Aktuális

Zöld oroszlán a Fővárosi Állatkertben

200 lóerős családi autó, amelyik kevesebbet eszik, mint egy dízel Twingo? Igen, van ilyen, bár még nem lehet megvenni. A környezetkímélő hibridet stílszerűen a Fővárosi Állatkert zöld lombjai alatt lehetett kipróbálni.

Zöld oroszlán a Fővárosi ÁllatkertbenAz emberiséghez köthető CO2 tizede a közlekedésé

Bár az éves szén-dioxid-kibocsátás csupán öt százaléka vezethető vissza emberi tevékenységre, a hozzáértők szerint ez a rész okozza a felmelegedéssel járó klímaváltozást. Benne az elsivatagosodást, a szélsőséges viharokat, a sarki jég és több európai gleccser vészes olvadását.

Mivel a szénerőműveknél mindenkinek hamarabb jut eszébe a közlekedés tízszázaléknyi kibocsátása, az autógyártókat nagyon nyomja a politika és a közvélemény, hogy tegyenek meg mindent a CO2-értékek, magyarul a fogyasztás csökkentéséért.

Nagy autó, kis fogyasztás

A konkurensekhez hasonlóan a Peugeot sem tétlen. A maximum 120 g/km kibocsátású autók közül tavaly Európában hatból egyet (!) ők adtak el, 34 modelljük van 130 gramm alatt, köztük a 407 1,6 HDi, de többre van szükség.

Az emisszió lefaragására a dízel hibrid vonzó opció, mert a dízelmotor fogyasztása eleve alacsonyabb a benzinesénél, ami a villanymotoros rásegítéssel tovább szépül. Csakhogy itt két nagyon drága technológiát kellene megfizethető felárral piacra dobni. Ezért nincs még dízel hibrid személyautó a piacon.

Zöld oroszlán a Fővárosi ÁllatkertbenDízel hibrid: technikailag nem gond

Műszakilag azonban a dízel hibrid majdnem teljesen kész, “csak” a költségekre kell megoldást találni. A Peugeot ezt egy Franciaországból ideutaztatott prototípussal igazolta a Fővárosi Állat- és Növénykerttől induló próbautakon.
A kísérleti 308 Hybridet 2007 őszén, a Frankfurti Autókiállításon láthattuk először. Haladás-drukkerként a tanulmányautó zöld-fehérje már akkor is tetszett. A tisztaságot és a környezetvédelmet fejezi ki a fényezés, ami a hibridfejlesztés fő célja a nyilvánvaló marketingértéken felül.

Erő két forrásból

A hibridesítéshez szükséges önálló alkatrészek számát a fejlesztők lefaragták egyharmadnyival a 307 HDi Hybrid koncepcióautóhoz képest, ami csökkenti a rendszer felárát. A természetesen részecskeszűrős, 1.6-os dízel 109 lóerős. Ehhez az állandó mágnesű szinkron villanymotor 22 lóerőt és 80 newtonmétert tesz hozzá.

Kivéve padlógázon, mert ilyenkor 130 Nm és 31 LE dúsítja az erőtartalékokat. A kraft a pótkerék helyére épített nikkel-fémhidrid (Ni-MH) akkumulátorokból jön, a hibridrendszer másfél mázsás többletsúlyából 70 kilogramm jut a telepekre.

Ha érdekel mennyit fogyaszt, és mikor lesz a világpremier, kattints ide

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top