Aktuális

Burgonya? Mindent bele!

Tudtátok, hogy a pityókát 200 éven át csupán dísznövényként termesztették Európában? Amikor viszont néhány tûzbe esett darabját megkóstolták, hmmm... Töltve pedig még finomabb!

– Mindegyik típus ugyanazon a technikán alapul – magyarázza séfünk. – A megtisztított krumplit – nem teljesen puhára! – megfőzzük, „lefejezzük”, kiszedjük a közepét, azt összekeverjük a töltelékkel, és visszatöltjük. Fűszerezzük, és mehet is a sütőbe!





– Hogyan cifrázhatjuk ezeket a bulihoz, gyors vacsorához is remek falatokat?

– A sajtos verziót gouda (amelyből kapható fokhagymás, köményes ízesítésű is) helyett elkészíthetjük cheddar sajttal, fetával vagy bármilyen füstölt sajttal, amilyet csak szeretünk. A húsos esetében viszont, szerintem kivételesen ragaszkodjunk ahhoz, hogy báránnyal próbálják ki az olvasók, mert a bárány ebben a paradicsomos szószban hihetetlen finom. De ettől eltekintve tehetnek bele csirkét, pulykát vagy disznót is.

– A tonhalasnak isteni fokhagymaillata van.

– A három változat közül ez az, amelyik hidegen is tálalható, ízét és illatát pedig, jól érzed, a rengeteg belereszelt fokhagyma teszi igazán pikánssá. Ha valaki abszolút vega töltött krumplit szeretne, akkor megtöltheti padlizsánnal vagy cukkinivel, plusz esetleg sajtokkal is – a lényeg, hogy a tölteléket nagyon apró kockára vágja fel, és a tetejére is reszeljen egy kis sajtot! Sütés után fűszerekkel kevert tejföllel még meg is koronázhatja.







Tamás tippjei:  
• Ha már régóta áll a spájzban a burgonya, akkor se dobjuk ki. Főzővizébe kevés tejet öntve nem sötétedik meg a krumpli, és az íze is javul tőle.
• Elsózta a levest? Főzzön bele egy hámozott krumplit, az felszívja a sót.
• Könnyebb megpucolni a héjában főtt burgonyát, ha főzés után hideg vizet öntünk rá.
• Acélból készült mosogató újra csillogóvá varázsolható, ha nyers krumpli héjával átdörzsöljük, és kendővel tisztára csiszoljuk.
• Hagyma aprítása után dörzsöljük be kezünket egy krumpliszelettel, így eltüntethetjük a kellemetlen szagokat. 






Rozmaringos báránnyal töltött burgonya

Hozzávalók: 8 db közepes héjában főtt burgonya, 60 dkg báránycomb, 30 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 2 szál rozmaring, só, feketebors, 0,5 dl olívaolaj.

A báránycombot vékony csíkokra, a hagymát szeletekre vágjuk. Serpenyőben olajat forrósítunk és a húst a hagymával együtt megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a rozmaring leveleket. Kevés vizet aláöntve, lassan puhára pároljuk. A paradicsomot meghámozzuk, kimagozzuk, vékonyan felcsíkozzuk és hozzáadjuk az elkészült bárányhoz. A burgonyák belsejét kivájjuk, beletöltjük a bárányhúst és visszatesszük a tetejét. 160 fokos sütőben 15 percig sütjük.

A teljes cikket, két másik recepttel a február 28-án megjelenő Nők Lapjában olvashatjátok!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top