Aktuális

Mit tesz velünk a tánc?

Csinos, fiatal, sikeres, még sincs önbizalma. Mit tegyen? Táncoljon. Farkasházi Réka színésznõ ezt tette, és nem bánta meg. Egy táncteremben izzadva többet tanult meg a világról és magáról, mint bárhol másutt a világban.

– Miért volt számodra fontos, hogy jól szerepelj a Szombat esti lázban? Ha jól tudom, nem sok közöd volt korábban a versenytánchoz.

– Elsősorban magamnak szerettem volna bizonyítani.

– Mit?

– Hogy túl tudom lépni a korlátokat, amiket én építettem magam köré.

– Például?

– Azt gondoltam magamról, hogy fizikailag gyenge vagyok.

– Sohasem sportoltál?

– Soha, ráadásul kifejezetten félős vagyok. Ebben a műsorban viszont egy csomó számomra ijesztő dolgot kellett megtanulnom, és hétről hétre éreztem, ahogy fejlődöm. Talán életemben először éreztem azt, hogy a kemény munkának látható eredménye van.

– Először?

– Úgy értem, a magam számára sohasem volt ilyen látványos. Olyan még nem volt, hogy valamit a nulláról kezdve, napi nyolc órában gyakoroljak, tanuljak, és aminek ilyen kézzelfogható lesz az eredménye. Annyit tudtam, hogy szeretek táncolni.

– Most is szeretsz?

– Sőt! Óriási energiákat szabadít fel a tánc, tényleg receptre kéne felírni. Megszünteti a depressziót. A zene hatására, ha van egy nagyon jó tanárod, felszívódnak a gátlásaid. S visszatérve a legelső kérdésedre, volt még egy fontos dolog. A Barátok közt idején folyamatosan éreztem, hogy szeretnek a nézők. Szerencsés volt a karakterem, és valahogy engem általában kedvelnek az emberek. Azt elmúlt év viszont meglehetősen nehéz volt számomra, és nem tudtam felmérni, vajon a velem kapcsolatos hírek, események mennyiben változtattak a megítélésemen.

– A magánéletedre gondolsz, vagy arra, hogy nem látszol mindennap a tévében?

– A magánéletemre. Voltak olyan újságírók, akik szerint azért estem ki a Szombat esti lázból, mert elfordult tőlem a közönség. Szerintem viszont ez a verseny bebizonyította, hogy ma is sokan kedvelnek. Életem egyik legnagyobb sikerének tartom ezt a versenyt.

– Miből érzed a szeretetet?

– Rengeteg helyre hívnak azóta is. A legnagyobb élményem Debrecenhez fűződik, ahol egy profi táncgálán vendégszerepeltünk. Nagyon izgultam, hiszen én nem vagyok táncos, de ahogy kiléptünk, olyan őrületes taps, sikoltozás, ünneplés fogadott, ami még a Barátok köztös időben sem igen fordult elő. Szinte eufóriában adtuk elő a számunkat.

– Mi ment a vártnál könnyebben, és mi volt épp olyan nehéz, mint amitől előre tartottál?

– A tanulás pont olyan nehéz volt, mint amire számítottam. A második hónaptól vasárnap is táncoltunk. Angyal Andris, a műsorbeli partnerem ugyanolyan megszállott, mint én. S a táncnál különösen fontos az összhang a partnerek között. Ettől egyébként színészként sem tudok elvonatkoztatni. Ha elkapjuk egymást egy jelenetben valakivel, akkor szárnyalni tudok, ha nem alakul ki ez a kapcsolat, akkor kínlódás az egész. Vele már az első próbán úgy tűnt, mintha már évek óta ismernénk egymást.








– Értem, tehát bizalom, közös rezgés…

– Igen, illetve ennél jóval prózaibb összetevők is számítanak. Gondolj csak arra, hogy négy-hat órán keresztül szó szerint kartávolságban izzadsz valakivel. Ha nem bírod a szagát, vagy ő a tiédet, akkor fogalmam sincs, mennyi bizalom meg rezgés kéne.

– Mi volt nehezebb?

– Azt hittem magamról, hogy az elmúlt években velem már annyi minden történt, olyan rutinos médiaszereplőnek gondoltam magam, hogy a versennyel kapcsolatos helyzetek kezelésével nem lehetnek nehézségeim. Pedig voltak. Sokak szerint nem voltunk elég aktívak a táncon kívüli kommunikációban. Nem voltam elég ügyes. Nem kezdtem tudatos sajtóhadjáratba, nem használtam szavazatgyűjtéshez a férjemet, kisfiamat, kutyámat, macskámat, hogy még szimpatikusabb legyek a nézők előtt. Sokan próbáltak rávenni, de nemet mondtam. Talán azért, hogy kiderüljön, meddig jutok, ha „csak” a valódi feladatnak próbálok megfelelni, de annak minden erőmmel.

– Nagyon fontosak a mellékesnek tűnő elemek. Elég, ha csak Somló Tamásra gondolok, aki nyilván nem táncbajnok, már nem is lesz az, de a művészi, emberi hitele, meg még ezer dolog fontosabb volt a nézőknek, mint az, milyen könnyedén suhan a parketten.

– Ő egy tüneményes ember. Azt is a tánc nagy nyereségei közé sorolom, hogy őt megismerhettem. Amikor mi kiestünk és ők jutottak tovább, szinte jobban kétségbeesett, mint én. Eltűnt egy fél órára, aztán visszajött, és azt mondta: figyelj, Csirkerózsika – mindig így hívott –, én visszalépek a javatokra. Nyilván rajta kívül mindenki tudta, hogy szó sem lehetett ilyesmiről, de ő tényleg komolyan gondolta. Ilyen ember.

– Összegzés?

– Egészen új oldalamról ismertek meg az emberek, és én is magam.

– Mitől féltél a legjobban?

– Például a forgásoktól. Ha egyet pördülök, már kész is a gyomrom, képtelen vagyok hintázni. Ez alkati kérdés. Az első hetek pokoliak voltak.

– Mitől múlt el?

– Attól, hogy bízni kezdtem az Andrisban, és tudtam, hogy bármi lesz, nem ejt el. Mert tudja, ő mire képes, sőt azt is, hogy én mire vagyok az.

Farkasházi Réka mellett a címlapinterjúval szorosan összefüggő hét témájában a tánc hatalmáról mesél Almási Nikolett, a Gördülő Tánccsoport kerekes székes tagja. Kovács Ágnes úszónő, aki szintén a Szombat esti láz második szériájában csillogtathatta meg frissen szerzett tánctudását, és fedezte fel nőiesebb oldalát. Barna Brigitta, aki lefogyott, önbizalmat kapott és férjre talált a tánc segítségével. És Nagy Ági, aki harminc fölött lendült bele igazán a táncba, negyvenhez közel kezdett el klasszikus balettel foglalkozni, és ma már tanít is! Minderről a Nők Lapja január 24-én megjelenő számában olvashatsz részletesebben!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top