Hegyi Barbara: A kiközösítéstõl ma is félek, mint a tûztõl

Barbara épp „Az öröm a tiéd!” pályázat zsűrizéséről érkezik, így mielőtt családról, ragaszkodásról, önazonosságról és a hagyományról beszélnénk, erről is ejtünk néhány szót…

– Azokat a pályázatokat emeltem ki, melyekben már útjára indított programot

Az öröm a tiéd! pályázat beérkezett pályaműveiből a zsűri tizenhat gyerekcsoportot választott ki. Mindannyian azon munkálkodnak, hogy tagjaik átélhessék a játék, a kreativitás örömét. Ismerjétek meg őket itt, majd szavazzatok kedvenceitekre itt, hogy ők nyerjék a félmillió forintos támogatást!

kívánnak folytatni, nem most akarnak elkezdeni valamit. Borzasztóan nehéz a helyzet, mert valamennyi pályázat a nélkülözésről és a kilátástalanságról számol be. Én szívesebben adok lökést annak, aki már maga is tett valamit, akin látom, hogy van benne ambíció, kreativitás. Aki anélkül, hogy tudott volna a pályázat létezéséről, már hozzátette a történethez a magáét.

– Ha azt hallod, gyereköröm, milyen kép ugrik be a saját gyerekkorodból?

A Macskafogó 2-ben ennek a „hölgynek” Barbara a hangja

– Amikor az unokatestvéreimmel és néhány barátunkkal cirkuszt csináltunk a kertben. Voltak bűvészek, akrobaták, légtornászok. Én ebben az időben légtornásznak készültem, mígnem a család felhívta a figyelmemet, hogy édes kislányom, a te adottságaiddal untermannak („segédnek, tartóembernek” – a szerk.) lennél jó, nem pedig annak, aki a kunsztot csinálja. Arról nem is beszélve, hogy tériszonyom van. Persze, amikor kitalálod, hogy légtornász leszel, ilyen apróságokkal nem foglalkozol. Csak amikor felkapaszkodsz az első fára, és onnan lenézel, akkor gondolkodsz el rajta, hogyan juthatott ekkora baromság az eszedbe… és akkor maradjunk inkább a talajtornánál!

– A családi fotóalbumokban mindig vidám képek szerepelnek, csak a boldog pillanatainkat őrizzük meg…

– Nem igaz! Nálam otthon a nagybátyám kisfiúkori képe van kint, amint a tengerparton zokog.

– A színész „lelki fotóalbumában” is élesebbek a sírós pillanatok?

– Más képek szerepelnek a szakmai albumban, hiszen a munkánk során sokkal inkább a szomorú és elkeseredett pillanatokkal dolgozunk.

– Azokat a történéseket, amelyeket egy civil igyekszik a lehető legmélyebbre temetni, ti újra és újra előveszitek. Ami a nőnek rossz, az a színésznőnek jó?

– Tudathasadásos állapot ez. Hiszen újra és újra előveszel egy régi, fájó emléket, egy olyat, amelyik a szereppel analóg helyzet… hogy minél hitelesebben meg tudd oldani. De vigyázni kell! Ha azt a régi, fájó emléket sokszor átéled, kikophat, amortizálódhat…

– Vigyázol, nehogy idővel kevésbé fájjon?

– Akkor kevésbé lesz hiteles az alakítás.

Kettesben Zoránnal

– „Az öröm a tiéd!” pályázat egyik kulcsszava az esélyegyenlőség. Márpedig annál nagyobb igazságtalanság kevés létezik ezen a világon, mint amikor valakinek születésével egy időben meghal az édesapja… veled így történt.

– Igazságtalanság, persze, de meddig élhet ebből az ember? Egy negyvenegy éves nőnek nem ildomos erre hivatkozni. Más kérdés, hogy akármikor sírva tudok fakadni rajta. Az a szakmám, hogy ezt meg tudjam tenni. Félárvaként csak félidősnek vettek fel az óvodába. Képzeld el, nem kaptam enni! Amikor a többiek bent reggeliztek, engem külön ültettek a tornapadra, s a nyakamban lógó uzsonnástáskámból vettem elő a magammal vitt uzsonnámat. Máig emlékszem a kis bőrtáskám szagára. Amikor pedig eljött az ebédidő, kikísértek a kapuig, s nekem öt-hat évesen egyedül kellett hazasétálnom a tőlünk kétutcányira lévő óvodából. Nem tudom, mit hordozok ebből máig is magamban. A mérhetetlen megfelelési kényszerem biztos valahol ennek tudható be.

– Nehogy még egyszer kiültessenek a padra, uzsonnával a nyakadban?

– A kiközösítéstől ma is úgy félek, mint a tűztől. Azért nem leszek soha igazi deviáns, mert nem tudnám elviselni, ha valahonnan rossz értelemben lógnék ki.

– Az előző évadban mutattátok be a Pesti Színházban az Ünnep című darabot. Én a saját környezetemben azt vettem észre, hogy ez a történet azokat dúlja fel nagyon, akiknek bármilyen értelemben konfliktusos a viszonyuk az apjukkal. (A történet egy pedofil apáról szól – a szerk.)

– Nekem nem volt apám, így nem volt kivel konfliktusba keverednem, az Ünnep mégis őszintén megráz és felkavar. Amikor színpadon vagyok, én leginkább kedves édesanyámnak, Halász Jucinak szeretnék nekimenni, s azt viselem a legnehezebben, hogy ő nem nyeri el a történetben méltó büntetését.





– Ha megnézed azokat a filmeket, amelyeket édesapád forgatott (Hegyi Barnabás Kossuth-díjas operatőrről van szó, aki olyan filmek operatőre volt, mint a Körhinta – a szerk.), próbálod felfedezni őt a képek mögött? Meglátni egy morzsányit abból, hogyan látta a világot?

– A negyvenedik születésnapomra megkaptam a mamámtól apu összes filmjét. Majdnem száz volt, közte a legnagyobb magyar klasszikusok. Mégis attól tartok, lehetetlen próbálkozás lenne, ha megpróbálnám bennük felfedezni őt. Szerinted nem feltételezne mindez valami előzetes ismeretet? Ha ismersz valakit, talán fel tudod ismerni a munkáiban. De én apámat csak elbeszélésekből, legendákból ismerem, számomra leginkább mesealak. Rendkívül jó történeteket hallok a kollégáktól, ha ezeket elkezdeném mesélni, nem egy cizellált lelkű művészember képe derengene fel, hanem egy vaskos humorú, szeretni való kutyafejű tatáré. Hidd el, számomra a legrémesebb, hogy nem tudok apámhoz semmilyen kézzelfogható módon kapcsolódni. Ott tartok, hogy leginkább magamból tudom visszafejteni őt. Figyelem magamat, majd lefejtem az általam ismert anyám, nagymamám és rokonok tulajdonságait, a maradék jellemzőmről pedig azt feltételezem, azok talán apáméi.

– Ennél keményebb kihívást nehéz elképzelni az életben, mint amikor egy lány a nem létező apjának igyekszik a maga módján megfelelni.

– A megfelelési kényszer csak a pályám kezdetén volt jellemző rám, ma legfeljebb arra gondolok, mit szólna a papa, ha látna.

– Eszedbe jutott már, hogyan festenél azokon a képeken vagy egy olyan filmben, amelyet Hegyi Barnabás fényképezne?

– Valószínűleg azt se engedte volna, hogy színész legyek. Azt mesélik, azzal tréfálkozott, hogy a színész „mozgó kellék”, meg fényvisszaverő felület. Én január 16-án születtem, s ő a hónap elején, ötvenöt évesen kapott agyvérzést. Elvesztette az eszméletét, s három hónap múlva meghalt. Ő ment, én jöttem.

– Honnan tanultad meg, milyen szerepe van egy férfinak a nő, illetve a család életében? Csak nők vettek körül, nem volt előtted férfiminta. Azt mondtad valahol, hogy neked anyukád volt az apukád, a dadád pedig az anyukád.

A választ és a teljes interjút a Nők Lapja december 12-én megjelenő, 50-es számában olvashatjátok! További témáink ezen a héten: Ha kevés a szex… Eleinte égett a tűz, izzott a szenvedély, aztán jöttek a csendesebb napok. Mostanra pedig a nő többet (mást) akar az ágyban, mint a férfi Vajon a választásban volt a hiba, vagy útközben törött el valami kettejük között? Fejős Éva utánajárt. Exkluzív sztárinterjú George Clooney-val Hollywoodi tudósítónk, Návai Anikó jelezte, hogy Clooney hajlandó nyilatkozni a Nők Lapjának – mellékelt egy meghívót is a partijára. Sajnos, nem értünk rá. A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával: Az ajándékaid mesélnek rólad Kétszer próbáltam karácsonyra ruhát szerezni a feleségemnek. Örült. Mert jól nevelt lány. Mert szeret. Soha az életben nem vette fel egyiket sem Bizony, egy ajándék ruhadarab elmeséli, milyennek látjuk a párunkat: mennyire gondoljuk merésznek vagy konzervatívnak. Cserna Antal és Szalay Krisztina színművészek két évtizede élnek boldog házasságban. Voltak olyan bátrak, hogy játsszanak, bolondozzanak velünk. Cserna Antalt Vig György kísérte el ruhadarabokat vásárolni, Szalay Krisztina és Dobray Sarolta pedig felpróbálták az ajándék göncöket. Aztán meg értékelték a fiúk teljesítményét Párizsból a panelbe A francia kamaszok az első filmes Faur Anna Lányok című alkotásában a hírhedt taxisgyilkosság elkövetőit alakítják. Dél-Amerika Különleges légi felvételekből adunk ízelítőt. Találják ki, mi látható a rejtélyes képen! (A: gyúrásra váró tészta, B: étellift nyomógombja, C: nem tudom, de szerdán megveszem a Nők Lapját…) Továbbá: Oltári siker az Oltári srácok; Irodalom: Szomjas oázis – nőírók a női testről; Csehország – Tájkép sörrel és sült kacsával; Konyha, Horoszkóp és még sok minden más Ne felejtsétek: nőnek lenni jó!