Fej vagy írás?

Kedves Soma!

Régóta rendszeres olvasója vagyok a rovatodnak, sőt, az idei karácsony elhozta nekem a könyvedet is, amit azóta is előszeretettel forgatok, és bevallom, rengeteget változtatott az életszemléletemen. Az ott olvasottak alapján döntöttem úgy, hogy veszem a bátorságot és írok neked, hátha te mint sokat tapasztalt Mamagésa az orromra koppintasz, vagy ellátsz némi „útravalóval”. 
Huszonhárom éves vagyok, és mostanság teszem első lépéseimet a „kezdjük megismerni magunkat” rét elég ingoványos talaján, bár úgy érzem, kezdek átesni a ló túloldalára, és hiába tudom, hogy komplett baromság, amit művelek, mégsem hagyom a dolgot a manóba. Rögtön leírom konkrétan, mire gondolok: megrögzötten hiszem, hogy létezik a SORS, ami hatással van a jövőnkre, jelenünkre és mindenünkre. Ezzel még nincs is baj, azzal viszont már annál inkább, hogy számomra az utóbbi időszakban a sorsot egy egyeurós pénzérme testesíti meg (néha ötvencentes). Már szinte minden napom úgy kezdődik, hogy eldöntendő kérdésekkel bombázom szegény fémdarabot az aznapot vagy akár a jövőt illetően. Bevallom, mindezzel nem elégszem még, bónuszként még ezoterikus weboldalakon fellelhető kártyahúzogatós programok „hathatós” segítségét is rendszeresen igénybe szoktam venni (a netmentes időszakokban papírdarabokat dobáltam IGEN és NEM feliratokkal, majd szakszerűen kiválasztottam egyet).

Így leírva viccesen hangzik (sőt, bizonyára élőben is az, amikor reggelente kiszédülve az ágyból a szoba közepén pénzdobálással kezdek, majd legtöbbször a félhomályban az ágy és szekrény alatt hasalva kutatom az elgurult érmét, hogy FEJ vagy ÍRÁS-e a kapott eredmény), de be kell látnom, ez már valami mánia. Persze a tudatosabb énem realizálta, hogy komplett idiótaság, amit művelek, mert a szerencsétlen érmének valamelyik oldalára mindig muszáj esnie, de ha a kérdésemre kapott válasz számomra negatív, mégis megkeseríti az egész napomat, sőt, egy-egy fontosabb kérdést illetően teljesen komolyan kétségbe tudok esni.

Azt hiszem, a témához, illetve a problémakörhöz még mindenképp hozzátartozik az az információ, hogy elég „besült” lény vagyok. Nem vagyok az a társaság középpontja típus (már-már az antiszociális kategória), nincsenek körülöttem haverok százai, általában azokhoz az emberekhez ragaszkodom, akiket már megismertem. Hat hónappal ezelőtt döntöttem úgy, hogy hátrahagyom kis hazánkat, és megpróbálok magammal valami hasznosat kezdeni a Télapó hazájában (iskolát váltottam), viszont ezzel a „besült” habitussal a beilleszkedés gondolhatod, mennyire zökkenőmentes. Pedig minden vágyam, hogy megmutathassam, nem vagyok se néma, se hülye, csak egy másik nyelven való kommunikáció az emberben pluszgátakat épít (általában ezzel a témakörrel kapcsolatos az eldöntendő kérdéseim egyik fele („égés lesz-e a mai napom?”).

A másik kedvelt tárgykör pedig természetesen mi más is lehetne, mint a párkapcsolat. Régóta vagyok úgynevezett kényszerszingli (kb. 4-5 éve). Az első időszakban azért, mert mindenfajta érdeklődést szándékosan elutasítottam (rosszabb esetben észre sem vettem), mondván, hogy „ráérünk arra még”, az utóbbi időszakban pedig azért, mert úgy látszik, a hímnemű egyedek érnek rá nagyon, vagy már más, egyéb nőszemélyek rájuk értek. Pár hónappal ezelőtt azonban felfedeztem egy kedves „kisfiút”, akivel nagyon szívesen töltenék több időt (ő Mikulás-országi). Naná, hogy minden egyes adódó alkalommal komplett idiótát sikerült magamból csinálni (azóta már tudom – a könyvednek köszönhetően –, hogy a görcsös akarásnak köszönhetően sikerült nagy valószínűséggel elijesztenem). És itt jön képbe a pénzérme… Dobálom-dobálom szorgalmasan, és az esetek kilencven százalékában az az eredmény születik, hogy nekünk nincs mit keresnünk egymás mellett, viszont a „női intuícióm” meg épp az ellenkezőjét súgja, szóval teljes a bizonytalanság az életem minden területén.

Soma koncertre hív! Február 15-én csütörtökön újra koncertezem nagyszerű zenekarommal, a LIBIDÓ-val az Erzsébet téri Gödörben, amire szeretettel várlak. 21.00 órára van meghirdetve, fél 10 felé kezdünk. Saját zene, minden elfogultság nélkül az ország legkiválóbb muzsikusaival. Abszolút töltődés. Várunk, minden jót: Soma

Próbálkozom elfoglalni magam a mindennapokban, másba fektetni a fölösleges energiáimat, mióta az eszemet tudom, rendszeresen sportolok, nemrég újra elkezdtem zongorát gyakorolni, ami minden egyes alkalommal örömöt okoz, de ezt a szerencsétlen dobálósdit nem tudom levetkőzni.

Nagyon szépen megköszönném, ha leírnád a véleményedet a fent említettekkel kapcsolatban, vagy esetleg tanáccsal tudnál ellátni. Megőrültem, vagy még menthető vagyok (vagy dobjak fel egy pénzérmét, és az majd megmondja? Tudom, hogy egy kineziológus biztosan sokat segíthetne (már ami a mélyre ásást illeti), de itt sajnos maximum én áshatom saját magamat a hóba…

Köszönöm és üdvözöllek!

Vé






Kedves Vé!

Egyáltalán nem kell elásni magadat a hóba, hacsak nem hozza ki játékos gyermeki énedet és nyújt számodra örömöt. Nem őrültél meg, úgyhogy nem kell megmenteni se! A kineziológus feltehetően neked is jót tenne, de saját belső erőidet és tudásodat használva biztos, hogy te magad is tudsz változtatni jelen helyzeteden. Pénzdobálgató szokásodban látok némi kényszerességet. E mögött pedig a bizonytalanságodat. Végül is minden kényszeresség mögött a bizonytalanság és  szorongás áll. Az a lényege, hogy a kényszeres embernek hiányoznak a stabilitást jelentő, állandóan visszatérő „rituálék”. (A pszichológiában ezt úgy tartják, hogy ez kisbaba korunkból, a „megkapaszkodás” igényéből fakad.) Vannak, akik ezt már testi szintre viszik, gondolj pl. azokra, akiknek ticjük van (rendszeresen rángatózó arcizom), vagy körömrágás, hajcsavargatás, dadogás stb. Valami, ami stabilan mindig visszatér, jelen levő, és az övék. Mások mániákusan takarítanak, és úgy érzik, hogy szinte a saját belső egyensúlyuk billen meg, ha valaki a megszokott helyen levő tárgyaikat máshova helyezi. Ebből ki lehet jönni. Meg kell erősíteni az önmagadba vetett bizalmat, hitet, erőt. És nem úgy, hogy a jelenlegi kényszerességed helyett mást választasz, hanem leásva önmagadig, megerősítve a mélyen benned lévő ősbizalmat.

Erre sokféle technika létezik, elvileg egy jó pszichológus vagy kineziológus is segíthet ebben, de természetesen te is magadon. Sokszor írtam már a transzlégzésről, aminek az a lényege, hogy egy vezető felügyelete mellett transzzenére történő, irányított, erőteljes légzéssel annyi oxigént juttatsz az agyba, hogy módosult tudatállapotot okozva intenzív belső utazáson veszel részt. Mielőtt ebbe belemégy, programozhatod, hogy megtaláld az életedben azt a pontot, ahol megtört ez az ősbizalom-állapot (feltehetően életed első éveiről van szó), és vizualizálva programozhatod azt a képet, amiben megéled a biztonságot. Mindehhez persze kell némi gyakorlat és önismeret. Én részemről ezért ajánlanám mégis a kineziológust, aki az izomteszt segítségével belépve a tudatalattidba, segíthet a múlt sérülését energetikailag felszámolni. Tehát egy mély stresszoldás után segít tudatos szintre hozni azt, amit a transzlégzésben átélsz. Ez csak annak való, aki felkészült lelkileg arra, hogy elbírja ezt a terhet. Mindenképpen meg kell osztani a vezetővel azt, hogy mire készülsz, és én személy szerint ajánlom azt is, hogy kineziológussal teszteltesd ki, hogy kész vagy-e erre a belső utazásra. De hát te bizonyára tudni fogod, hogy neked mire van szükséged.

Mindenesetre most gondoljuk végig, a kényszeresség adta előnyön kívül (tehát valami, ami rendszeresen visszatérő, tehát stabil), miről is szól még a te pénzfeldobó mániád?… Először is nem neked kell dönteni. Valami (szerencse, sors, véletlen, külső erők stb., attól függ, milyen attitűdből, hitrendszerrel tekintünk rá) majd eldönti helyetted, hogy mi lesz, mi legyen. Leveszi a döntés felelősségét a válladról. Több szempontból is megtámogatja (de valójában csak erősíti) a bizonytalanságodat, hiszen nemcsak azt mondja meg a pénzérme vagy kártya, hogy mit tegyél, de azt is, hogy mire számíts. (Ez már maga a hétköznapi élet mágiája, ami lehet fehér, és fekete is… Meg mindenféle más színű…) Ez a kényszeres szokás segít kiemelni téged  a számodra oly nehezen elviselhető bizonytalanságból, hogy vajon mit hoz az élet? Mit hoz ez a nap? Ez a kapcsolat? Mert néha, ugye, jobb tudni a biztos rosszat is, mint bizonytalanságban lenni… Szóval nagyon nagy szükséged lenne az önbizalomra és benned lévő ősbizalom feltámasztására! Ezek pedig olyan mélyen levő dolgok, ahova idő és energia leásni. Hogy milyen módszerrel teszed, ezt neked kell eldöntened, tudatosan azt választva, hogy bízol a saját megérzésedben és döntésedben, legyen az bármi!

Kalandra fel! Hiszen bármit is választasz, elindulsz valamerre önmagad megismerése és gyógyítása érdekében. A kényszeres pénzdobálgatást és kártyahúzást könnyedén felválthatod kényszeres imádkozásra, amitől persze a kényszeresség nem szűnik meg, viszont gyakorolhatod az önálló döntés felelősségét. Ha azt kéred, hogy: „kérlek, Uram, Istenem, Felsőbb Erő stb. (ahogy neked tetszik), hogy segíts engem ebben és ebben a helyzetben helyesen dönteni”, azzal egyelőre megtartod magadnak a rendszeresen visszatérő rituálé adta stabilitást, viszont fokozatosan elindulhatsz azon az úton, hogy ki merd mondani, mit választasz. Vannak, akik az imában hisznek, vannak, akik egy kabalába kapaszkodnak, a lényeg, hogy tudjuk és merjük működtetni, élni az életünket.





Azt írod magadról, hogy „besült” lény vagy. Én egyszerűen ezt úgy értelmeztem, hogy introvertált, azaz befelé forduló típus. (Ebből a szempontból kétféle ember van, extravertált – hibásan gyakorta extrovertáltnak mondják –, vagy pedig introvertált. Szóval kifelé vagy befelé fordulunk.) Ez éppúgy egyenértékű egymással, mint a kilégzés vagy a belégzés. Egyik nem jobb vagy rosszabb, mint a másik, mindegyiknek van előnye és hátránya. Az introvertált emberek általában sokkal jobban el tudnak mélyülni, annyira intenzíven képesek megélni a körülöttük levő dolgokat, hogy nincs szükségük az állandó külső impulzusra ahhoz, hogy gazdag érzelmi életük legyen. Az extravertált, pörgős, társasági emberek sokszor felületesebbek, kevésbé képesek az elmélyülésre, nekik állandó kívülről jövő információ kell ahhoz, hogy belső figyelmük szinten legyen tartva. Persze – extravertáltként – most nagyon felületesen mondtam el ennek a lényegét, de nyilván érted. Szóval ne bánd, hogy ilyen a karaktered, a barátaimtól tudom, hogy nagyon sok férfi szereti az ilyen lányokat. Persze egy introvertált is lehet önbizalommal teli és önbizalom-hiányos, mindenképpen jobb az előbbi. De az alapkarakterrel semmi gond. Sőt, bizonyos foglalkozásokhoz kifejezetten előnyös!

A Mikulás-országbeli „kisfiúval” kapcsolatban az a véleményem, hogy sokkal inkább az intuíciódnak higgy, mint a pénzérmének! (Ha már az intuíciónknak sem hiszünk, az már igen nagy baj…) A francba is! Merjél belevágni a kapcsolatba, legyen az bármilyen kimenetelű is! Most nem kell nyerni, csak merni! Indulj el, lépj ki, vállald a kockázatot! Van választásod! Huszonhárom éves fiatal kis csaj vagy, nincs mit veszítened! Ha csak két hétig, két hónapig, két évig vagy bármeddig is tart, akkor is legalább meglépted! És ami veled történt, megélted! A tiéd, a te választásod, döntésed, élményed! Tapasztalat, amitől gazdagabb leszel. Ne totojázz, lacafacázz, dobálgassál, hanem ha közeledik feléd, akkor hangolódj rá! Ne magadat figyeld egy kicsit, hanem őt! Figyeld a reakcióit, gesztusait, szóhasználatát, humorát, gondolkodását! Figyelj a másikra! Emeld ki a figyelmedet az állandó önmagad vizslatásából, és szemlélődj! Oldódj fel ebben a szemlélődésben! Ne méricskélj, hasonlítgass, ítélkezz, egyszerűen „csak” legyél a jelenben! Próbáld ki, gyakorold ezt minél többször az emberi kapcsolataidban! (Olvass Oshót, ő a zen kapcsán sokat ír erről a szemléletről.)

Hagyd abba az önmagad lehúzását erősítő negatív mondatok és gondolatok gyártását! Vagy ha mégis átfut az agyadon egy ilyen gondolat, akkor szántszándékkal tudatosan mondj utána egy olyat is, amiben dicséred magad! Ne bántsd ezt a lányt, aki ezt a testet, sorsot, karaktert választotta! Szeretgesd meg őt! Érzik az írásodon, hogy milyen izgalmas csaj vagy! Van humorod, öniróniád, ez nagyszerű ajándék! Látod kívülről magad, tudsz magadon nevetni, ez alapvető intelligenciára és bölcsességre utal! Ha mindenki a társaság középpontja lenne, akkor senki sem lenne a társaság középpontja. Felejtsd el, hogy másokhoz hasonlítgatod magad! Te te vagy, egyedi, bátor, fasza csaj, aki introvertált karakter létére is volt olyan erős, és még egyszer mondom: bátor, hogy kiment egy idegen országba fejlődni, tapasztalatot szerezni. Nem lehetsz te olyan elveszett teremtés, mint amilyennek beállítod magad! Ha pedig folyamatosan azt mondogatod, hogy „besült” vagyok, meg „nem tudom ezt a szerencsétlen dobálósdit levetkőzni”, akkor ne csodálkozz azon, hogy a kimondott szavak mágikus erővel leképezik azt, amit te elvársz magadtól. (Gyerekkorban így csináltunk lázat magunknak, addig mondogattuk, hogy „lázas leszek”, amíg sikerült, és nem kellett suliba menni. A felnőttek ugyanezt csinálják, amikor azt mondogatják, hogy minden tavasszal influenzás leszek vagy előjön az allergiám.)

Visszatérve a külső segítségre. Lelkileg és az önbizalmat tekintve is elég mélyről szedtem magam össze. Kamaszkoromban hatvannégy testi hibámat számoltam meg, volt olyan, hogy azt éreztem, olyan ronda vagyok, hogy nincs jogom ezzel terhelni az embereket. Amikor húszévesen felköltöztem Budapestre, és életemben először végigsétáltam a Váci utcán a kopott kis ruháimban, két érzés volt bennem. Az első az volt, hogy nem illek bele ebbe a szép utcába, elcsúfítom, a második pedig az, hogy valahogy akkor is meg fogom hódítani ezt a várost! Tizenkettedik éve járok kineziológushoz, egy ideje pszichológushoz (szupervízióra), de jártam pszichodrámára, Hellinger-terápiára, transzlégzésre, agykontrollra, jógára, ezotériakurzusra, elvégeztem a kineziológia első két „Touch for health” kurzusát, jelenleg pszichológiát tanulok, és még mindig azt érzem, hogy rengeteget kell dolgoznom azon, hogy kihozzam magamból azt a lényt, aki képességei szerint ott van bennem. De hál’ istennek már évek óta jól érzem magam a bőrömben. Azért mondtam el, csak hogy tudd, ezt nekem sem adták ingyen. Úgyhogy hajrá nagylány, lépj tovább!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu