Aktuális

Rajongás a futballsztárért

Igazi rajongótábor várta a világ egyik legjobb futballistáját a reptéren. Luís Figo mosolyogva fogadta az őt köszöntőket, mesélt a gyermekeiről, a visszavonulásáról, meg arról, hogy miért nem szerződik az NB I-be.

Luís Figo olyan focista, akinek a játékát nézve még a nők is ott ragadnak a tévé előtt. Sőt egyenesen rajonganak érte, hiszen a portugál játékos nemcsak kiváló labdarúgó, hanem szemtelenül jóképű is, akiért érdemes akár egy-egy meccset is végignézni. A focista Portugáliában született, már 11 évesen rúgta a labdát, volt olyan időszak az életében, amikor naponta 6 millió forintot keresett.

A gyakran Oroszlánkirálynak is becézett Figo három lányával – Danielával (1999), Martinával (2002) és Stellával (2004) – és modell feleségével, Helen Svedinnel fogja eldönteni, melyik csapatnál és melyik országban töltse pályafutása utolsó idényét.

A 35 éves játékos túl van már karrierje csúcsán, 2000-ben elnyerte az Aranylabdát, ekkoriban talán a világ legjobb játékosa volt. Szerepelt a Sportingban, a Barcelonában, a Real Madridba szerződésekor a világ legdrágább futballistája lett. Az Interben levezet, igaz, egy bajnokságot már az olaszokkal is nyert. Figo jelenleg sérült, az edzőjével sem a legjobb a viszonya, a szezon végén lejár a szerződése, így egyértelmű, hogy felmerül a sztár visszavonulásának a lehetősége.

Dolgozni jött, bár nem focizni

A portugál aranygeneráció csillaga két napra látogatott Budapestre, hogy bemutatkozzon a magyar közönségnek, és Szentkirályon részt vegyen egy ásványvízmárka reklámfilmjének forgatásán. A tájékoztatón elhangzott, hogy a Luís Figóra épülő kampány áprilisban kezdődik, a reklámfilm rendezője a 2002-es Nemzetközi Berlini Filmfesztivál rövidfilm kategóriájának Kristály Medve díjasa, a 35 éves Guy Nattiv. A forgatás szerda éjjeltől csütörtök hajnalig tart, a játékos csütörtökön már utazik is vissza Milánóba.

A sajtótájékoztatón a futballzseni kifejtette, miért vállalta el a magyar vállalat felkérését: „Sokan keresnek meg azzal, hogy legyek a márkájuk arca, de csak ahhoz adom a nevem, amit magam is szívesen fogyasztok. Ezért a tárgyalások kezdetekor kértem az otthonomba a cég ásványvizeiből. Annyira megszerettük a családommal együtt, hogy még a karácsonyi ünnepek alatt is ezt ittuk, és azóta is mindig van otthon.” Majd hozzátette: már serdülőkorában odafigyelt az egészséges táplálkozásra. Tudta, hogy a profi futball világában csak akkor érhet el sikereket, ha megválogatja, mit eszik és mit iszik.

Luís Figo közel 20 éves profi pályafutással a háta mögött elmondhatja, hogy az élsportban csak az maradhat a csúcson huzamosabb ideig, aki odafigyel az egészségére. Ráadásul egy labdarúgónak nagyon fontos a megfelelő folyadék-utánpótlás, hiszen egy mérkőzésen vagy egy kemény edzésen akár több liter folyadékot is veszíthet. A víz és az ásványi anyagok pótlása nem könnyű feladat, szerinte a legjobb megoldás a bőséges és jó minőségű ásványvíz.

A visszavonulni készülő focista nem tervezi, hogy a kispadra ül majd, nem lesz edző. Luís Figo elmondta: még az is lehet, hogy barátai tanácsára színésznek áll, bár ennek nem sok esélyét látja. Ha gyorsasága már nem is, de sármja és elbűvölő mosolya a régi, amit mi sem bizonyít jobban, mint a sajtótájékoztatón megjelent jó néhány csinos hölgy és a hotelje előtt várakozó tinilánysereg. (NLC, fotók: Mudra László)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése