Édenkertbõl „Álom Sziget”

A madárcsicsergés helyett az autók zaját „élvezhetik” a környékbeliek. Jó esetben még szép is lesz, ami a helyébe nő, tán még a közösség is élvezheti az áldásait. Rosszabb esetben a messziről jötteké lesz a haszon, és a helybelieké a veszteség. Félő, hogy ez utóbbi modell formálódik az óbudai Hajógyári-szigeten.

Látszólag csak a sziget déli harmadát, a volt hajógyár területénél alig nagyobb részt érinti a beruházás. Ide tervezett egy hollandiai bejegyzésű cég, a Pláza Centers monumentális szórakoztató- és konferenciaközpontot. A konzorcium 2003-ig ötszázmillió eurót fektetett be, és tizenöt plázát üzemeltet Magyarországon. Az úgynevezett Álom Sziget terv keretében 215 ezer négyzetméternyi hotel, illetve apartman épülne, óriási kaszinó, kongresszusi központ, kiállítóterem, 3500 főt befogadni képes színház, múzeum, éttermek, bárok, 300 férőhelyes jachtkikötő. A föld alatt még jelentősebb területet érintene a beépítés – a tervek szerint négyezer parkolóhely épülne ott, amely részben egy alagúton át lenne megközelíthető.

A 32 hektáros területen létrejövő épületkomplexum tervezői a napi személyforgalmat 24 ezer főre becsülik. Az ország egyik legnagyobb építkezése készül tehát megvalósulni azon a szigeten, amelyet a főváros levegője szempontjából Budapest tüdejének szoktak nevezni. A beruházás ellenzőinek táborát részben épp a környezetért aggódók adják – azok, akik úgy látják, a forgalomvonzó létesítmény jelentősen rontja majd a főváros levegőjét, háborgatja a sziget gazdag élővilágát, tehát semmiképpen sem szolgálja a közösség érdekeit.





Kettős műemléki védettség alatt

Fölmerülhet-e egyáltalán a bevezetőnkben is fölvetett kérdés – hogy tudniillik egy magántulajdonba került fővárosi zöldterület beépítésén a közösségnek is haszna legyen. Nagyon is fölmerül, ez látszik a beépíthetőség mértéke, illetve a járulékos fejlesztések (régészeti feltárás, közlekedés-fejlesztés) körül zajló immár több mint két éve tartó kötélhúzásból. Annál is inkább, mert a terület „magántulajdon” státusza merőben új, és cseppet sem problémamentes körülmény.

A hajógyár területe ugyanis állami tulajdon volt, azon belül is 1991-től egy vagyonkezelő társaság gondjaira bízták. A privatizáció rendszerváltás utáni történetét elemző történészeknek ízes csemege lesz majd annak vizsgálata, milyen ügyes manőverekkel sikerült azt a területet magántulajdonba adni, amely kettős műemléki védettséget élvez. Egyrészt kiemelkedően fontos régészeti lelőhely: Közép-Európa legnagyobb összefüggő ókori római kori épületegyüttesét rejti. Másrészt reformkori ipari műemléki épületei révén is egyedülállóan értékes.

Joggal kérdezheti bárki, miként kerülhet magántulajdonba egy ennyire értékes terület. Megvan a technikája: „ingatlanból” üzletrésszé” kell átnevezni bonyolult, sőt, követhetetlen átszervezések útján. Ja, és folyamatosan negligálni kell a műemlékvédelem figyelmeztetését, miszerint a védett területek állami tulajdonból ki nem adhatók. Mindezek ellenére a végére előállt a jelenlegi törvénytelen, de gyakorlatilag orvosolhatatlan helyzet. A Pláza Centers 4,5 milliárd forintért jutott hozzá az Óbudai-sziget mintegy harmadához. Az állami privatizátorok által 2003 októberében megkötött adásvételi szerződés szerint az államnak öt évig elővételi joga van a műemléki területre, 970 millió forint értékben.





Újságírók a tranzakciót követően megkérdezték az illetékes minisztériumot, van-e esély 2008-ig a visszavásárlásra. A pénzügyi tárca vezetése azt a választ adta: az a költségvetés teherbírásától függ. Nyilvánvaló tehát mostanra: az „ősbűn” – a műemléki terület eladása – csakis irtózatos költséggel orvosolható. A tulajdonos pedig csaknem azt tesz a birtokán, amit akar. Két feltételnek kell megfelelnie: az ingatlanfejlesztésnek be kell férnie azon határok közé, amelyeket a főváros, illetve a III. kerület építésekre vonatkozó szabályozási terve előír. A jelenlegi, ábránkon látható terv a fővárosi közgyűlésen már „átment”. Az óbudai önkormányzat közgyűlése pedig épp lapunk megjelenése idején vitatja meg a kivitelező által benyújtott környezetvédelmi hatástanulmányt.

A teljes cikk a 25. heti, június 21-én megjelenő, budapesti kiadású Nők Lapjában olvasható.