Aktuális

Ti írtátok – az örökbefogadásról

Talán emlékeztek még arra az örökbefogadásról szóló riportra, amely lapunk 36. számában jelent meg. Arról faggattam az újdonsült édesanyát, Horváth Adriennt, hogyan küzdöttek meg az első nehézségekkel. Az olvasók azonban inkább arra a néhány mondatára reagáltak, amelyekkel arra célzott, milyen akadályok keresztezték az útjukat, mire hozzájutottak kislányaikhoz…

– 2006-ban döntöttünk úgy, hogy nem várunk többé a csodára és elindítjuk az örökbefogadást, bár akkor még nem sejtettük, hogy ez egy igazi Canossa-járás – kezdett bele történetükbe Horváth Adrienn. – 2008 márciusában végre elkezdhettünk barátkozni a leendő gyerekeinkkel (két és fél éves ikerpár). Már javában folyt az összeszokás, a lányok rohantak elénk, mikor megláttak, és ki is volt tűzve az időpont, május 7-e, amikor hazavihetjük őket. Május 6-án, délután 2-kor hívott az ügyintéző, hogy ő úgy döntött, szerinte nem elég a 6 hét barátkozás, mégsem vihetjük haza a gyerekeket. Ezt senkinek nem kívánom! Hosszú éveket vártunk, hogy szülők lehessünk, erre egy ügyintéző kénye-kedvére dönthet a sorsunkról. Napokig be sem tudtam menni a gyerekszobába, amely még két hétig hiába várta a kis lakóit. Végül május 21-én indulhattunk haza velük.

Még ekkor sem lélegezhettünk fel. Július végére sem kaptuk meg a gyerekek új születési anyakönyvi kivonatát, mert kiderült, hogy a gyámhivatalban elfelejtették elküldeni az anyakönyvi hivatalnak a jogerős örökbefogadási határozatot. Arról nem is beszélve, hogy bár a gyerekek 10 hónapos koruk óta „élvezték” az állam gondoskodását (összesen 19 hónapig!), ez idő alatt egyszer sem jutott senkinek eszébe, hogy nincsen oltási könyvük.

Felmerül az a kérdés is, hogy ha 10 hónapos korukban, 2006 októberében bekerültek a gyermekvédelem rendszerébe, akkor miért csak 2007 augusztusában nyilvánították őket örökbe adhatónak? Másik kérdés: ha 2007 augusztusában már örökbe adhatóak voltak, akkor miért csak 2008 májusának végén jutottak családba? Nekünk 2007 augusztusában már jogerős alkalmassági határozatunk volt, azóta együtt lehettünk volna!

Ti írtátok - az örökbefogadásról

Kedves Koronczay Lilla!

Idén tavasszal értesítettek arról, hogy van egy kislány, aki örökbe fogadható. Úgy éreztem, ő lesz a „kárpótlás” elvesztett gyermekünkért. Április elején utaztam le hozzá vidékre, néhány órát együtt töltöttünk. A nevelőszülő és a Tegyesz képviselője mindvégig árgus szemekkel nézte, mi történik.

A barátkozás ennek ellenére jól haladt, másnap már fél napot voltunk együtt, aztán én ebédeltettem a lánykát. Közben telefon érkezett a Tegyesz képviselőjétől: „Anyuka, baj van, csomagoljon, és menjen haza.” Az indok: a papírjaim szerint maximum 1 éves gyermekre vagyok jogosult, ezért a kislányt, aki már kétéves, nem is ajánlhatták volna ki nekem. Ha ennek ellenére akarom a gyermeket, kerítsem elő a pszichológust, aki eldönti, belefér-e még a kétéves, módosíttassam a határozatot, és utána jöjjek vissza. Végül is nem ájultam el, bár hirtelen gondolkodni sem tudtam.

Miért vagyok én egyéves korig jogosított, hisz erre vonatkozóan senki nem vizsgált meg. Igaz, én jeleztem, hogy lehetőség szerint 1 éves korig szeretnék gyereket, de ha az én kívánságom dönt az alkalmasságom kérdésében, minek a pszichológiai vélemény?

Miért értesítettek ki, ha benne van a nyilvántartásban, hogy nekem 2 éves gyerek nem juthat? Miért nem létezik az országban egységes nyilvántartás? Kezdtem érteni, miért 1 évvel az örökbe adhatóvá nyilvánítás után jutott el hozzám a lányom.

Végül: miért kell megszakítani a barátkozást, ha én szeretném a kislányt, jól megvagyunk együtt? Mellesleg az új szakvélemény egy egyszerű beszélgetés volt, melynek során elsősorban a dühömet adtam ki a rendszer működésképtelensége miatt.


Egy anyuka, aki azóta már boldogan él örökbe fogadott kislányával

Tisztelt Újságírónő!

Kisfiam közvetlenül a születése után került intézetbe. A vér szerinti szülők egyetlenegyszer látogatták meg, féléves korában. Mivel egyáltalán nem volt kapcsolattartás, egyéves korában az intézet kérte a helyi gyámhivatalt, hogy nyilvánítsák örökbe adhatónak. Ez az eljárás, ki tudja, miért, kereken egy évig tartott, bár semmilyen akadálya, gátló tényezője nem volt az ügyintézésnek! Mi kétévesen ismertük meg őt, amikor éppen az egyik csoporttársát fogadtuk örökbe. Ők ketten, bár nincs köztük vér szerinti kapcsolat, nagyon mélyen kötődnek egymáshoz. Szerettük volna mindkettőjüket hazavinni, de mivel nem testvérek, nem engedélyezték. Egy alkalmasságival ugye csak egy gyereket lehet örökbe fogadni, kivéve, ha testvérek. A hivatal itt sem tett kivételt. Teltek-múltak a hónapok, senki sem nézte meg, nem akarta senki örökbe fogadni a kisfiút, amiben valószínűleg szerepet játszott a roma származása is. Egy évet kellett még várnia szegénynek, hogy végre odakerülhessen hozzánk – a jelenlegi családjához.

Nem ment simán. Erős ellenállásba ütköztünk. Ha nem akadunk rá azokra a rendes emberekre, akiknek fontos volt, hogy ennek a gyermeknek a sorsa rendeződjön, biztos, hogy nem sikerült volna. A hivatal csak nagy nehezen látta be a tényt: ha a kisfiú két-három évesen nem kellett senkinek, később még kevesebb esélye lett volna arra, hogy végre családba kerüljön.

A kérdés csak az: mit fogok neki mondani, ha egyszer megkérdezi, miért kellett még egy évet eltöltenie az intézetben egyedül, a „testvére” nélkül? És miért kellett ilyen sok időnek eltelnie ahhoz, hogy egyáltalán örökbe fogadható legyen?


Egy örökbe fogadó szülő

A válaszok nyomában

dr. Radoszáv Miklós
dr. Radoszáv Miklós

– Attól a pillanattól fogva, hogy egy gyerek bekerül a gyermekvédelmi rendszerbe, mennyi ideig tart, mire örökbe fogadhatóvá nyilvánítják?kérdezem dr. Radoszáv Miklóst, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat általános igazgatóhelyettesét.

– Az attól függ, milyen módon kerül be a rendszerbe. Az ikrek esetében felteszem, a bíróságnak kellett örökbe fogadhatóvá nyilvánítani a gyerekeket, miután megvonta a szülőktől a nevelés jogát. Ez esetben hosszas bizonyítási eljárásra van szükség, és még legalább másfél évre, mire a döntés jogerőre emelkedik. Itt nem egy zsák krumpliról, hanem egy gyerekről van szó. Ahol emberi jogok sérülhetnek, ott nagy körültekintésre van szükség, nem lehet öt perc alatt dönteni a sorsukról.

Nem az lenne a cél, hogy a gyerekek minél előbb meleg családi fészekbe kerüljenek?

– De. Ha lehet, a sajátjukba. 1997-ben megszületett az új gyermekvédelmi törvény, amely az Európai Unió gyakorlathoz hasonlóan előírja, hogy a gyereknek alapvető joga, hogy a vér szerinti családjában nőjön fel. Tehát nem az a cél, hogy örökbe adjuk őket, hanem az, hogy „visszagondozzuk”, azaz újra befogadtassuk őket a saját családjukba.

A gyermekvédelem jelenleg tizenhétezer kiskorút gondoz, ebből csupán kettőezer gyermek fogadható örökbe. Közülük évente hatszáz-hétszáz kerül valóban örökbe fogadó szülőkhöz. A fennmaradó tizenhatezer-négyszáz ezek szerint visszakerül a vér szerinti családjába?

– A szakszolgálatok legalábbis mindent megtesznek ennek érdekében. Amit egy laikus a rendszer tehetetlenségének vélhet, a mögött rengeteg munka van. Nem árt azt is tudni, hogy a kétezer örökbe fogadható gyermekre csupán ezerhatszáz örökbe fogadásra alkalmas, engedéllyel rendelkező szülő jut. Ezeknek többsége is egy év alatti, lehetőleg fehér bőrű csecsemőre vár.

Azért akadnak, akik idősebb, sőt, roma származású gyermeket is szívesen nevelnének, de ők is nehezített akadályversenynek élik meg az örökbefogadás procedúráját.

– Akadnak ostoba hivatalnokok, emberi túlkapások, de ezekért nem a rendszer okolható. Rengeteg szempontot kell figyelembe vennünk. Az örökbe fogadó szülők sérelmezik, hogy sokáig kellett ismerkedniük a kiszemelt gyerekkel. Erre azért van szükség, mert olyan helyzetet kell teremtenünk, amelyben megszületik a bizalom, és a gyerek magától odamegy az új szülőhöz, aki ugyebár számára vadidegen ember. Hogy mikor jön el ennek az ideje, annak eldöntése a szakember felelőssége.

– Ön miben látja a megoldást?

– Nézze, amíg az örökbe fogadó szülők nem dolgozzák fel a veszteségüket – hogy nem szület(het)ett saját gyermekük -, addig a hiány pótlását várják az örökbefogadástól. Ezért türelmetlenek és érzékenyek. Közben az lenne a cél, hogy ne önmagukra, hanem a befogadott gyermekre fókuszáljanak. Önmagáért szeressék, ne egy illúzióért! Ez azért is fontos lenne, mert később könnyebben tudnák kezelni a felmerülő problémákat.

Ti írtátok - az örökbefogadásról


Más szemszögből

– Úgy gondolom, a jelenlegi rendszerben mindkét fél egyaránt kiszolgáltatott. A szülő és a gyerek is – szögezi le Budai Ágnes, a Fészek Alapítvány vezetője. – Az örökbefogadó azért, mert nem kapja meg a megfelelő muníciót azon a huszonegy órás tanfolyamon, amelyen megpróbálják felkészíteni a szülő szerepre. Ellenkező esetben tudná, hogy a gyereket nem viheti el csak úgy, mint egy csomagot. A barátkozás hosszadalmas, időnként meg-megtorpanó folyamat. Azt viszont joggal várhatnák el az örökbefogadók, hogy a szakemberek folyamatosan tájékoztassák arról, hol tartanak a gyerekkel kiépített kapcsolatában. Azt sem látom indokoltnak, hogy bár valakit tévesen idősebb gyerekről értesítenek ki, a barátkozás folyamatát e miatt durván megszakítsák. Elvégre a gyermekvédelmi törvény azt írja elő, hogy a gyermek érdeke mindenekfelettvaló.

A harmadik történethez azt fűzném hozzá, hogy az örökbe fogadásra várakozók között igenis több roma származású van, és sok olyan értelmiségi pár is, akik kifejezetten roma gyermeket szeretnének. Mégis évek telnek el anélkül, hogy örökbe fogadható gyermeket ajánlanának fel nekik.

Mindent összevéve megállapítható: a szakellátásban élő gyermekek száma évek óta nem csökken. A 17 000 kiskorúnak kevesebb, mint 12 százaléka örökbe adható, ez riasztóan alacsony szám. A többiek közül csak nagyon kevesen kerülnek vissza a vér szerinti családjukba. Ez a kör csak akkor bővülhetne, ha az alapellátás (például a családtámogatási rendszer) kellő anyagi és szakmai támogatást kapna a munkájához. Ezzel elkerülhető lenne a gyerekek vér szerinti családból való kiemelése is. A jelenlegi helyzetben azonban az szolgálná leginkább az érdekeiket, ha közülük minél többet örökbe adhatóvá nyilvánítanának, és minél előbb örökbe fogadó családba kerülnének.

A folyamat meggyorsítását segíthetné, ha a civil szervezetek nem csupán nyílt örökbefogadásokban, hanem állami gondozottak örökbeadásában is részt vehetnének.

Még több az e heti Nők Lapjából:

Bereczki Zoltán: Legnagyobb sikerünk a pici babánk! »
D. Tóth Kriszta: Kérdezz – felelek »
Édes tészták főzve és sütve »
Félmeztelen kocogó mikulások a belvárosban »
A nők nem menedzselik jól karrierjüket »
Mindannyian gyűjtők vagyunk… »

 

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése