Hétköznapok a vizeken

Van egy kék-piros csíkos törülközőm, amit évente kimosok, de soha nem használok. Tizenöt éve őrzöm, és a család minden apróságának mesélek róla. A történet persze – ami emlékké varázsolja a rongydarabot –, lehet, csak számomra fontos. Álltunk Szepezden a parton, néztük a hullámokat, az erejét próbálgató éledező vihart, amikor a nádas mögül egy csónakot lökött felénk egy hullám. A benne ülő férfi túlordította a süvöltő szelet: „Emberek! Emberek, ide!” Mi rohantunk, ahogy tudtunk, és partra segítettük a kislányt, akit félájultan emelt csónakjába az egyébként renitens horgász, aki a kettes fokozatú viharjelzés ellenére is kint maradt a tavon. A kék-piros törülközőbe bugyoláltuk… A hétéves kislányt saját orvos apja élesztette újra. Talpfákon, a két sín között, a törülközőmön. Aztán jött a mentő.
Ez a történet szerencsés véget ért. Viszont napjainkban is rengeteg gyereket, felnőttet fenyeget veszély. Tízezrek mennek vízbe egy-egy hétvégén úgy, hogy nem tudnak úszni, nem ismerik a tavak, folyók mederviszonyait, nem figyelik az előrejelzéseket. Mások, a kivagyiságukra büszkék, fejest ugranak a nyolcvan centis vízbe, fölhevült testtel, ittasan.

Kinek kell menteni a szerencsétlenül jártakat, a felelőtleneket, a gyerekeket? Mennyit ér egy ember élete? Mennyit ér egy mentőcsónak? Tulajdonképpen hol tart ma a vízi mentés?

Az erről szóló riportot a Nők Lapja július 25-én megjelenő, 30-as számában olvashatjátok!

Még több az e heti Nők Lapjából: • Érzelmes utazás » • Szépségsebészet a piacon » • 7 érv a kapor mellett » • Csisztu Zsuzsa és a kis Kókuszfejű » • Senora, jövőre is lesz Carnaval! » • “Aggódósanyuka” jelenti » • Kóstoló a teaházak utcájából » • Hála lopásért, betörésért » • Hétköznapok a vizeken »