Legendás kezdetek
1981. augusztus 1-jén, éjfél után néhány perccel az egyik szellemi atya, John Lack így konferálta be az akkor induló 24 órás kábelcsatornát: Hölgyeim és uraim, rocknroll!
A leírások szerint ekkor egy rakéta viharzott át a képernyőn, és már jött is az első dal, egy igazi egyszámos zenekar, a Buggles felvétele: Video killed the radio stars (A videó megöli a rádiósztárokat). Volt némi prófétikus ebben a választásban. Az MTV néhány év alatt nemcsak a rádiókat igázta le, hanem a világ zeneiparát is teljesen átformálta. De ezen az augusztusi éjszakán a stáb még egy New Yersey-i bárban sörözött és találgatta, hogy vajon egy orbitális méretű bukás vagy egy médiatörténeti pillanat részese éppen.
Sok baj volt az induláskor. Legfőképp az, hogy a videóklip, mint önálló műfaj, ekkor még gyerekcipőben járt. A legtöbb zenekar bevonult egy tévéstúdióba, és egy bekapcsolt kamera előtt lejátszotta aktuális slágerét. Esetleg tánckart is mozgósítottak, à la NDK Zenés Ajándékkosár. A rockbandáknál maradt a füst és az őszinte, elszánt premier plán. Merész alternatívának számított a koncerten készült filmfelvétel. A kiadók sem akartak olyan felesleges és költséges dologra áldozni, mint a klipgyártás, maradni akartak a hagyományos marketingeszközöknél: rádiós sugárzás, újsághirdetés. Így az induláskor mindössze 120 felvételből válogathattak a zenecsatorna lelkes szerkesztői.
Rod Stewart király volt a maga nyolc filmecskéjével. Az első két évben 34 millió dolláros mínusszal zárt az MTV, de hatásos kampányaik eredményeként pár év alatt több tízmillióval nőtt az előfizetőik száma.
A Dire Straits dalának, valamint Mick Jagger és más rocklegendák szerepvállalásának köszönhetően sorban adták be derekukat a konzervatív szemléletű kábelszolgáltatók Coloradótól Arizonáig.
Zene, kép, stílus
Az MTV jelentősége a világ könnyűzenéjében az elektromos gitár feltalálásával vetekszik. A kezdeti évek idegenkedése után a kiadók is megbékéltek. Gyorsan kiderült: egy fülbemászó dallam, egy helyes pofi, egy szokatlan klip hihetetlenül megnöveli a lemezeladásokat. Ráadásul még CD-másolásoktól és MP3-letöltésektől sem kellett tartani.
Új vizuális műfaj született: a videóklip. A játék- és reklámfilmes szakma legjobbjai kezdtek kísérletezni. Eleinte a történetes klipek voltak a menők, amelyekben a dal témája köré egy teljes sztorit próbáltak néhány percbe sűrítve elmesélni. Ilyen volt például Michael Jackson Thrillerje vagy a Wham Last Christmas-című száma. De a norvég sztárzenekar, az A-HA is a Take On Me animációs elemekkel átszőtt kalandos klipjének köszönheti világsikerét.
Később inkább az életérzés, az előadó által képviselt hangulat, életstílus lett a fontos. Így élünk mi, ha minket hallgatsz, akkor te is ezt a világot választod. Például a Bon Jovi, a Skid Row és hasonszőrű hajmetál bandák klipjei gyorsak, lendületesek, bulisak voltak: csupa belevaló, jóképű srác állt a színpadon, és kőkeményen nyomták, míg a nézőtér első soraiban playmate-ek taposták le egymás tűsarkát, csak hogy közelebb kerüljenek hozzájuk. A darkos zenekarok klipjeinél az alapfeltétel a borongós arckifejezés és az érthetetlenség volt: a Depeche Mode és a Cure videóit látva az ember soha nem tudhatta, hogy vajon nem az utolsó felvételüket bámulja-e éppen állandó migrénjük mindig a közeli véggel fenyegette a rajongóikat.
Jelentős irányzat volt, elsősorban Amerikában, a táncos klip, amelyben a Broadway- musicalek látványvilágát próbálták a videókba átemelni: Paula Abdul, Janet Jackson, Whitney Houston vagy éppen férje, Bobby Brown klipjeiben gyakran több tucat táncos elképesztő produkciója szolgált az énekes hátteréül.
A cikk folytatását a Nők Lapja Évszakok július-augusztusi számában találja.