Kedves Soma!
24 éves lány vagyok, a párom 40 éves. Amikor megismerkedtünk, nekem nem tűnt fel, hogy ő mennyi idős, mert nem látszott 40 évesnek, valamint az első randin nem is ez volt számomra a legfontosabb kérdés. 16 év különbség van közöttünk, ami nekem egyelőre nem zavaró, mert nagyon jól kijövünk egymással. Úgy érzem, hogy társat találtam, és soha nem szeretném őt elveszíteni. Az eddigi kapcsolataim során soha nem éreztem ilyen szellemi kötődést senkivel, mint vele. Én már szeretnék megnyugodni valaki mellett, aki mellett biztonságban érzem magam, akire rá merem bízni a néha megingó lelkivilágomat. Benne érzem, hogy tudná nekem biztosítani mindezt.
Már ő sem komolytalan, szeretne nyugodtan, biztos kapcsolatban élni. El is képzeltük a közös életünket, ábrándoztunk, mint két gyerek nagyon jó volt, mintha semmi nem számított volna.
A problémám nem is itt kezdődik, hanem ott, hogy a szüleim nem támogatják ezt a kapcsolatot, nem tartják jó iránynak ezt az életem alakulásának szempontjából. Sokallják a 16 év korkülönbséget, és ha kell, ha nem, előjönnek azzal, hogy mi lesz majd 10 év múlva, amikor én még mindig fiatal leszek, ő pedig 50 éves lesz. Hogy fogunk majd egymás mellett kinézni?
Teljesen elbizonytalanodtam, és folyamatosan magamnak magyarázkodom, agyalok, nem tudom magam átadni az örömnek, hogy szerelmes vagyok, és ezt viszonozzák, mert folyamatosan ott motoszkál a hang a fejemben, hogy öreg hozzád.
Feltettem magamnak kérdéseket, hogy mi lesz, ha fiatalos 50 éves lesz, ha egymáshoz idomulunk, és fel sem tűnik majd az a 16 év? Nyugtatgatom magam, hogy nem másoknak kell megfelelni, hanem saját magunknak, nem a környezet véleménye számít, hanem az, amit mi érzünk és akarunk. Magyarázkodom magamnak, és bizonygatok, mint egy eszelős. Tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal, de valahogy mégsem tudok felszabadult lenni, olyan, akinek semmi nem számít, csak örül annak, hogy szerethet valakit, és ezt viszonozzák.
Szeretnék Vele élni, szeretnék Vele boldog lenni, mert úgy érzem valahol belül, hogy Ő az! Akkor miért tudnak elbizonytalanítani? Miért csinálják velem ezt, hogy nem hagyják, hogy vele maradjak? Hallgassak a belső hangra? De amint hagyatkoznék a saját megérzésemre, egyből visszarántanak a földre, hogy nekem ez úgysem lesz jó, és hogy hagyjam abba, mert ennek hosszú távon semmi értelme, úgyis sírás lesz a vége. Ezzel az állandó bogárral a fülemben hogy legyek boldog és felszabadult?
El vagyok már fáradva, Soma! Nem akarok agyalni, nem akarok kombinálni, variálni, csak élni akarok, úgy, hogy semmi nem számít, semmilyen vélemény, semmilyen negatív kritika.
Optimista ember vagyok, aki akkor is látja a jót, amikor tényleg nagy gondok vannak. Ha átvernek, felállok és mosolygok, ha megbántanak, fáj, de meg tudok bocsátani, nem pedig örök haragot és bosszút esküszöm. Éppen ezért, mert ilyen pozitív gondolkodású ember vagyok, képtelen vagyok arra, hogy egy kapcsolatban állandóan a rossz dolgokat lássam, vagy azokra figyeljek, amikre mások mindig felhívják a figyelmemet.
Meddig hagyatkozhatom a szívemre?! Azt mondják, ha egy kapcsolatban már ésszel szeretünk, és agyalunk, akkor az már nem is szerelem. Én nem akarok nem szerelmes lenni, mert annál nem sok csodásabb dolog van. A párom erről az egész görcsölésről semmit nem tud, és nem is szeretném, ha tudna. Nem tudom már, hogy kinek is feleljek meg Miért akarok ennyire a szüleimnek élni? Olyan ez, mint egy mágnes, ami csak húz és húz vissza az ÉLETBŐL. Mit csináljak, Soma? Kérlek, segíts nekem. Mondd el, kérlek, hogy te hogyan látod ezt a helyzetet. Szükségem lenne egy irányra, vagy egy másik nézőpontra, amibe bele tudok kapaszkodni, mert teljesen kétségbe vagyok esve.
Köszönöm, hogy időt szántál a levelemre!
Üdvözlettel: Nóra
Nagyon komoly, fontos és meghatározó feladat előtt állsz. Meg kell erősíteni magadat, az énerődet, az önmagadba vetett bizalmat. Ebből a szempontból az, hogy képes legyél kiállni a párkapcsolattal szembeni döntésed mellett, eszköz. Mert ha ezen keresztül megtanulod azt, hogy önállóan dönts, és felvállalod a következményeit, elindultál a felnőtté válás útján. Márpedig gondolom, hogy szeretnél felnőtté és önmagaddá válni. Nagyszerű, hogy ennek épp egy ilyen meghatározó (és biztos vagyok benne, hogy erőt adó) dolog lehet az eszköze és egyben segítője, mint a párod melletti döntés. És most mondok valamit, de ezt ne értsd félre! Ebből a szempontból (de csakis ebből!) még az sem számít, ha x év múlva kiderül, hogy mégsem ő az igazi. A lényeg, hogy megtanulj merni önállóan dönteni! Persze akkor majd biztos mondogatnák, hogy én megmondtam előre, de nem számít, mit mondanak.
A felnőtté válás egyik alapköve, hogy megtanuljuk felvállalni a döntéseink következményeit. (Persze tiszta szívből kívánom, hogy ez ne következzen be, és valóban azon szerencsések közé tartozzatok, akik megtalálták a másik felüket, de most nem is erről beszéltem, biztos érted a példát.) Én speciel nem sokallom a 16 évet. Ha 26 lenne, arra már én is azt mondanám, hogy nyugi, türelem, gondoljátok ezt alaposan végig. De tulajdonképpen még ez sem számít! Az élet annyi egyéni helyzetet produkál, hogy végül is rá kell hogy jöjjünk, mindent csakis a saját egyediségében lehet megvizsgálni.
Nem hiszem, hogy az egyik ember beleszólhat a másik életébe! Már sokszor leírtam, ismétlésképpen most ismét. Khalil Gibran a Próféta című könyvében azt írja: Gyermekeid nem a te gyermekeid. Nyílvesszők ők csupán, kiknek figyelheted röptét. Persze megértem a szülői aggodalmat, és biztos rengeteg olyan szituáció van, amikor egyes elvakult vagy önsorsrontó helyzetben a szülő határozott óvó ereje jól jön, de nyugi, ez nem a tiétek! Az, hogy te 24 vagy, ő pedig 40, nem jelenti azt, hogy akár ne lennétek egymás felei. Ezenkívül elmondom neked, hogy egy 50, de akár 60 éves férfi remekül nézhet ki, és nagyszerű erőnlétnek örvendhet, ha testileg-lelkileg-szellemileg nem tespedt el. Az én férjem 49 éves, sármos, gyönyörű teste, bőre, fogai vannak. Tele van aktivitással, erővel, tettvággyal. Egészséges, jó szagú, vitális. És ráadásul annyira jóképű, hogy a koncertjeink után rendszeresen sorban állnak a huszonéves lánykák, akik vagy szaxofonozni szeretnének tanulni ( ), vagy volt olyan, aki felajánlotta (egy telefonszám kíséretében), hogy szívesen megmasszírozná. Szóval odavannak a huszonéves lányok a sármos érett férfiakért! A férfiakkal kegyesebb a sors az idő múlásának szempontjából. Nyugi, abszolút szexi tud lenni egy 50 éves férfi!
Most kaptál egy lehetőséget, hogy ebből kitépd magad! Hát hajrá! Eljött az idő, kedves Nóra, hogy a kislányból erős felnőtt nővé válj! Ha ez nem megy egyedül, kérj segítséget! Úgyis tudod, milyen módszereket ajánlanék, sok levelemben írtam. Nemrég például leírtam egy konkrét kineziológiai gyakorlatot is, ami segít az önbizalom erősödésében. Ezt a feladatot azért adta az élet, hogy megoldd, és fejlődj általa! Fantasztikus előrelépés lesz az életedben, ha megerősíted magad! Nyugodj meg, onnantól kezdve, hogy megérzik az emberek az erődet, stabilitásodat, nem is fognak tudni megingatni, de már meg sem próbálják. Mert azt fogod kisugározni, hogy te bízol magadban! És kiben bíznál, ha még magadban sem? Függő akarsz lenni? Folyamatosan másoktól függő? (Persze bizonyos értelemben mindannyian függünk egymástól, hisz láthatatlan szálakon valamennyien össze vagyunk egymással kapcsolva, de tudod jól, hogy ezt most hogy értem
) Ha nem tanulsz meg a saját belső hangodra hallgatni, elveszett ember leszel. Egy labilis kislány maradsz, aki majd mindig kívülről várja, hogy valaki megmondja neki, hogy mi a tuti. Ezt akarod?? Nem hiszem. Úgyhogy itt a nagyszerű lehetőség, erősítsd meg magad! Rakjál energiát ebbe a döntésedbe, ahogy mondani szokták: dolgozz magadon! És meglátod, mindenre ki fog hatni! Sok-sok erőt, türelmet, kitartást hozzá! Bízzál magadban! Van választásod!
Soma Mamagésa
Tipp: Somának a következő e-mail címre írhattok: soma@nlcafe.hu
Ha inkább személyesen beszélnéd meg problémáidat Somával (és vállalod, hogy a beszélgetésről készült anyag amelyben személyed természetesen titokban marad bekerül a Nők Lapja magazinba), akkor erre a címre írj: somaval@nlcafe.hu Bővebb információért kattints ide! » |