Aktuális

Szívünk királya, Dada!

A hálószobában fekszenek a nagyágyon, csak õk ketten. Az egyik sutyorog, a másik gurgulázva kacag. Mi volt a bölcsiben? Panni néni, Maci kutya? És így tovább. Alex kérdez, Lola válaszol. Este hat és hét között ez a program. Mindennap.

A lányom szerelmes az apjába. Nagy közhely, mi? De mit csináljak, ha tényleg így van? Szerelmi viszonyuk akkor pecsételődött meg, amikor a gyomorgyenge Alex még azt is megbocsátotta, hogy Lola belekakilt a fürdővízbe. Tudtam, hogy akkor, ott, sorsom megpecsételődött. Be kell érnem az ezüstéremmel. És el kell fogadnom, hogy este hat és hét között nincs rám szükség. Abban az ágyon viháncolós órában én legfeljebb a konyhából nézhetem sóvárogva a légyottot.
Pszichológia-tankönyv, első lecke. Az apa-lánya viszony. Mindent meghatároz. Nálam sokkal okosabbaktól tudjuk, hogy ha kettejük között nem stimmel valami, az egy életre megpecsételhet sorsokat. Örökre elronthat lelki békét, és megsebezhet szellemet. Nem lehet véletlen, hogy depressziós, mániás, skizofrén betegeknél a szakember azonnal visszanyúl a gyermekkorba. Hát, Lolámnak, úgy néz ki, ilyesmire nem lesz gondja. Kétnapos kora óra az apja cinkosa, legfőbb bizalmasa és tettestársa. És ahogy cseperedik, egyre egyértelműbbek lesznek a szerepek. A jó zsaru meg a rossz zsaru. Na és a piti bűnöző. „Eltörtem a mama szemüvegét (megint). Kaphatok egy túrórudit?” – kérdi szavak nélkül a kis garázda. Mit mond ilyenkor a felelősségteljes édesanya, a rossz zsaru szerepében? Hát azt, hogy „Nem, kislányom, most nem. Nemsokára vacsora, és tízóraira már kaptál egy felet.” A jó zsaru, alias Papa, ellenben gondolkodás nélkül föláll, és indul a hűtő felé. Hát – alaposan leegyszerűsítve – ez a különbség.





Nem csoda, hogy Lola hétköznap esténként háromnegyed hatkor már tűkön ül, és a lépcsőházból beszűrődő minden zajra odarohan a bejárati ajtóhoz azzal, hogy „Dada?” Amikor pedig megcsörren a zárban a kulcs, teljes eksztázisban dörömböl belülről, és artikulálatlanul sikítozik. Alex éppen hogy csak leveszi a cipőjét, és már mennek is a nagyágyra, megbeszélni a napi eseményeket. Véleményt cserélnek a magyar reklámszakmáról és a budapesti bölcsődebizniszről. Az, hogy csak egyikük képes kerek egész mondatok érthető megfogalmazására, egy cseppet sem hátráltatja a kommunikációt. Ez a hétköznapi menü. De hét végén sem jobb a helyzet. A szabályokat én ismertetem, a kivételeket „Dada”. Például. Lola nem ülhet az autó első ülésére, még „játszásiból” sem. Kivéve, ha a papa csak előre akar gurulni ötven centit a parkoló autóval a garázsban. Akkor Lola az ölében ülhet, és kormányozhat. Vagy. Lola legfeljebb hétvégén kap jégkrémet, akkor is csak a miénkből egy-egy falatot, szigorúan csoki nélkül. Kivéve, ha játszótérre mennek a papával, mert akkor ő fejezheti be „Dada” megkezdett Magnumját. Aztán még. Lola naponta maximum fél órát nézheti a Vízipók Csodapókot. Kivéve, ha a mama dolgozik, és a papa vigyáz rá, mert akkor kétszer egymás után lefuthat az egész sorozat. Kíváncsi lennék, ki élvezi jobban? Különben is, a papa soha nem orrszívó-porszívózza az orrunkat, nem ő adja be az orvosságot, és nem ő mossa a hajunkat. Arról nem is beszélve, hogy ha ő öltöztet, akkor azt a ruhadarabot vesszük föl, amit én akarok. A múltkor csíkos nyári ruhát virágos vászonnadrággal. Szandált téli zoknival. Farmer kötényruhát póló nélkül. Naná, hogy „Dada” szívünk királya!

Hát így állunk most, kedves Olvasók. A lányom kegyeiért folytatott harcban sorozatban veszítem a csatákat. De nem adom föl, a háború megnyerésére még látok esélyt. Egyébként is, az egész küzdelemről hajlamos vagyok megfeledkezni, amikor meglátom kettejüket az utcán, ahogy kézen fogva araszolnak hazafelé. Hátulról pontosan ugyanúgy néznek ki, csak az egyik kicsi, a másik nagy, az egyik pocakos, a másik vékony, az egyiknek alig van haja, a másik pedig kócos. De ugyanúgy szétdobálják a lábfejüket járás közben, és mindkettejüket ugyanúgy érdekli a ház előtt parkoló özönvíz előtti Simson motor. Aztán amikor motornézés közben beérem őket, a két csibész arca egyformán ragyog föl. Közrefognak, és egy-egy nagy cuppanós puszit nyomnak a két orcámra. Őszintén, lehet rájuk haragudni?









Még több az e heti Nők Lapjából:
• „Ne kongassunk vészharangot a család felett!” »
• Mentsük meg a férfiakat! »
• Padlizsán, a megunhatatlan »
• Epres Panni, Benedek Tibor + 1 kisfiú » 
• Kolumbiai csavargások »
• Tesó Kft.  »
• Híres emberek, három családból »
• Tinik a forró flaszteron »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top