Lolával a játszótéren

D.Tóth Kriszta | 2007. Április 11.
Míg a fiúk régen a rollerekért verekedtek, minket, lányokat semmi más nem érdekelt, csak hogy megkaparintsuk az egyik ülést a libikókán. Én is így voltam ezzel, egészen addig, amíg egyszer el nem repedt a farcsontom. Vajon ez Lolával is elõfordulhat?

A 60-as, 70-es évek lakótelep-építési láza idején, amikor a legtöbb magyar játszótér is készült, nem törődtek a balesetveszéllyel. Masszív magyar beton került a könnyen rozsdásodó vasjátékok alá. Ujjnyi csavarok álltak ki a mászókából, lötyögött az ülés a hintán, a csúszda meg olyan hirtelen ért véget, hogy az ember kék-zöld tomporral ment haza a nagy huppanásoktól. Amikor libikókázó barátném egyszer csak úgy döntött, elege van, és más játék után néz, az ő hirtelen mozdulatától én egy szempillantás alatt a betonhoz csapódtam.

Ma a játszóterekről írok. Nem osztályozom az odajáró gyerekeket, szüleiknek sem találok ki vicces kategóriákat – ezt megtették mások. Különben sem vagyok az az osztályozós fajta. Most, hogy hazaköltöztünk, engem inkább az érdekel, hogy mi változott a hetvenes évek vége óta. Hogy ki kell-e párnázom Lola fenekét és egyéb testrészeit, mielőtt játszótérre viszem. Nos, a válasz nem egyszerű. Az ugyanis attól függ. Tény, hogy ha valaki olyan szerencsés, hogy nem kell elhagynia a budapesti Szent István Park-Margitsziget-Városmajor háromszöget, akkor párnázásra semmi szükség. A hinták biztonságosak, a csúszdákba lassító szakaszt építettek, a libikóka alatt pedig gumitégla-szőnyeg van, amely nem veszélyezteti az ember gyerekének farát. Vidéken is sok helyen javult a helyzet. A kaposvári Szabadság parkban hiába kerestem a csonttörő mérleghintát – igaz, a parkot sem Szabadságnak hívják már…





Egy felmérés szerint azonban a tizennégy évnél fiatalabb gyereket nevelő szülőknek mindössze két százaléka gondolja úgy, hogy játszótér-fronton „kiváló” a helyzet. Ők valószínűleg tényleg csak a Szent István Park-Margitsziget-Városmajor tengelyen mozognak. A megkérdezett szülők nagy része viszont elégedetlen. Szerintük a játszóterek többsége még mindig elavult és balesetveszélyes. Pedig három éve papíron is európai gyerekeinket európai játszóterekre visszük. Csakhogy az európai itt inkább földrajzi, mint minőségi megjelölés. Szabályozásban persze nincs hiány. Az „EN 1176” és az „EN 1777” nem élelmiszer ízfokozókat vagy állagjavítókat jelöl, hanem két olyan uniós jogszabályt, amely pontosan meghatározza a közösségi játszótérszabványt. Azt, hogy a játékokat és a környezetet hogyan kell kialakítani, működtetni és karbantartani ahhoz, hogy uniós csemetéink ne kerüljenek veszélybe. 2004-ben ezt a magyar jogrendszer is átvette, de persze, mint európai felzárkózásunk oly sok területén, itt is haladékot adtunk magunknak. A 15-20 ezer magyar játszóteret 2008 végéig kell felülvizsgálni és rendbe tenni. A munka, ha a fönt említett elit háromszöget nézzük, kétségkívül elkezdődött. De mi a helyzet a lakótelepi aknamezőkkel, az elfelejtett játszóparkokkal? Az üzemeltető tulajdonosok, főként az önkormányzatok, nehezen teremtik elő a felújításhoz szükséges pénzt. Csak nehogy úgy járjunk, mint a szomszédos Bukarest, ahonnan, egy jól sikerült kormányzati fűnyíróelv nyomán, szinte teljesen eltűntek a játszóterek.

Amióta hazajöttünk, sokszor, egyebek mellett a játszóterekkel kapcsolatban is, fölteszik nekem az „és Európában ez hogy működik?” kérdést. Hogy „Európában” ez hogy működik, azt nem tudom, hiszen a játszótér-modernizáció ütemezését az Unió a tagországaira bízza. Viszont azt tudom, hogy Lola szerencsés kislány, mert mind eddigi otthona, Belgium, mind pedig apaországa, Nagy-Britannia példásan teljesítette a penzumot. Brüsszeli játszóterünket pihe-puha fehér homok, a nagymamáékhoz közel eső játszóparkot pedig igazi angol pázsit borítja. Mindkettőben van biztonságos babahinta és rugós libikóka, minicsúszda a legkisebbeknek, sok-sok bokor, fa, virág, na és persze ivókút meg tiszta vécé – természetesen pelenkázóasztallal. Na, ettől mi még messze vagyunk. Legtöbb mamatársam nevében kijelenthetem, hogy nem is vágyunk ötcsillagos ellátásra, ha a játszótérre visszük a gyerekeinket. Kezdetnek talán az is megteszi, ha eltekinthetünk a kutyakaki kerülgetéstől, ha van egy kút, ahol kezet lehet mosni, és ha nem kell a gyerekeket Michelin-babaként kipárnázni baleset-megelőzés céljából.





 



A héten még a Nők Lapjában:

• Ördög Nóra a “lázas” napok után »
• Hujber Ferenc tüzes tánca a jégen »
• Teszteljük magunkat: mit tudunk az ezotériáról? » 
• Meg kell mentenünk a férfiakat »
• Segítség mellényúltam! »
• A szoptatás gyönyörűsége »
• 10 tipp, hogy 5-ösünk legyen salátából »
• “Jössz-e iskolába kicsi leánka?” » 

Exit mobile version