Aktuális

Másfélmillió a Civil Liciten

Közel másfélmillió forint összértékben keltek el szolgáltatások a Magyarországon először megrendezett Civil Liciten a Millenáris Parkban.

A licit során civil szervezetek kínálták fel árverésre azon szolgáltatásaikat, melyek az esélyegyenlőség megteremtését szolgálják. Az aukció két házigazdája Hajós András és Winkler Nóra voltak.

 

 

Először, másodszor, senki többet harmadszor – ez a mondat összesen hétszer hangzott el Winkler Nóra szájából azon a különleges aukción, ahol most nem műtárgyakra, hanem értékes, az esélyegyenlőséget megteremtő szolgáltatásokra lehetett licitálni a társadalmi felelősségvállalást szem előtt tartó cégeknek, vállalatoknak. A Civil Liciten összesen 15 szervezet, 15 szolgáltatását bocsátották árverésre, melyek pályázat útján nyerték el a jogot az aukción való részvételre. Az aukción elkelt szolgáltatások összértéke közel másfél millió forint.

 

Az árverésen licitálásra kerülő szolgáltatások elsősorban négy fő területre összpontosítottak, így a családi és munkahelyi kötelezettségek összehangolására, a fogyatékos emberek esélyegyenlőségének megteremtésére és munkához jutására, a hátrányos helyzetű és roma esélyegyenlőség kérdésére, illetve egyéb diszkriminációval sújtott társadalmi csoportok segítésére. Így voltak a licitre kerülő szolgáltatások között tréningek, képzések, esélyegyenlőségi terv illetve CSR (Corporate Social Responsibility – társadalmi felelősség vállalás) stratégia elkészítésére vonatkozó szolgáltatások, önkéntes programok, hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élők munkaerő-kölcsönzésére vonatkozó szolgáltatások.

 

Megduplázott kikiáltási ár

Az egyik legsikeresebb licitre kerülő termék a Faág Baráti Kör Egyesület által árverésre bocsátott önkéntes program volt, melynek során a győztes licitáló vállalat dolgozói egy közösségi tér kifestésében vesznek részt az egyesületnél tanuló állami gondozásban élő fiatalokkal közösen. A civil szervezet szerint az együtt végzett munkának köszönhetően a munkavállalónak fokozódik elköteleződése a közösség és annak tagjai iránt, ismeretre tesz szert az egyesület célcsoportjába tartozó fiatalokról, illetve az információk, és a személyes kontaktus lehetővé teszi a sztereotípia-mentes gondolkodást, az empátia fejlesztését. A program a kezdő 150 ezer forintos kikiáltási árról indult, s 300 ezer forintért kelt el.

 

200 ezer forint kikiáltási áron kelt el a Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány terméke, mely akadálymentes környezet kialakítására vonatkozott. A szolgáltatás igénybevétele során az alapítvány elvégzi egy kijelölt épület akadálymentességi felmérését. A felmérés eredményei alapján tanácsadást nyújtanak az épület akadálymentesítésének lépéseire, költségeire vonatkozóan.

 

Kommunikációs és esélyegyenlőségre érzékenyítő drámatréninget bocsátott árverésre a Káva Kulturális Műhely, mely 295 ezer forintos áron kelt el. A drámatréning során mások szerepébe bújva egy közös történetet hoznak létre a résztvevők. A drámatréning hatékony segítség lehet többek között a munkahelyi kiégés megelőzésére, társadalmi felelősségvállalás megtervezésére, a diszkrimináció csökkentésére, szabálytudat erősítésére, generációs és nemek közötti feszültségek kezelésére.

 

Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület képzése, mely Konfliktuskezelő technikák a hatékony munkahelyért címet viseli 50 ezer forintért kelt el. A szolgáltatás során a civil szervezet vállalja, hogy a vállalat számára egy fő munkavállalót mediátornak (vitavezető) kiképez. A mediáció módszer a vitás kérdések rendezésének olyan módja, ahol a konfliktusban álló felek képzett vitavezető segítségével maguk tisztázzák érdekeiket, és ezek figyelembevételével jutnak el a megállapodáshoz.

 

Antidiszkrimináció és anyabarát program

 

A Jól-Lét Közhasznú Alapítvány Anyabarát munkahely projektje 80 ezer forint értéken talált gazdára. A szolgáltatást megvásárló munkáltató szervezet a munkatársak gyermekvállalásával összefüggő vállalati politika és eljárások kialakításában kap segítséget. Az Alapítvány tanácsadása a terhességtől a sikeres visszatérésig segíti a munkáltatót és munkavállalót.

 

Majdnem ugyanezen az áron, 85 ezer forintért kelt el az Artemisszió Alapítvány Esélyegyenlőség a munkahelyen című képzése. A szolgáltatás egy 4 órás képzés munkahelyi közösségek részére, melynek fő célja, hogy megmutassa az előítéletek és a diszkrimináció összefüggéseit és ráirányítsa a figyelmet a munkahelyen potenciálisan előforduló diszkriminációs gyakorlatokra.

 

A legnagyobb értékben a Salva Vita Alapítvány Esélyegyenlőségi szervezeti átvilágítás nevet kapó szolgáltatása kelt el, 400 ezer forintért. Az Alapítvány által végzett szervezeti átvilágítás célja, hogy feltérképezze a nyertes munkáltató telephelyén a fogyatékos emberek munkavállalási lehetőségeit, illetve az eddigi törekvéseket, terveket foglalkoztatásukra vonatkozóan.

 

Az árverésen részt vettek, és a termékekre a következő vállalatok licitáltak sikeresen: Bricostore Magyarország Kft., Drámatréning Qt Kft., Dréher Sörgyárak Zrt., Magyar Telekom, Masterplast Group Zrt.

 

A civil szervezetek szolgáltatásait ismert közéleti személyiségek vitték licitre, így találkozhattunk Kecskés Karinával, Oroszlán Szonjával, Csányi Sándorral, Czutor Zoltánnal, D. Tóth Krisztával, Für Anikóval, akik elkötelezték magukat az esélyegyenlőség ügye mellett.

 

Adomány helyett beültethető szolgáltatás

 

„Sikeres programnak tartjuk a most először megrendezésre került Civil Licitet, még úgy is, hogy nem minden civil szervezet által felkínált szolgáltatás talált gazdára” – nyilatkozta dr. Tátrai Ferenc, az innovatív programot elindító ESZA Kht. (Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht.) ügyvezetője. „Úgy véljük, hogy a program elindult azon az úton, hogy bemutassa egyrészt a civil szervezetek munkáinak jó gyakorlatait, másrészt megmutassa számukra, hogy különböző tevékenységeik miként építhetők be a közepes vagy nagyvállalati gyakorlatba, kultúrába, s hogyan tudnak profitálni ebből a non-profit szervezetek. Reméljük, hogy évről évre egyre több cég, vállalat, és egyre több civil szervezet szeretne majd csatlakozni a Civil Licithez” – tette hozzá Tátrai.

 

A program szervezői úgy vélik, hogy ez egy jó kezdett, amely után sikeres lehet a folytatás is. Új ügyként, új CSR-megközelítéssel jelent meg most először Magyarországon a Civil Licit. Ez a cégeknek, vállalatoknak még szokatlan, hiszen CSR-tevékenységük, társadalmi szerepvállalásuk eddig a jótékonykodás és adományozás területén kimerült. Most egy hatékony árucsere, üzlet, szerződés is létrejön, s a civileknek már nem az lesz a legfőbb szerepük, hogy pénzt adományként kérjenek, hanem az, hogy szolgáltatásaikat értelmezhetővé tegyék egy vállalat számára, és és segítsék beültetni azt egy cég működési gyakorlatába.

 

A Civil Licit program támogatói az ESZA Kht. (Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Társadalmi Szolgáltató Kht.) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A civil szervezetek programjai uniós támogatással valósulhattak meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top