Robbie Williams: „Engedd, hogy szórakoztassalak!”

Aztán jön egy kis pokoljárás, hogy onnan félig-meddig megszabadulva, ő legyen az egyik „legjobb dudás”. Robbie Williams, a pop fenegyereke önmagát nem is énekesként, hanem „szórakoztatóként” jellemzi.

Magam közepesen kedveltem Robbie-t, aztán egy alkalommal belenéztem knewborth-i koncertjének videójába. És akkor megértettem, miért imádják ezt a zenebohócot. Önironikus, tehetséges, varázsa van. Knewborth Nagy Britannia egyik legnagyobb koncerthelyszíne, százhuszonötezren férnek el. Robbie három egymást követő estén töltötte meg az arénát. Idei, 2006-os koncertturnéjára, egy óra alatt, 1,6 millió jegyet adtak el. (Ezen turné keretében, júliusban, Budapesten is fellép.) Robbie Williams a leggazdagabb popsztár a harmincöt év alatti generáció tagjai közül. Ez azonban – ahogy az már lenni szokott – még kevés a boldogsághoz.

Jobb, mintha pap lett volna…

Mint minden rendes előadó, Robbie sem nélkülözheti a gyermekkori defektet. Szülei közösen üzemeltetik Vörös Oroszlán nevű kocsmájukat az angol Stoke On Tentben, de 1977-ben, amikor a kis Robbie alig háromesztendős, apja az Angol Futball Liga döntőjén annyira belelkesedik, hogy egyben el is hagyja a családját. A gyerek persze nagyon is megérzi az apa hiányát. Pedig a papa az, aki engedi, hogy a kocsmában a kisfiú produkálja magát a vendégek előtt: Robbie szinte hamarabb tanul meg énekelni, mint rendesen beszélni.





Egy évre rá anyjával egy tehetségkutató versenyen sertepertélnek, mígnem a kissrác meglóg, feloson a színpadra, és előadja a Pomádéból a Summer Nights című örökzöldet, és ezzel a lendülettel meg is nyeri a vetélkedőt. Látszik, hogy a gyerekből szórakoztatóipari szakmunkás lesz, és lassan anyja is támogatja a terveit. Leginkább azonban szeretett nagymamája hisz benne, aki később a háza körül visítozó rajongókat megteáztatja, majd, amikor megindul Robbie karrierje, a később óriási sikereket elérő Take That fiúcsapatban, csak annyid mond: „Hát, jobb, mintha papnak ment volna…” Az osztály bohóca, a színjátszókörben és a focipályán is tehetséges srác hamar elkezdi belső feszültségeit különböző módszerekkel levezetgetni. Tizenhárom évesen rúg be először. Alkohol, fű, szipuzás: saját bevallása szerint még az érettségit is teljesen „beállva” teszi le. El is hasal minden tantárgyból. Aznap mégis ünnepel a család: Robbie sikerrel járt egy manchesteri válogatáson, és beveszik egy alakuló fiúcsapatba. Ez a Take That. Szédítő magasságok és mélységek ugródeszkája.

Lányok álma

Tizenhat évesen lép be az együttesbe. Gary Barlow, Jason Orange, Mark Owen és Howard Donald mellett Robbie a tulajdonképpeni tartalékember. Míg a többi négy úgy-ahogy ismerte egymást, Robbie már a kezdetek kezdetén kilógott a csapatból. A Take Thatben Gary Barlow lett a „főnök” a rangsorban, és előszeretettel éreztette Robbie-val, hogy különösebben nem szíveli.





A Take That nehezen indult be, pedig ez az időszak volt a fiúcsapatok aranykora. Jöttek a vidéki haknik, középiskolai fellépések, koncertek ötven ember előtt, dalok a slágerlista nyolcvanadik helyén – egy év merő szerencsétlenkedés.
De a tinilányokra kihegyezett fiúbanda lassan mégiscsak egyre kontrasztosabb sikereket ér el, 1992-ben pedig megkapják életük első Brit Awards-díját, a szigetország legnagyobb könnyűzenei elismerését. Robbie meg egyre jobban kilóg a jólfésült, trendi srácok közül. Ő a pimasz, a balhés Take That-tag – csakhogy ezt a szerepet nem a menedzser aggatja rá. Robbie ilyen. A világsiker még jobban megrémíti. Hiányzik a családja, verseket ír, és véget nem érően bulizik. Persze a többiek is megisznak, felszívnak és ágyba visznek mindent és mindenkit, de Robbie tényleg megcsúszik a lejtőn, és majdnem leszánkázik az aljára. Élőhalott zombiként jár-kel, hülyét csinál magából az újságírók előtt. A pohár akkor telik be, amikor Robbie elmegy a Glastonbury Rockfesztiválra, és az egyik legsikeresebb, de legbalhésabb brit zenekarhoz, az Oasishoz csapódik, és nyilvánosan mutatkozik velük. A fesztivál után, egy zenekari táncpróba szünetében aztán a többiek kiteszik a Take Thatből. Robbie összezuhan, miként a rajongók is. Megkezdődik a fiúbanda agóniája.

A teljes cikk a 21. heti, május 24-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.