Aktuális

Bodrogi Gyula Napóleontól Stopli bácsiig

Vannak színészek, akik minden szerepükben mások. És vannak színészek, akikben épp azt szeretjük, hogy magukat hozzák. Bármit játszanak, miattuk megy be a közönség.

Nála sosem lehet tudni, hol kezdődik a szerep és hol ér véget. A színház az élete. Azzal kel, azzal fekszik. Nyáron pedig felcsap vándorszínésznek. Nélküle nincs POSZT – Pécsi Országos Színházi Találkozó. Most is az ő főztjét ették a színészek: kakaspörköltet, kapros túrós csuszával. Utána még maradt, a Csak kétszer vagy fiatal című „józsefattilás” darabot rendezte, pécsi színészekkel. Onnan megy tovább Szegedre, Miska pincérnek a Csárdáskirálynőbe. Pécs fölött, a Tettyén találkozunk, hangulatos kis vendéglőben. Jól mutat rajta a világos öltöny és a kalap. Gorkij Nyaralókját juttatja az eszembe. Ha szakállat növesztene, akkor a Jégapót, ha szakadt melegítőt viselne, akkor meg Stopli bácsit.





– Sosem téveszti el, melyik színházban mit játszik? Angela, a társa válaszol helyette:

– Én tévedek. Elindulok a kocsival és megkérdezi, hová viszem. „A József Attilába.” „Nem baj, hogy a Nemzetibe kell menni?” Ma meg odaviszem, s közli, hogy a Tháliában játszik aznap este.

Mosolyogva hallgat bennünket.

– Végül is olyan mindegy, hová megyek. Ha az ember bemegy egy színházba, ott játszani fog. Úgy veszem, hogy ez a sok darab egy nagy szerep, az egyik felvonást itt játszom, a másikat ott.

– Szerintem akkor sem jönne zavarba, ha betennék egy színpadra, és nem mondanák meg, hol is van.

– Azért jó lenne, ha legalább előtte közölnék, miről szól a darab.





– Lehet, hogy azzal csak megzavarnák. Volt valaha is lámpaláza?


– Ilyenről, hogy lámpaláz, erről nem tudok, de az idegesség, a drukk, a feszültség, az direkte kell hozzá. Ettől jön meg a koncentrálóképesség. Nemtörődöm játszás a leggyengébb hakniban sincs. És ahogy telnek az évek, nemhogy múlna, egyre nagyobb a feszültség bennem. Abból adódik, hogy a színész a közönségnek, a közönséggel és a közönségért játszik. Mostanában divat kihagyni a játékból a közönséget. Nálam ez nem megy. Nekem a színház az, ahol a színész helye a színpadon van, a közönségé a nézőtéren. Hatni csak úgy tudok rájuk, ha más térben vagyunk.

– Úgy tudom, a József Attila Színházban már a legelső szerepével meghódította a közönséget. Egyetlen mondattal. – Sosem felejtem el: „Megállj, Kolja, megmondalak a mamának!”

– Boldogság, merre vagy, ez volt a darab címe. Félhomály volt a színpadon és azt láttam, hogy a nézőtér tombol. Engem ünnepel. Ez a mondat kötött össze egy életre a közönséggel. Rengeteg szovjet vígjátékot játszottunk akkoriban, és nagyon élveztem. Fiatal színészeknek legjobb iskola a vígjáték, mert azonnal lemérhető a reagálás. Ott lehet megtanulni azt is, hogy nincs félig kimondott mondat. Sose jön be a poén. Ott minden mondatot egészen kell kimondani. És nemcsak vígjátéki poén van, hanem tragikus poén is. Megfizethetetlen csoda, ha ez bejön.





– Mostanában sok ilyen csodában lehetett része. Volt olyan darab is, amiben megbukott?


– A Csin-csin. Sosem felejtem el. Istenien játszottunk Kállay Ciluval. Együtt is voltunk a közönséggel, a darab háromnegyed részéig, a végén örültem, hogy nem köpnek le. Attól kezdve, hogy kiloptam a pénzt a saját fiam tárcájából, egyszerűen hátat fordítottak a nézők. Sosem tudtuk megfejteni, miért. Elképzelhető, hogy tőlem nem ezt várták. Nem az alakításommal lehetett bajuk, hanem velem. Ahogy engem is feldühített Fred Astaire, egy prózai filmben. Remekül játszott, de azt vártam volna tőle, hogy táncoljon és énekeljen. Csalódnom kellett. Egyébként minden színész abban felülmúlhatatlan, ami legjobban passzol az egyéniségéhez.

A teljes cikk a 29. héten, július 19-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.






 Olvass bele a Nők Lapja e heti számába!

• Kapócs Zsóka csörtézett  Szegő Andrással »
• Spermadonor kerestetik »
• “Picit sötét a jövőképem” »
• Az asztmás gyerek is focizzon »
• Könnyű nyári egytálak »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top