Aktuális

Pánik után, szülés elõtt Schell Judittal

„Az én félöcsém és köztem tizenkilenc év van. Amikor az öcsém a fiammal játszik, néha rá is úgy szólok, mint a gyerekemre, ami nem csoda, hiszen nagyjából egykorúak. Jó ez így.” Olvassátok Vig György interjúját!

Csak ülök, és nézem, ahogy – pocakra fittyet hányva – odafut a pincérhez, elintézi, hogy halkítsák le a zenét, majd újra az asztalnál terem, mielőtt eszembe juthatna, hogy ilyet egyáltalán kérni lehet. Jó, én lassabb vagyok, de a hasam nekem is nagyobb, mint amikor utoljára találkoztunk, viszont az övé januárban eltűnik, az enyém meg tovább nő. A jelenet színhelye egy kávéház, ahol a főszereplő interjút ad. A színésznő szerepében Schell Judit, aki forgat, játszik és nemsokára szül.

A dolog praktikus részén túl, mármint hogy miután bámulatra méltó hatékonysággal elintézte, hogy később halljam a magnón, amiről most beszélünk, az is lenyűgöz, mennyire nem kerít nagy feneket annak a szemmel is jól látható ténynek, hogy nemsokára világra hozza második fiát.







– Kerít ez magának nagy feneket. Csak győzze leadni az ember.

– Januárban szül, és december elején még egyeztetni kellett az interjú időpontját egy forgatás miatt.

– Remélem, a nőgyógyászom nem olvassa ezt a cikket, de december közepén még leforgattunk néhány jelenetet az Életképek című teleregényhez. De ez nem nagyobb fáradság, mint idejönni, hogy beszélgessünk. Nem megerőltető.

– Színházban meddig dolgozott?

– Novemberben volt az utolsó előadásom. A Radnótiban játszottam utoljára a Kripliben. Korábban hastöméssel csináltam végig az előadást, a végén meg anélkül. Természetesen hoztam a figurát.

– Mikor tér vissza?

– Szeptemberben már szeretnék újra játszani. A Kripliben mindenképp, a Nemzetiben pedig majd meglátjuk. Nem rajtam múlik, ott most zajlik a „nagy választás”, talán a karácsonyfa alatt már ott lesz egy új igazgató.

– Hogyan zajlik a visszaállás? Modern, demokratikus családmodell, apuka is pelenkáz, fürdet, vigyáz a gyerekekre, ha anyuka délelőtt próbált, este játszik? Mivel az apuka, Schmied Zoltán is kiváló, ráadásul sokat foglalkoztatott színész, mi lehet a megoldás?

– Fogalmam sincs. Majd adódik.

– Az előző gyermeknél önálló anyukaként is sikerült helytállnia.

– A legelején az is demokratikus volt, de amikor leszerződtem a Radnóti Színházhoz, az apuka már kétszázhúsz kilométerre lakott a „demokráciától”. Az első év általában viszonylag problémamentes, ilyenkor természetesen főleg az anya van a gyerekkel, a papa meg, ha akarja, hobbiból néha bepelenkázza. Később van szükség nagyobb segítségre. Ki menjen érte az oviba, ki hozza haza a különóráról, és így tovább. Saját tapasztalataim legalábbis ezt mutatják.







– Van családi segítség?

– Anyukámra nagyon számítok, mint afféle mennyből az angyalra, ott a nagyfiam is, de nem szeretnék visszaélni azzal, hogy ő profi óvó bácsi.

– Hány éves a fia?

– Tizenhárom és fél.

– És mitől profi „óvó bácsi”?

– Nagyon szeret „babázni”. Van két húga, akiken már gyakorol. A nagyobbik két és fél éves, a kisebbik másfél. Azt hiszem, a fiam jelenleg gyakorlottabban pelenkáz, mint én.





– Apukájánál két lánytesó cseperedik, itthon meg egy kisöcsi készül világra jönni. Jó nagy lesz a korkülönbség a testvérek között. Mire a kicsi kamaszodni kezd, a fia már felnőtt férfi lesz, aki bölcs tanácsokkal látja, láthatja el az öcsikéjét.


– Ez a mi családunkban nem szokatlan. Az én félöcsém és köztem tizenkilenc év van. Amikor az öcsém a fiammal játszik, néha rá is úgy szólok, mint a gyerekemre, ami nem csoda, hiszen nagyjából egykorúak. Jó ez így. Őt is visszük síelni, nyaralni. Nyilván másmilyen viszonyban vagyunk, mint a nővéremmel. Őt például még egyszer se vertem meg, pedig a nővérkémmel folyton csépeltük egymást. Viszont ahhoz képest, hogy egyáltalán nem akartam a terhességről beszélni, elég alaposan belemélyedtünk ebbe a témába…

– Ez azért van, mert a férfiak is szeretnek babázni, csak nem mindig árulják el, mert gyávák, és ha komolyan belegondolnak a pelenkaügyekbe, könnyen pánikba esnek.

– Akkor beszéljünk a pánikról!

– Ért hozzá?





Shell Judit válaszát és a teljes írást az e heti Nők Lapjában olvashatjátok el. A magazinban az alábbi témákról is találtok írásokat: 

• Segítség, megőrült a mamám!
„Az utóbbi években elképesztő helyzetekbe bonyolódott az anyám. Én meg csak aggódtam: ki örül annak, ha az édesanyját bántják a férfiak?” V. Kulcsár Ildikó megint különös levelet kapott. És nem habozott, meghív titeket egy kávéra.

• A szocializmus divatja
„Először volt a lóden! Ennél csak a műbőr volt nyomasztóbb: télen zörgősre fagyott. Mi is benne…” Vadas Zsuzsa nosztalgikus leltárt készített.


• Kovács Kati
Albert Györgyi beszélgetése sokkal több, mint egy interjú. Irónia, önmarcangolás, életszag. Valóban kivételes élmény.


• Mária utazása
Jeremy Irons fejet hajtott Varga Mária előtt. A lány, az Iszka utazása című magyar film főszereplője, nem él sztáréletet. Visszament Erdélybe, föl a hegyre, ahol hét favágóra főz és mos.


• A heti szerkesztő, Grecsó Krisztián ajánlásával: Egy sors gazdát keres
Mindig elhatározom, hogy a következő számot lazán illesztem össze, könnyed lesz és csapongó, akár egy sátorba tévedt káposztalepke. De asszem, mániákus vagyok. A gyomrom alatt, ahol a féltékeny és vágyakozó lélek lakik, ugyanaz kezd izzani. A jövő heti tempó sem más, mint eddig: hol lennék, ha nem itt, mi lenne, ha nem ez. Münz András isteni máltai beszámolójának nézőpontja egy pesti járdasziget. Elvágyódni, mindig-mindig csak el…


• Továbbá: Anyu, meleg vagyok (3. rész), Potenciazavarok, Gyermekek alvászavarainak orvoslása, Divat, Konyha, Horoszkóp és még sok minden más…


Ne felejtsétek: Nőnek lenni jó!


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 






Még több az e heti Nők Lapjából:





• Sohasem mertem megkérdezni…»
• Én, egyedül! »
• Kávéötletek »
• Ha nem jön álom a baba szemére… » 
• Szabó Eszter énekesnő arról, hol a színe és hol a fonákja »
• Kovács Katit Albert Györgyi hívta kávézni »
• Pánik után, szülés előtt Schell Judittal » 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top