Szakítás, „idõkérés”, kibékülés

Csigó Kata pszichológussal az újrakezdés esélyeiről beszélgettünk.

– Kata, szerinted elképzelhető, hogy szakítás után megváltozzon mindkét fél, és újrakezdje úgy a kapcsolatot, hogy továbblendülnek a korábbi problémán?

– Járt nálam egy házaspár, a két fél már eléggé eltávolodott egymástól, mert a nő korábban mindent megkapott, és amikor a férje néhány dolgot sorozatban nem úgy tett, ahogy ő szerette volna, megsértődött. Már majdnem megcsalta a férjét, kezdtek elhidegülni egymástól. Valóban szerették egymást, megoldást akartak találni – és hihetetlen gyorsan „visszafordult” az egész, mert rájöttek, hogy elveszíthetik egymást, s ezt nem akarták. Úgy közeledtek újra egymáshoz, hogy közben mindketten – tartósan – megváltoztak. Az is fontos, hogy ők nem veszítették el a bizalmukat egymásban (például azért, mert az egyik fél megcsalta, kihasználta a másikat), hiszen a bizalom helyreállítása borzasztóan nehéz.

– Nem gondolod, hogy a férfiak száján könnyebben kicsúszik válsághelyzet esetén ez a mondat: „Ha nem tetszik, akkor fejezzük be!”. Közben többnyire ezt nem is gondolják komolyan.

– Ilyesmit akkor mond valaki, többnyire indulatból, ha nincs eszköze arra, hogyan lehet egy vitát elsimítani, hogyan adhat hangot a véleménykülönbségnek. Úgy gondolom, ezért is történik ennyi hirtelen szakítás és viharos válás, mert gyakori, hogy az egyik fél az első válságjelnél fogja magát, és lelép. Nem bírja a feszültséggel teli helyzetet, s inkább kilép belőle. Nem tudja elviselni például azt, hogy néhány napig nem beszélnek egymással. Sok olyan párt ismerek, akik rendre különköltöznek, majd kibékülnek, mert képtelenek együtt megoldást keresni egy-egy problémára, s egyikük mindig „kiugrik”, elmenekül előle.

– Egy lányismerősömmel valahogy mindig akkor találkoztam – nagy társaságban –, amikor éppen csúnyán, mindenki előtt összeveszett és szakított a barátjával.

– Én is tudok olyanokról, akik a baráti kör elé viszik ezeket a teátrális jeleneteket. Nem azt mondom, hogy titkolni kell a párkapcsolat válságát, de meg kell próbálni átvészelni a válságot úgy, hogy benne maradunk a kapcsolatban, s közben közösen megpróbáljuk megoldani a problémát. Ha rögtön megcselekszem azt, amire gondolok, az valójában nagyon éretlen reakció.

– Mit gondolsz arról a helyzetről, amikor szakítás után rájön egy pár, hogy újra kellene kezdeniük, hiszen szeretik egymást, s remélik, hogy változtatni tudnak azon, ami a váláshoz vezetett?
 




– Minden kapcsolatban előfordul válság és eltávolodás – egyszer-egyszer. De ha sorozatosan van ilyen, akkor mérlegelni kell, hogy mindkét fél tanult-e a hibáiból, s azon is érdemes elgondolkodni, hogy adhatunk-e még egy esélyt a másiknak. Azt gondolom, egyetlen válsághelyzet után érdemes bizalmat szavazni a partnerünknek, ha szeretjük. Azonban én gyakran olyan történetekről hallok, amikor a férfi elbizonytalanodik, és „szünetet kér”. Egyik ismerősömtől is ezt kérte a barátja, a lány beleegyezett, aztán megtudta, hogy a barátja nem csupán gondolkodni akar a kapcsolatukon, hanem belépett az életébe egy másik nő.

– A „szünetkérésnek” nem az az oka, hogy az egyik fél nem tudja, hogyan tovább: együtt vagy külön, s gondolkodni akar ezen?

– Többnyire igen, de megesik, amikor már új kapcsolatot alakított ki a „kiugró” fél. Ezt végtelenül inkorrektnek tartom, mert nem vállalja azt a konfliktust, hogy megmondja a párjának: megtetszett neki valaki, és egyelőre nem tud dönteni. Inkább „kisunnyog” a kapcsolatból egy mondvacsinált okkal, „szünetkéréssel”, meghagyva így azt a kiskaput is, hogy bármikor visszamehessen. Az ismerősömnek például azt ígérgeti a volt barátja, hogy visszatér hozzá, s kéri a lányt, hogy várjon rá – közben a másik nővel van együtt. Ilyenkor érdemes mérlegelni, hogy szavazzunk-e neki újabb esélyt. Vajon azt látjuk-e, hogy csak a szája jár, és a cselekedetei nem változnak? Merjünk-e annak hinni, amit tapasztalunk, s ne annak, amiben reménykedünk?

– Talán válság nélkül is egészséges lehet néha egy kis eltávolodás, külön töltött idő.

– A legtöbb jól működő párkapcsolatban nem úgy tartanak „szünetet”, hogy elválnak egymástól, hanem megteremtik annak lehetőségét, hogy bizonyos időt külön tölthessenek. Egyik férfibarátom például évente elmegy két hétre külföldre a barátaival, a feleségét is megilleti a különnyaralás a barátnőkkel – és remekül működik a házasságuk. De válsághelyzet esetén is hasznos és konstruktív lehet bizonyos esetekben, ha kicsit különválik a két ember, ám ennek csak akkor van értelme, ha ezt az időt töltődésre és gondolkodásra használjuk. Azért is segíthet válsághelyzetben az ideiglenes különköltözés, mert megesik, hogy a feszültséggel teli légkör tovább mérgezi a kapcsolatot. Ha tényleg patthelyzet alakul ki (például nem tudják eldönteni, hogy együtt maradjanak-e), akkor, ha ezen tépelődnek egymás mellett, az felőrölheti a kapcsolatot. Ilyenkor tanácsos lehet kicsit kilépni a helyzetből, és kívülről nézni azt – de nem másik kapcsolatba beleugrani!

– Képesek vagyunk a változásra, változtatásra egy kapcsolat folytatása érdekében?

– A többség igen, de ehhez az kell, hogy világosak legyenek azok a célok, amelyekért az ember meg akar változni. Ám az ismétlődő hibákból le kell vonni a következtetéseket. Ha valaki többször ígéri válsághelyzetben, hogy megváltozik, de a változás csak rövid ideig tart, akkor célszerű elgondolkodni azon, hogy van-e értelme újra és újra kibékülni vele.

(Csigó Katának levélcímünkre, vagy a katalin.csigo@sanomabp.hu e-mail címre írhatnak.)