Ha csak „arra” kell a férfi…

Kedves Soma!

Biztos nem vagyok ezzel a problémával egyedül, és mint húszas évei elején járó nőnek, elég nehéz eldöntenem, mi is a helyes értékrend, ami az emberben kialakulhat. Természetesen a kérdésem a párkapcsolatokkal függ össze – nagyon nyíltan és bölcsen tudsz (többek között) ezzel a témával kapcsolatban tanácsokat adni, ezért is gondoltam, hogy az aggályaimat veled osztom meg.

A kérdésem pedig: mi a helyes, amikor az ember lánya egyedül, tartós kapcsolat nélkül tengeti az életét? Még mindig visszhangzik a fülemben az „egy tisztességes lány…” kezdetű nóta, amiben arról van szó, hogy a nő türelmesen, kvázi cölibátusban várja meg a majdan „felszabadítóként” megjelenő férfit, a nagy vagy nem nagy Őt. Nekem ez idegen, és úgy gondolom, attól, hogy nincs biztos férfi mellettem, nyugodtan lehetnek laza kapcsolataim, természetesen az ehhez kellő felelősségtudattal.

Tényleg annyira tisztességtelen egy nőtől, ha neki a férfi, az áldott teremtés koronája, csak „arra” kell? Persze ez az „arra” nem ugyanaz, mint a férfiak nyelvezetében. Ez az érintést jelenti, az ölelést (még ha nem is szerelmi, és nem egészen őszinte, ezt mindenki érzi), azt, hogy míg várunk a szerelemre, ne felejtsük el nőnek érezni magunkat. És valljuk be, ha sokáig nincs mellettünk férfi, akkor a nőiesség igencsak csorbát szenved. Én legalábbis bizonyos idő eltelte után már nem érzem magam annyira vonzónak, az aurámból árad a frusztrált elutasítás, amitől menekülnek a férfiak.

Tényleg ez a helyes út? Nyomjam el, erőszakoljam meg önnön valómnak ezt a részét, ami ugyanúgy hozzátartozik a lelki egyensúlyomhoz, a harmóniához? És mindezt azért, mert „régen ez volt a módi”? Lehet, hogy ez régen jól működött, mert az emberek nem váltak annyit, így kisebb esélyük volt az egyedüllétre, mint ma.

Az én értékrendemben a jót a rossztól úgy különböztetem meg, hogy ártok-e, segítek-e azzal a tettel valakinek (a valakibe saját magam is beletartozik). Igazából sokkal galádabbnak tartom a tartós párkapcsolatban élő, de párjukat megcsaló nőket/férfiakat, mint azokat, akik csak élni szeretnék az életüket – kötöttségek és hazugságok nélkül.

Mit gondolsz erről, Soma? Attól is tartok, hogy ha így fiatalon nem élem ki magam (mert még nagyon nem érzem úgy), akkor majd egyszer csatlakozom azok közé a 40-es nők közé, akik hirtelen ráeszmélnek, hogy a fiatalság elillan, és lázasan kezdik hordani a miniszoknyát, rikító zöldre festik a körmüket, és közben inkább nevetségesek, mint szexik vagy vonzók lennének. Persze itt is vannak kivételek, vannak olyan nők, akik 40 évesen is remekül néznek ki, és megengedhetik maguknak ezt a fajta viselkedést, de a többség nem ilyen. Inkább az motivál abban, hogy ezt az „elítélendő” életformát éljem, hogy ha egyszer megöregszem, legyen mire emlékezni, minél több dologra, nem pedig azon elmélkedni, hogy „hát, ezt sem mertem megtenni” – szerintem pont az ilyen gondolatok öregítik meg a lelket.

Sokan, akik ezt a levelet olvassák, talán elítélnek, de szeretném, ha tudnák, hogy egy olyan nő írja ezeket a sorokat, aki még soha sem csalt meg senkit – csak éli az életét, amikor éppen megcsapja a szabadság szele. Kérdem én: most akkor tényleg annyira bűnös dolog ez?

Előre is nagyon köszönöm és várom a válaszodat, kedves Soma!
 
Üdvözlettel: Free

Kedves Free! Illetve kedves lány, aki free szeretne lenni!

Te mindent tudsz ezzel kapcsolatban, a kérdésedre te magad meg is adtad a választ. Hosszasan indokoltad, miért van szükséged a szexre. És teljesen igazad van! Persze hogy élvezd az életed, a nőiséged, az isteni szexet, úgy, hogy azzal senkinek nem ártasz, senkit nem csapsz be! Ez a mai korban teljes mértékben evidencia. Aki nem így gondolkodik, az bizonyos szinten önbüntető. Tudom, még anyám fiatalkorában is az volt, hogy ha egy nő nem szűzen megy férjhez, akkor az kurva. Amiben most vagyunk, nagyon gyors és intenzív váltás. Tulajdonképpen most léptünk át egy hatalmas váltás küszöbén.

Épp ezért van az, hogy cipeled magaddal mások félelmét. Az anyádét, talán még a nagyanyádét is. És én ezt látom a te fő problémádnak, nem pedig azt, hogy meg kellene, hogy győzzelek arról, amit te magad is tudsz. Sugárzik a leveledből a szorongás, a másoknak való megfelelni akarás: „Sokan, akik ezt a levelet olvassák, talán elítélnek…” Dehogyis ítélnek el! Sokkal inkább azt érzem, hogy együtt éreznek veled, mert olyan vagy most, mint egy remegő kismadár, aki repülni szeretne, ehelyett egy helyben topog. Az értékrended nagyon is egészséges: „Az én értékrendemben a jót a rossztól úgy különböztetem meg, hogy ártok-e, segítek-e azzal a tettel valakinek (a valakibe saját magam is beletartozik).”

De azért azt tudd, hogy az élet nem ilyen egyszerűen működik. Időnként éppen a másik által okozott fájdalmat kell megélnünk, hogy felébredjünk vagy magasabb szintre lépjünk. Tehát az, hogy „jó” és „rossz”, nem mindig olyan világos, tiszta és archetipikus, mint a mesékben. Mindenesetre a törekvésed, hogy ne bánts mást, sem magadat, nagyszerű. Úgyhogy akkor ne bántsd magad! Nyugodtan merj a szüleidnek nem megfelelő „rossz” kislány lenni! Itt az idő, hogy kitörj abból a börtönből, amit a környezeted tanításai, nevelése, viselkedési és gondolkodási mintái alapján magad köré építettél. Mert nyilván ehhez nemcsak ők kellettek, hanem a te személyiséged is. Viszont a változáshoz és változtatáshoz is te kellesz! Azt már felismerted, mire van szükséged, most már „csak” el kell hinned, hogy képes vagy isteni önvalódhoz hű lenni! Nem a mások elvárásaihoz, önmagadhoz!

Abban a pillanatban, ahogy megízlelted ezt az élményt, elkezdesz nőni, és a szárnyaidat emelgetni! Úgy érzem, hogy abból a lefojtásból és szorongásból, amiben most vagy, egy másik véglet fog majd az arany középút felé elvinni. Úgyhogy szerintem hamarosan az élvezetek szaftos sűrűjében fogsz lubickolni! Néha följön még majd a bűntudat, mint valami megkopó lenyomat, jelezni fogja egykori létét, de a kéj és az utána való vágy még nagyobb erővel fog beszippantani.

Akkor majd ezért nem leszel szabad. Mert ez sem szabadság. Nem, nem az a szabadság, amikor a megéletlen, lefojtott vágyak hirtelen feltámadnak, és nálunk hatalmasabbra nőve elkezdenek majd irányítani. Mert áttörésed és önmagad felszabadítása után feltehetőleg (az erők törvénye miatt) ez lesz a következő állomás, amit meg kell élned. És csak ezután – amikor „jóllaktál”, ráláttál, tapasztaltál, mertél, és közelebb kerültél magadhoz – lesz esélyed arra, hogy elindulj az arany közép felé. Amikor majd uralkodsz az erőiden, és használod őket. Ez így van mindennel. Az egyik végletbe való kilengés egyszer csak átfordul a másik végletbe, aztán csillapszik az amplitúdó. Ezt csak azért mondtam el, hogy felkészítselek arra, ami törvényszerű, és ami előtt állsz.





Jó lenne, ha lespórolnád azt az energiafolyatást, hogy a tetteidért feleslegesen korbácsolod magad. A szüleid szerint egészen biztos, hogy „rossz” kislány leszel. Az a fontos, hogy tudd, az az ő értékrendjük, nem a tiéd! Te te vagy, ők pedig ők! Izolálnod kell magad tőlük! Nagykorú vagy, most már javában elkezdődött a leválás! Nem a szüleid meghosszabbítása vagy, hanem egy egyedi individuum. Hogy mennyire leszel majd velük őszinte, vagy akarsz majd szerepet játszani előttük, egy külön levél témája. Mindenesetre annyit mondok ezzel kapcsolatban, hogy mindig csak annyi információt érdemes a másiknak adni, amit be tud fogadni, fel tud dolgozni, mert attól fejlődik. A túlzott tapintat egy pont után arról szól, hogy nem bízunk meg a másikban, hogy képes szembenézni a tényekkel. Ezáltal viszont nem is fejlődik. Márpedig minden kapcsolatban kétirányú a fejlődési lehetőség. A szüleid is fejlődhetnek tőled, általad. Ezt vésd az eszedbe! Hogy ezt az utat egyedül járod-e meg, vagy kérsz külső segítséget (pszichológia, pszichodráma, Hellinger-terápia, kineziológiai oldás stb.), a te döntésed. (Én rendszeresen élek vele, ugyanis azt gondolom, azért vannak gyógyítók és módszerek, hogy bátran használjuk őket, amikor kell.)

Ja, és búcsúzóul eszembe jutott még a „használni” szó. Bizonyos szempontból – nagyon csúnyán hangzik, amit mondok – mindannyian használjuk egymást. Még akkor is, ha nem úgy tűnik. Mondok rá egy példát. Ha valakinek gondoskodásszükséglete van, és nincs, akiről gondoskodjon, belebetegszik, vagy a környezetét betegíti le annyira, hogy gondoskodhasson róluk. Úgyhogy amikor egy embert kiszolgálnak, kényeztetnek, gondoskodnak róla, felfoghatjuk úgy is, hogy ő van arra „használva”, hogy a gondoskodásszükségletes kielégítse magát általa. Tök jó, ha használva vagyunk, mások és önmagunk örömére. A dolgok azért vannak, hogy használjuk őket, ez adja a hasznát. Úgyhogy légy „haszontalan”, hogy hasznos lehess!

Soma Mamagésa

Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu

Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag – amelyben személyed természetesen titokban marad – bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu Bővebb információért kattints ide! »