Aktuális

Sisi gödöllõi boldogsága

A gyönyörû magyar királyné, Sisi emlékévét ünnepeljük. Ezúttal Sisi életének egyik legfontosabb eseményérõl, magyar királynévá koronázásáról, és a 20 boldog gödöllõi évrõl mesélünk.

Gödöllő, 1870 kora ősze. Az egykori Grassalkovich-kastély máskor oly nyugodt, vidékies hangulatot árasztó udvarának csendjét most hangos csevegés veri fel. Piros vadászuniformisban, kobakban és lovaglócsizmában itt gyülekezik a magyar arisztokraták színe-java. Királynéjukra, Erzsébetre várnak. Felfedezhetjük köztük gróf Andrássy Gyula miniszterelnököt, gróf Esterházy Miklóst (Nikit), az ország legjobb lovasát, és nem utolsósorban gróf Batthyány Elemért, aki édesapja kivégzése után megfogadta, hogy soha nem lépi át a bécsi udvar küszöbét. Erzsébet vonzása alól azonban még ő sem tudja kivonni magát. Az aranyifjak úgy követik királynéjukat, akár „hajót a delfinek”, írja a jókedvű falkavadászatokról Andrássy. Erzsébet talán gyerekkorában volt utoljára ilyen boldog. A magyar államtól koronázási ajándékul kapott kastélyban olyan fesztelen, derűs udvartartást vezethet, amilyenre mindig is vágyott. Az év nagy részét kedvenc magyarjai között töltheti, és a névnapját, november 19-ét húsz éven át minden alkalommal kizárólag itt ünnepli. A bájos francia barokk kastélyt Erzsébet már akkor kinézte magának, amikor 1866-ban először járt Gödöllőn. Akkoriban azonban, az osztrák-porosz háború miatt szóba sem jöhetett a megvétele. Most, hogy mégis az övé lett, kiéli rajta minden szépség és lakályosság iránti vágyát. Fürdő- és tornaszobát rendeztet be magának, a lovardát megnagyobbíttatja, és a három szárnyban összesen 136 szobát rendeztet be. Így is csordultig tele a kastély, ha az egész udvar itt van. Ebben a derűs környezetben, a természet közelségében, ahol táncmulatságok és vadászatok váltogatják egymást, még Ferenc József is feloldódik. A házaspár rég nem került olyan közel egymáshoz, mint éppen itt, Magyarországon. Erzsébet is megnyugszik, depressziója enyhül, és egy időre felhagy a bolyongással a világban.







Lecke a szabadságról

Honnan a császárné magyarok iránti vonzódása? Már az esküvő előtt elkezdődik, amikor Majláth János grófot bízzák meg azzal, hogy a leendő császárnét osztrák történelemre oktassa. A tanár nem mulasztja el, hogy beszéljen Sisinek a magyarok hányatott sorsáról és évszázados szabadságvágyáról is. Erzsébet 1857-ben látogat először Budára, ahol hamarosan leveszik lábáról a kócsagtollas, gáláns főurak, akik nem titkolják, hogy a haza sorsának jobbra fordulását remélik tőle. Talán ekkor sejti meg először, szépsége micsoda fegyver lehet a kezében. Három évvel később, Madeira szigetén, alkalma nyílik arra, hogy magyarul kezdjen tanulni. Hunyady Imre gróf, az oktatója azonban az órák során fülig beleszeret a szép felségbe. A bécsi udvar tudomást szerez erről, és azonnali hatállyal visszarendeli Bécsbe. Amikor Erzsébet hazatér Ausztriába, eltökélt szándéka, hogy e kis ízelítő után valóban megtanulja ennek a különös országnak a nyelvét. Először egy Homoky nevű paptanártól kap leckéket, majd magyar udvarhölgyet keres beszélgetőpartnernek, és maga mellé veszi egy kecskeméti köznemesi család leányát, Ferenczy Idát. Mivel udvarhölgyek csak arisztokrata származású nők lehetnek, Idát csak Erzsébet felolvasónőjévé nevezhetik ki. Ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy meleg barátság szövődjön közöttük. Ida, aki nagy tisztelője és barátja Deák Ferencnek és Andrássy Gyula grófnak, gondoskodik róla, hogy Erzsébet ne csak a nyelvünket sajátítsa el, hanem rendszeresen értesüljön a magyar politikai elit nézeteiről is.





Mária Valéria, a magyar gyermek


Az 1866 januárjában magyar politikai küldöttség érkezik a bécsi udvarba, akik a kiegyezésről kívánnak tárgyalni. A császárné folyékony nyelvtudásával és természetes bájával azonnal megnyeri őket. Ekkor találkozik Andrássyval is. Erzsébet huszonnyolc éves, a világ leggyönyörűbb asszonya, a „szép akasztott” pedig negyvenkét éves, ereje teljében lévő férfi. Első látásra egymásba szeretnek. Viszonyuk természetesen mindvégig plátói marad, de érzelmeikről eleget elárul az a tény, hogy Sisi világjáró útjairól mindig csupán a szívéhez legközelebb álló két embernek, Ferenczy Idának és a grófnak hoz ajándékot. Ilyen előzmények után biztosak lehetünk benne, hogy a királyné adandó alkalommal segíteni fog a magyaroknak céljaik elérésében. Az alkalom még ebben az esztendőben el is érkezik. A porosz-osztrák konfliktus háborúba torkollik, és Königrätznél az osztrákok súlyos vereséget szenvednek. A poroszok Bécs kapui alatt, Ferenc József jobbnak látja Budára menekíteni feleségét és gyerekeit. Erzsébet ettől kezdve tudatosan vállalja a közvetítést az udvar és a magyar politikusok között. Attól sem riad vissza, hogy az uralkodót érzelmileg megzsarolja, leveleiben mindvégig Rudolf jövőjére hivatkozik, az ő trónját félti. Az uralkodó végül beleegyezik a kompromisszumokba. Természetesen elsősorban a birodalom és saját trónja megmentése lebeg a szeme előtt, de döntéséhez kétségkívül Erzsébet unszolása is hozzájárul. 1867 elején nyélbe ütik a kiegyezést. Erzsébet, félretolva irtózását a fényes fogadások és díszmegjelenések iránt, örömmel vesz részt a koronázási ceremónián. A magyarok soha nem látott pompával ünneplik a nagy eseményt. Ferenc József fejére a budai Nagyboldogasszony-templomban teszik fel Szent István koronáját, míg ősi szokás szerint a királyné vállához csak hozzáérintik. A királyi pár válaszul békülékeny gesztust tesz: az ajándékba kapott összeget felajánlják a szabadságharc rokkantjai és árvái számára. Mintegy az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttének megpecsételéseképpen, a következő évben világra jön Erzsébet negyedik gyermeke, a nép száján csak „magyar gyermek”, akitől, amíg meg nem születik, szinte retteg a bécsi udvar. Mi van, ha fiú lesz, és Magyarország királyává koronázzák? Nem egészen alaptalan a félelmük. Sisi verseiből egyértelműen kiderül, hogy szívesen szült volna uralkodót hű Magyarországának. A béke lánya, Mária Valéria, gyakorlatilag Gödöllőn nő fel. Erzsébet, életében először, végre igazi uralkodónak érezheti magát. Kedélye azonban nemsokára újra elborul, és hátralévő évtizedeiben szinte megállás nélkül utazgat Európa-szerte. A magyarok utoljára a millenniumi ünnepségek alkalmával látják. Ekkor azonban már idős és végtelenül szomorú. Rudolf fia öngyilkossága fölött érzett gyászából semmi sem tudja többé kizökkenteni. Két év múlva, Genfi-tó melletti erőszakos halála hírét véve, hőn szeretett királynéjának erre a sápadt, szoborszerű arcára emlékszik majd vissza a nemzet.

Sorozatunk következő, befejező részét a Nők Lapja 38. lapszámban (szeptember 19-én) olvashatjátok: egy tesztben foglaljuk össze a megjelent cikkek tartalmát!







 Te is lehetsz Sisi!


Az „Erzsébet királyné-2007” verseny pályázati feltételei:

– 18-35 év közötti, 175-180 cm magas, fiatal nő, aki megjelenésével fel tudja idézni Erzsébetet. Hosszú haj nem elvárás!

– Egy db, helyesen kitöltött jelentkezési lap (letölthető a Gödöllői Királyi Kastély honlapjáról, azaz INNEN) és egy egész alakos (felöltözött), legalább 10×15-ös fénykép. A pályázatot a Gödöllői Királyi Kastély Kht. 2100 Gödöllő Pf. 406. címre várják.
Meghosszabbított határidő: 2007. szeptember 30.

– A zsűri a beküldött pályázatok alapján választja ki azokat, akiket személyes megmérettetésre hív meg. Erről 2007. október 10-éig levélben értesíti a sikeres pályázókat.

– A döntő időpontja: november 19. A zsűri által kiválasztott legjobb pályázó elnyeri az „Erzsébet Emlékév Királynője” címet.

– A nevezési díj: 5000 Ft, amelyet rózsaszín postai utalványon lehet befizetni a Gödöllői Királyi Kastély Kht. részére. A befizetést igazoló szelvény másolatát kérjük a pályázathoz csatolni!



Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top