Aktuális

„Nekünk a Balaton az otthonunk”

Titkon mindig szerettem volna a Balaton mellett élni, mert azt gondoltam, hogy a tó mellett lakók egész évben, szinte állandóan nyaralnak. Persze, volt bennem némi kétely is.

Balatonvilágosnál letérünk az autópályáról. Az idő ragyogó, a tó vize sima – az út néptelen, alig látok embert, holott július van, tehát elvileg dübörög a főszezon. A part környékén csak néhány nyaralóval találkozom, közülük senki sem itteni lakos. Végül sikerrel járok: az újonnan épülő házak egyikébe már beköltözött egy család, és a fiatal háziasszony, Fungné Böbe kedvesen behív bennünket egy kávéra. Kiderül, hogy balatoni őslakos, a férje pedig veszprémi. Tavaly ősszel költöztek ide, mert olcsón hozzájuthattak a telekhez úgy, hogy vállalták: húsz évig nem adják el, és a gyerekeik a helyi iskolába járnak majd.





– Pár lépés innen a part, kétéves kisfiammal, Ákoskával gyakran lejárunk sétálni, de bevallom, nekem igazán nem hiányozna, ha nem fürödhetnék a Balatonban – mondja Böbe. – Ősztől tavaszig gyönyörű a tó, de nyáron kevésbé szeretem, amikor sok az ember, és kerülgetni kell őket. A tizenhárom éves lányom viszont egész nyáron lent van a parton. Most éppen nyaral a húgoméknál, persze a Balaton mellett, néhány kilométerre tőlünk. Ő szerencsés helyzetben van: nem kell dolgoznia a szünidőben, nekem viszont iskolásként mindig munkával telt a nyaram, ugyanúgy, mint az osztálytársaimnak, hiszen nem voltak annyira tehetősek a szüleim, hogy egész nyáron élvezhessem a vakációt.
Böbe azt mondja, férjének és neki is Sopron a kedvenc városa, és mondogatják is néha: ha kiröppennek a gyerekek, talán odaköltöznek…

„Naponta láthatjuk a Balaton ezer arcát”

Fonyódon kolléganőm, Mihalicz Csilla szülei fogadnak minket a kikötőhöz közeli házukban. Kiülünk a buja, mediterrán virágoktól roskadozó kertbe beszélgetni, és mélységesen megértem, miért robog Csilla szinte minden hétvégén családjával a szülői házba.





– Csak a férjem őslakos, én az Alföldön születtem, és először középiskolásként nyaraltam a Balaton környékén – meséli Csilla édesanyja, Mihalicz Vera. – Már akkoriban azt képzeltem, talán majd balatoni legény lesz a férjem, nem is tudom, miért… Aztán találkoztam Jancsival. Házasságunk első évében az Alföldön éltünk, ám a férjemet visszahúzta a szíve Fonyódra. Nagyon megszerettem az itteni életet. Csilla lányom akkor került el, amikor egyetemre ment, azóta is mondja, bizony, visszavágyik… Ági, a fiatalabb lányom a hegy tetején lakik, Fonyódon dolgozik, nem is menne el innen. Megértem őt, mert amikor elutazunk a férjemmel Budapestre, olyan érzésem támad, mintha skatulyába zártak volna. Szeretjük, és a szó jó értelmében használjuk is a Balatont, és pontosan tudjuk, hogy kicsit kivételezett helyzetben vagyunk, amiért minden évszakban láthatjuk a tó ezer arcát.


– Nem emlékszem, mikor tanultam meg úszni, de az előttem van, hogy édesapámmal együtt tempóztunk mi, gyerekek, és amikor elfáradtunk, a vállán megpihentünk, amíg ő úszott tovább – idézi fel emlékeit Mihalicz János. – A víztől nem tudtam elszakadni, sokáig vízirendőrként dolgoztam, és évtizedek óta nap mint nap kijárok a tóra. Verával több országban jártunk, de ha nincsen naponta a látószögemben a Szigliget és a Révfülöp közötti terület, bizony hiányérzetem támad. Hiszen évtizedek teltek el, és még kétszer sem láttam egyformának a Balatont. Vízirendőrként sokszor láttam a tó veszélyes arcát is, de többször a szépet: a csodálatos színeket, és éreztem a bőrömön a bársonyos érintését… Gyerekkoromban gyakran a Balaton festője, Egry József mögött álldogáltam a társaimmal, néztük, milyen hihetetlen színeket festett a vászonra, és arra gondoltam: ilyen színek nem is léteznek! Harminc évvel később ültem a csónakban, horgásztam, és felfedeztem a tónak azokat a színeit, amelyeket Egry megfestett…

A tó mindent túlél

János minden délután lejár horgászni a partra, többnyire keszeg, néha ponty a zsákmány, amit a család nagyon vár, hiszen mindannyian szeretik a halételeket. Most is horgászni készül, Vera pedig – szokás szerint – fürdeni, ezért lesétálunk a csendes szabadstrandra. Itt találkozunk két hölggyel, akik javasolják, menjünk fel velük a hegyre, hogy meglássuk a „csodát”, és megértsük, miért érdemes itt élni. Nédli Béláné Jutka a hegytetőn lévő általános iskolában tanít, Misetáné Szekeres Mariann ugyanott könyvtáros. Jutka megmutatja, miért jár naponta kis kerülővel az iskolába: elvisz arra a szerpentinre, ahonnan rálátni a Balatonra és a Badacsonyra.





– A gyerekeket arra tanítom, amit én is érzek: hogy ne tudjanak a Balaton nélkül élni – mutat a tó felé Jutka. – Kijárunk ide, a hegyi búvóhelyünkre – mutat egy kis beugróra a kilátó felé vezető úton, s közben megpillantjuk a lenyűgöző panorámát, amit szerintem kevesen láthatnak, hiszen aki nem ismeri itt a járást, talán eszébe sem jut, hogy felmenjen a szerpentinen a hegyre, és felsétáljon a kilátó felé vezető lépcsősoron. A vízen úszó vitorlások picikék, alattunk pedig a strand, a kikötő, ahová állítólag pár perc alatt le lehet jutni a hegyről egy nem is titkos útvonalon, így az iskolások gyorsan leérnek a strandra.

– A gyerekek, ha el is költöznek egyszer, visszavágynak ide. Ehhez rengeteg, mindennapos élmény kell: télen a jégkunyhó-építés a tavon, tavasszal és ősszel a séták, nyáron a fürdés… Volt, hogy elvittem őket táborozni az északi partra, csak azért, hogy onnan átlássanak ide, lássák azt a partot, ahol élnek. Ez a tó él, és mindig élni fog. Mi, itt lakók akkor is tudtuk, hogy a tó túléli, amikor az alacsony vízszintről, a döglött halakról szóltak a hírek. És így is lett: ma magas a szint, és gyönyörű, tiszta a víz.

– A könyvtár a harmadik emeleten van, az ablakaiból látni a Balatont. A gyerekekkel rendszeresen meg szoktuk festetni a tó változatos színeit – mondja Mariann, és hozzáteszi: gyerekkorában tíz kilométerrel odébb éltek, de a legszebb nyarait Fonyódon, a nagymamánál töltötte. – Csodálatos itt élni, de sajnos, szinte senki sem teheti meg, hogy naponta lemenjen és kifeküdjön egy-két órára a strandon, hiszen sokaknak a nyári szezon jelenti az egyetlen munkalehetőséget. Azért vannak, akik munka után, este leszaladnak fürdeni, de illúzió azt hinni, hogy a helyieknek, akik itt keresik a kenyerüket, a nyár a nyaralást jelentené.

A teljes cikk a 30. héten, július 26-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top