Női naplók a világhálón

Ekkor az emberek „percre kész” hírekre éheztek, a sajtó pedig nem tudott lépést tartani az interneten folyamatosan frissülő, szubjektív bejegyzésekkel… Azóta több millió ember vezet blogot a világ minden táján, számuk napról napra nő. A Nők Lapja utánajárt, mi a helyzet velünk, nőkkel.

A blogok igazából nem is naplók, inkább „naplószerű”, rövid bejegyzések, melyeket az interneten bárki elolvashat. Sokféle van belőlük, mint Gombóc Artúr csokijából: van személyes, tematikus (a bortúráktól a babanaplóig), elmélkedő, közös, politikai, képes, üzleti, verses, a sor végtelen… Egy felmérésből kiderül, hogy az átlag magyar blogíró (szakszóval: blogger) huszonöt éves és férfi. Mégis napok kellenek, hogy a „harisnyablogokat” átnézzük. A gyengébb nem által leggyakrabban írt és olvasott témák az „én-blogok” – melyben a vezérfonal a mindennapi élet –, a szingliblogok, a divatblogok, a babablogok és a gasztroblogok. (A feminista blogok persze biztos túlságosan általánosításnak tartják majd e felsorolást…)

A blogja miatt rúgták ki! A dooced angol kifejezés arra, ha valakit a blogja miatt bocsájtanak el állásából. Heather Armstronghoz kötődik a szó, akit 2002-ben azért rúgtak ki, mert nem tetszett a vezetésnek, amit blogján kollégáiról írt. A Dooce.com azóta az egyik legnépszerűbb internetes napló, 2005-ben például egyszerre lett „a legjobb amerikai”, „a legviccesebb”, „a legjobban megírt” és „a legjobb bejegyzés” címeket felvonultató blog is. A harminchét éves nő minden évben megünnepli kirúgása napját, az éhen halás gondolata nem nyomasztja, hiszen a nagy látogatottság miatt az oldalán közreadott reklámokból remekül megél.

Sok nőnek ezek programot és közösséget adnak. Mivel a legtöbb fölhasználó álnevet használ („nicket”), név nélkül kötődnek példátlanul szoros, fizikai ismeretséget mellőző kapcsolatok. A régóta blogoló lányok azt vallják, minden problémád megoldódik, ha internetes naplót írsz, mert valakinek a hozzászólása biztosan irányt mutat.

„Csak ritkán vagyok személyes”

Tiszta Kata másfél éve vezeti rendszeresen blogját a Nők Lapja Cafén.

– Miért kezdtél blogot írni?

– Egy kulturális lehetőség. Nem akartam „rutinblogot”, mely arról szól, hogy reggel ittam-e kávét stb. Életemet jórészt a nyilvánosság előtt élem, de alapvetően zárkózott vagyok. Egy átlagos ember átlagos problémákkal, ezért nem érdemes blogot írni. Csak ritkán vagyok személyes. Előfordult, mikor megkaptam az állampolgárságot nyolc év után… Többnyire tudományt és kultúrát próbálok közvetíteni laikusoknak, fogyasztható módon. Könyveket ajánlok, kevésbé ismert művészeket, friss
pszichológiai kutatást, amiről úgy gondolom, hogy az ember életének minőségén javíthat.

– Úgy érzed, van hatása?

– Igen. Le tudom mérni a fórumon, ahol mindig párbeszéd alakul
a bejegyzésről. Közel kétezer ember olvas rendszeresen, teljesen vegyes arcok nemben, korban, társadalmi pozícióban.

– Egy blog névvel vállalva nagyon behatárolt, főleg egy ismert ember számára. Név nélkül személyesebben írnál?

– Mindenhez adom a nevem, amit létrehozok, szerintem ez így tisztességes. Könyveimben jobban kitárulkozom. Nem a név, a műfaj adja a keretet.

– Voltak negatív tapasztalataid, zaklatások, piszkálások?

– Százból egy levél ilyen. Jól hangzana, hogy nem érdekel, de megmarad sajnos. Bár moderálom a fórumot, megjelentetek minden ellenvéleményt is, amely nem alpári. Például legutóbb valaki elindította azt a vonalat, hogy leszbikus vagyok, de mivel elfogadhatóan fogalmazott, engedtem. A többi fórumozó azonnal megvédett. Névvel, arccal még soha senki nem mondott negatív kritikát.

Egy súlyosan beteg lány naplója

Gergely Alexandra blogjának középpontjában egy szívszorító ügy volt. Alexandra súlyos betegségben szenvedett, és erről írt döbbenetes őszinteséggel. Beszámolóival és fényképeivel ezreket ragadott magával a gyönyörű, halállal harcoló, beteg lány. Szorongva, drukkolva olvasták sokan, része volt mindennapjaiknak. Közel másfél évig vezetett bejegyzéseiből válogattunk. Fájdalom, hogy mára ezek mesélnek helyette.

2005. 10. 02.

Hosszas vívódás után hoztam nyilvánosságra a betegségemet:

1. Hátha olyan is írni fog, aki túl van már ezen a betegségen, és valami hasznos tanácsot tud adni…

2. A lelkiállapotom nem igazán stabil, és a biztatások jobbak, mint a nyugtatók.

3. Minden tizenéves figyeljen magára, főleg ha fáj a lába (mert nekem ez az egy tünetem volt), mert lehet, hogy csak növésben van, de az is lehet, hogy a következő Ewing-szarkomás.

2005. 11. 12.

Az iskola, amit a betegségem előtt néha szívesen kihagytam volna, most mágnesként vonz.

2006. 07. 07.

Teljesen belefásultunk a „Baja-Szeged-Baja nonstop” programba. Egyszer álmosságomban azt mondtam: „Vidd el a csontomat a sugárra, én itt megvárlak!”

2006. 08. 25.

Az utóbbi időben nem történtek velem nagy dolgok. A legjobb hírem, hogy híztam, elértem a bűvös 40 kg-ot!

2006. 10. 02.

Ma van egy éve, hogy elkezdtem ezt a blogot írni, ez is segített abban, hogy ezt végig tudjam csinálni!

2006. 10. 26.

Nem hiszem, hogy én, illetve a vérképem 2 kemónál többet kibír. Akinek van valami ötlete az alternatív gyógymódok terén, az megírhatja, mert úgy tűnik, hogy az orvostudomány is véges…

2006. 11. 17.

A jó pillanataimban a Maldív-szigetekről álmodozom. Be is mentem az egyik utazási irodába prospektusokért, és megpróbáltam kiválasztani, hogy melyik szigetre menjünk.

2006. 12. 12.

Ne nézzetek hülyének, de meg akarok gyógyulni!!!

2007. 02. 02.

Sajnos, nem vagyok jól, a héten Baján újra vért kaptam, és mivel nagyon fulladtam, mellkas RTG-m is volt, és kiderült, hogy tüdőgyulladásom van… Most itthon vagyok, antibiotikumot szedek és oxigénpalackom is van, hogy csökkentsük a fulladásomat. Nagyon gyenge vagyok, az evés sem megy, és éjszaka sem tudok pihenni a fájdalmaimtól.

Hihetetlenül félek…

2007. 02. 07.

Hihetetlen szenvedés és küzdelmek után éjszaka 1 órakor Szasz meghalt.

Domi, Szasz testvére

Szandra halála után családja nem szüntette meg a blogot, anyukája bejegyzése szerint olyan az, mint a lánya hagyatéka. Ebből is idézünk:

2007. 02. 12.

Szandra helyett nehéz írni…

Hihetetlen, hogy az én törékeny gyermekem a halála után is emberek ezreit tudja „megmozgatni”… Mindig örült a sok hozzászólásnak, hisszük, hogy most is látja, mennyien szeretik! Szasz végakarata: „Nem akarok a temetőben pihenni, mert ott félek a hidegtől és a sötétségtől! Hamvaimat vigyétek a Maldív-szigetekre, és szórjatok a sekély tengervízbe, mert a mélyben félnék…”

Anyi

2007. 08. 29.

Minden év április 20-án, Szandra születésnapján kerül átadásra a Gergely Alexandra Alapítvány emlékdíja annak a személynek, aki az emberek számára hétköznapi hősnek tekinthető.

2008. 01. 07.

Szasz végakarata

A Maldív-szigetvilág valóban olyan gyönyörű, mint amilyennek Szandri megálmodta. Hamvait a leggyönyörűbb partszakaszon szórtuk az Indiai-óceán sekély, kék vizébe. Teljesítettük Szasz végakaratát, miközben a szívünk meghasadt…

Kedvet kaptál a blogíráshoz? Irány a Cafeblog, ahol néhány kattintás, és máris elkezdheted írni saját webnaplódat!

Még több az e heti Nők Lapjából: • Kovács Ági különös élete » • Szauna, a tél forró örörme » • Női naplók a világhálón » • Füstölt finomságok » • D. Tóth Kriszta: Két éve már…» • Kreatív fegyencek »