A fogyókúra nem önkínzás!

Mi történik azokkal, akik folyamatosan kínozzák magukat a különböző diétákkal, mégsem fogynak le? Csigó Kata pszichológussal a fogyókúrák lelki hátteréről is beszélgettünk.

– Kata, sokszor látom, hogy van, aki ducin is magabiztos, s más, vékonyabb testalkatú lány szorong, gátlásos, mert – szerinte – elhízott. Mitől függ elsősorban, hogy milyen viszonyban vagyunk a saját testünkkel?

– Pici gyerekként először a testünkről alakul ki bennünk kép, s később épül e köré az önértékelés, az önmagunkról alkotott gondolatok, érzések. A testképünk valójában az énképünk magja, és azért fontosak az első élmények, mert ezek a későbbi önbizalmunk alapjai. De az is lényeges, hogy milyen visszajelzést kapunk a környezetünkről: a szüleink, környezetünk dicsér-e időnként, vagy esetleg csak kritikát kapunk tőlük. Nagyon gyakori, hogy aki gyerekkori kövérséggel küszködött, később hiába fogy le, benne marad a kisebbrendűségi érzés. Van olyan páciensem, aki gyerekként duci volt, s tiniként kemény fogyókúrával sikerült lefaragnia a fölösleges kilóit. Teljesen normális alkata lett, sportol, tartja a súlyát, de még mindig kisebbrendűségi érzéssel küszködik.

– Csúfolták őt a társai gyerekkorában?

– Legalábbis úgy érezte: nem fogadják el a társas közegekben, minden közösségben a peremen volt a kövérsége miatt, és ezt a mai napig nem bírta egészen levetkőzni. A duci kisgyerek, amikor óvodába kerül, rögtön érzi, hogy valamiért kilóg a sorból, sokszor kiközösítik, és elkezdik cukkolni. És sajnos, gyakran az óvónők és a pedagógusok is jobban szeretik az arányosabb testalkatú gyerekeket, legalábbis nemzetközi felmérésekből ez derül ki. Tehát a gyerekkori elhízás korán beépül a testképbe, és a későbbiekben is erős hatást gyakorolhat, még akkor is, ha közben lefogyott az illető.

– Szerinted ez a férfiakra is igaz?

– Hogyne, ismerek olyan férfit, aki kamaszként kövér volt, és akkor senki sem látta meg benne a fiút, minden lánynak csak egy „haver” volt. Így az első párkeresési kísérletei sikertelenek voltak, és hiába változott meg később a teste, az önértékelésében nyomot hagytak a kamaszként viszonzatlan szerelmek.

– Egyik ismerősöm tiniként olyan volt, mint egy szupermodell, az anyja egyfolytában ajnározta, és azt mondta, a lánya minimum manöken, de inkább színésznő lesz. Nemrég találkoztam a lánnyal, kiderült, hogy egy időben elhízott, aztán fogyókúrák tömkelegét próbálta ki, s igazán sem lefogynia nem sikerült, sem önmagát és partnerét megtalálnia.

– Kell, hogy a szülő adjon a gyereknek pozitív visszajelzéseket a külsejéről is, mondja néha neki: „szép vagy”, mert ha nem ad ilyet neki, akkor az később a nőiesség vagy a férfiasság kialakulásában „negatív góc” lehet. De ha valakit agyonajnároznak, akkor narcisztikus érzések alakulhatnak ki benne, s azt gondolhatja: „én tényleg különleges virágszál vagyok”. Azért nem csodálom, hogy az általad említett nő nem él boldog párkapcsolatban, mert a partnerkapcsolat úgy alakul ki, hogy bennünk van a szeretetenergia, a libidó, amely a másik – szeretett – emberre irányul. Ám, ha sérül a személyiség, akkor a libidó saját magát tartja fogva, tehát az ilyen ember igazán csak önmagát tudja szeretni. Azt fogadja el partneréül, aki folyamatosan csodálja őt. Gyakori egyébként, hogy a szülő túlzott elvárásai miatt – például: a lányból legyen modell vagy tornászbajnok – egy lány már tiniként elkezd fogyókúrázni, és ha sikertelen ezen a pályán, később ennek talaján étkezési zavarai (anorexia, bulímia) alakulhatnak ki.

– Megváltozhat-e az önmagunkról alkotott képünk, ha leadjuk a fölösleges kilóinkat?

– Önmagában ettől nem. Persze, ha csupán két-három-öt kilót kell leadnunk, és ezt elérjük, akkor nyilván elégedettek lehetünk. De drasztikusabb változáshoz – főleg súlyos elhízás után – „csupán” a fogyás nem elegendő. Aki „csak” lefogy, annak általában nem változik meg az énképe, sokszor ugyanolyan gátlásokkal küszködik a későbbiekben, mint amikor még elhízott volt.

– Vajon egy pszichológus milyen tanácsot adna a fogyókúrázóknak?

– Nem jó, ha a diéta önkínzó, önsanyargató módon történik, amikor valaki megvonja magától az örömforrásokat. Ha valaki így sanyargatja magát, azzal saját magát bünteti; „nehogy már nekem jó legyen!” – ez lehet a háttérben. Azt gondolom jó fogyókúrának, amely közben jól érezzük magunkat, és nem vonunk meg minden finom falatot önmagunktól, és közben persze sportolunk, mert ez még az önbizalmunkat is erősíti.

– Van egy barátnőm, aki már nagyon sokszor próbált lefogyni, mégsem sikerült neki. Már fel is adta…

– Lehet, hogy az alap testtömeg-indexe magasabb, mint a normális, és nem is tudna egészen karcsúra lefogyni, ám ettől még lehet boldog. Ilyen esetekben fokozottan javaslom a fogyni vágyóknak, hogy kérjenek dietetikus szakembertől segítséget, mert lehet, hogy valamit rosszul tesznek közben, vagy nem jó kúrákat választanak maguknak, esetleg azokat nem csinálják végig úgy, ahogyan kellene.

(Csigó Katának a katalin.csigo@sanonmabp.hu e-mail címre írhattok.)