Aktuális

Nagyi Tábor készül Salgótarjánban

A Nagyi Tábor egy egyedi, sajátos salgótarjáni ötlet, egy "békebeli" nagymamás vállalkozás.

Amire szükség lenne:

• Anyagi segítségre a gyerekek szálásához, utazáshoz
• Segítségre a programokhoz

A gyerekcsoport kódja: 20

– Nehéz visszagombolyítani, hogy voltaképpen kinek jutott eszébe a nagyi tábor – mondja Nagy Ferencné Terike, a tábort is szervező salgótarjáni Sréter Ferenc Népfőiskola Egyesület elnöknője. – Az viszont tény, hogy köztünk sok az idős, magányos asszony, másoknak, ha van is gyermekük, unokájuk, tőlük távol élnek, így csak nagy ritkán találkoznak egymással. Nem volt nehéz rájönnünk, hogy egy magányos ember kitől várhat és kinek adhat leginkább szeretetet. Hát gyerekektől! És gyerekeknek!

– Az első tábor megszervezése előtt különös gondot fordítottunk a felkészülésre. Úgy véltük, az a helyes, ha minden nagyira csak három-három gyerek jut, hogy legyen idő és alkalom arra, hogy valamennyiükkel személyre szólóan is foglalkozhassanak. A legemlékezetesebb volt az első tábor, amit „szerelmes tábornak” neveztünk el, hiszen jó néhány „első látásra” szerelem szövődött a tábor nagyobbacska résztevői között, s erre bizony nem igazán voltunk felkészülve…

 

– Az utolsó estén, minden alkalommal nagy tábortűzzel és fájó szívvel köszönünk el egymástól – veszi át a szót Fazekas Melinda. – Csak mi, pótnagyik töltjük el együtt az estét, s immár az unokák nélkül fogyasztjuk el az utolsó nagyis vacsorát. Közben persze be nem áll a szánk, hiszen tele van a szívünk élményekkel. Megbeszélünk egymással mindent, mit csináltunk jól, mit hibáztunk. Aztán búcsúzóul elmondjuk egymásnak, hogy „Jövőre, veled, ugyanitt!” Mindnyájunk számára igen jó érzés, hogy ha csak kis dolgot is, de tettünk valamit a szeretet jegyében…

Szavazni a gyermekcsoport kódjának megadásával lehet:

– SMS-ben a PALYAZAT szót és a gyermekcsoport kódját kell elküldeni a 06 91 331 442-es telefonszámra (pl. PALYAZAT 21) Az SMS bruttó díja 90 forint. Ügyfélszolgálati szám: 06-1/422-3490, Tele-For Kft.

– Telefonon a 06-1 371 3242 szám felhívásával és a gyermekcsoport kódjának beütésével lehet “tone üzemmódú telefonkészülékeken.

– Interneten a nlc.hu/unicefszavazas oldalon.

Az egész akció alatt a szavazók között egy félmillió forintos utazást sorsolunk ki. Sorsolás: 2008 április 18-án.

A játékban való részvétellel automatikusan hozzájárul adatainak továbbításához a magazin kiadója és tulajdonosának egyéb vállalkozásai felé.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top