első élmények, mert ezek a későbbi önbizalmunk alapjai. De az is lényeges, hogy milyen visszajelzést kapunk a környezetünkről: a szüleink, környezetünk dicsér-e időnként, vagy esetleg csak kritikát kapunk tőlük. Nagyon gyakori, hogy aki gyerekkori kövérséggel küszködött, később hiába fogy le, benne marad a kisebbrendűségi érzés. Van olyan páciensem, aki gyerekként duci volt, s tiniként kemény fogyókúrával sikerült lefaragnia a fölösleges kilóit. Teljesen normális alkata lett, sportol, tartja a súlyát, de még mindig kisebbrendűségi érzéssel küszködik.

– Csúfolták őt a társai gyerekkorában?

– Legalábbis úgy érezte: nem fogadják el a társas közegekben, minden közösségben a peremen volt a kövérsége miatt, és ezt a mai napig nem bírta egészen levetkőzni. A duci kisgyerek, amikor óvodába kerül, rögtön érzi, hogy valamiért kilóg a sorból, sokszor kiközösítik, és elkezdik cukkolni. És sajnos, gyakran az óvónők és a pedagógusok is jobban szeretik az arányosabb testalkatú gyerekeket, legalábbis nemzetközi felmérésekből ez derül ki. Tehát a gyerekkori elhízás korán beépül a testképbe, és a későbbiekben is erős hatást gyakorolhat, még akkor is, ha közben lefogyott az illető.








– Szerinted ez a férfiakra is igaz?

– Hogyne, ismerek olyan férfit, aki kamaszként kövér volt, és akkor senki sem látta meg benne a fiút, minden lánynak csak egy „haver” volt. Így az első párkeresési kísérletei sikertelenek voltak, és hiába változott meg később a teste, az önértékelésében nyomot hagytak a kamaszként viszonzatlan szerelmek.

– Egyik ismerősöm tiniként olyan volt, mint egy szupermodell, az anyja egyfolytában ajnározta, és azt mondta, a lánya minimum manöken, de inkább színésznő lesz. Nemrég találkoztam a lánnyal, kiderült, hogy egy időben elhízott, aztán fogyókúrák tömkelegét próbálta ki, s igazán sem lefogynia nem sikerült, sem önmagát és partnerét megtalálnia.

– Kell, hogy a szülő adjon a gyereknek pozitív visszajelzéseket a külsejéről is, mondja néha neki: „szép vagy”, mert ha nem ad ilyet neki, akkor az később a nőiesség vagy a férfiasság kialakulásában „negatív góc” lehet. De ha valakit agyonajnároznak, akkor narcisztikus érzések alakulhatnak ki benne, s azt gondolhatja: „én tényleg különleges virágszál vagyok”. Azért nem csodálom, hogy az általad említett nő nem él boldog párkapcsolatban, mert a partnerkapcsolat úgy alakul ki, hogy bennünk van a szeretetenergia, a libidó, amely a másik – szeretett – emberre irányul. Ám, ha sérül a személyiség, akkor a libidó saját magát tartja fogva, tehát az ilyen ember igazán csak önmagát tudja szeretni. Azt fogadja el partneréül, aki folyamatosan csodálja őt. Gyakori egyébként, hogy a szülő túlzott elvárásai miatt – például: a lányból legyen modell vagy tornászbajnok – egy lány már tiniként elkezd fogyókúrázni, és ha sikertelen ezen a pályán, később ennek talaján étkezési zavarai (anorexia, bulímia) alakulhatnak ki.

– Megváltozhat-e az önmagunkról alkotott képünk, ha leadjuk a fölösleges kilóinkat?

– Önmagában ettől nem. Persze, ha csupán két-három-öt kilót kell leadnunk, és ezt elérjük, akkor nyilván elégedettek lehetünk. De drasztikusabb változáshoz – főleg súlyos elhízás után – „csupán” a fogyás nem elegendő. Aki „csak” lefogy, annak általában nem változik meg az énképe, sokszor ugyanolyan gátlásokkal küszködik a későbbiekben, mint amikor még elhízott volt.

– Vajon egy pszichológus milyen tanácsot adna a fogyókúrázóknak?

– Nem jó, ha a diéta önkínzó, önsanyargató módon történik, amikor valaki megvonja magától az örömforrásokat. Ha valaki így sanyargatja magát, azzal saját magát bünteti; „nehogy már nekem jó legyen!” – ez lehet a háttérben. Azt gondolom jó fogyókúrának, amely közben jól érezzük magunkat, és nem vonunk meg minden finom falatot önmagunktól, és közben persze sportolunk, mert ez még az önbizalmunkat is erősíti.

– Van egy barátnőm, aki már nagyon sokszor próbált lefogyni, mégsem sikerült neki. Már fel is adta…

– Lehet, hogy az alap testtömeg-indexe magasabb, mint a normális, és nem is tudna egészen karcsúra lefogyni, ám ettől még lehet boldog. Ilyen esetekben fokozottan javaslom a fogyni vágyóknak, hogy kérjenek dietetikus szakembertől segítséget, mert lehet, hogy valamit rosszul tesznek közben, vagy nem jó kúrákat választanak maguknak, esetleg azokat nem csinálják végig úgy, ahogyan kellene.

(Csigó Katának a katalin.csigo@sanonmabp.hu e-mail címre írhattok.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top