2006. Július 03.

Öregecskén a lugasban

Tudom, hogy nagyon távoli még az az idõ, amikor mi ketten a férjem és én csöndesen üldögélünk majd egy rózsalugas mélyén mondja Bedi Judit, újságíró , hiszen egyelõre szusszanásnyi idõnk sincs a munkánk és a fiaink miatt.

nlc

A hét témája a Nők Lapjában:
Az én rózsám

Lelke, sorsa, története van minden virágnak. Ha nem lenne, nem termesztenénk, nemesítenénk, nem vennénk, nem szeretnénk De vesszük és szeretjük a tizenhat éves éppúgy, mint a dédnagypapa Kedves Olvasók! Annyi a gond körülöttünk, hogy most ellensúlyozásképpen javaslom: kapcsoljanak ki egy kicsit, és e végre-napsütésben figyeljenek azokra, akik szívesen idézik fel életük rózsás történeteit. Habosak? Kicsit. De hát nyár van, és nyílnak a rózsák!

További írások:
Randivirág »
Rózsakirályfi »
Oroszlán Szonja premiercsokra »
Öregecskén a lugasban »

Az összeállítást készítette:
V. Kulcsár Ildikó

– De azért álmodozom: lesz illatozó rózsalugasunk évek óta tervezem, és az árnyékában majd visszaidézzük a régi szép időket, a régi szép veszekedéseket
Tegnap: Amikor nagyon korán, tizennyolc évesen végzetesen ledöntött a lábamról a szerelem nevű vírus, havi rendszerességgel kaptam a kedvesemtől ő lett a férjem! a rózsaszálakat, mindig annyit, ahány hónapja jártunk. Hát igen! Ő született úriember, tudja, hogy kell bánni a szerelmével! Aztán megkérte a kezem, és hamarosan eljött az esküvőnk napja. Nem tudom, más is átéli-e azt a szívszorító várakozást, ami esetemben megelőzte a vőlegényem érkezését. Miért is? Mert hát mi lesz, ha nem jön? Ha megijed az utolsó pillanatban? Hány film szól elmaradt házasságokról!? Aztán persze kitárult az ajtó, és ott állt egy két lábon járó, hatalmas rózsacsokor, amely mögül kivillant a szerelmem mosolya. Akkor úgy éreztem néha-néha ma is , hogy az életem rózsával van kiszirmozva
Ma: Állunk a bevásárlóközpont pénztára előtt, a sor hosszan kígyózik, fáradt vagyok, mennék haza. Bámészkodom, sajnálom magam, aztán észreveszem, hogy a közelünkben gyönyörűséges virágcsokrok kínálgatják magukat.
De szép az a rózsa! sóhajtom teátrálisan, de a férjem a füle botját sem mozdítja. Ő is fáradt, de azért lát! Megismétlem, mire végre odapillant, majd lakonikus rövidséggel nyugtázza: aha, szép! Lassan ránk kerül sor, fizetünk, aztán az autóban kitörök.
Régen mindig kaptam tőled virágot csak úgy!
Ő értetlenül néz rám.
Miért nem szóltál, hogy vegyek?

Ha ezért szólni kell, megette a fene! duzzogok tovább.
Visszamegyek, ezen ne múljon a családi béke! nyögi, és csikorgó gumikkal megfordul az úton.
Neee! tör elő a sikítás a torkomból , nem kell! Így már nem!
Szó szót követ. Belőlem percek alatt hisztis liba, belőle pedig érzéketlen fajankó lesz, aki már nem is szeret. A tombolást jó félórás némaság követi, majd hirtelen egymásra nézünk. És egyszerre tör ki belőlünk az a parttalan, megváltó-tisztitó kamaszröhögés, amely már sok nehéz helyzeten átsegített minket. Nevetünk magunkon, egymáson, hosszan és jólesőn Mire hazaérünk, szent a béke.
Soha ne legyen komolyabb okunk a veszekedésre! mondja vacsora után, és amikor megbocsátásom jeléül beavatom a rózsalugas-tervembe, színpadiasan kihúzza magát előttem.
Drágám, ha kívánod, még ma éjszaka nekikezdek a munkálatoknak!

A témáról bővebben a Nők Lapja július 5-én megjelenő 27-es számában olvashatsz!