Aktuális

Sandra Bullock: Anyám azt mondta, sose menjek férjhez!

Nehéz elhinni, hogy a világhírű színésznő, Sandra Bullock főállásban ezerszer szívesebben műemlék-restaurátor, feleség és mostohaanya, mint körülzsizsegett filmcsillag, de állítólag így van. Legalábbis a Nők Lapjának ezt nyilatkozta. Návai Anikó találkozott vele.

Sandra Bullock: Anyám azt mondta, sose menjek férjhez!Senkit ne tévesszen meg a smink, a loknikba tekert fél lófarok és a padlizsánlila Alberta Ferretti koktélruha! Sandra (július 24-én már 45 éves!) számára a „bohócruhás” megjelenés csak egy szerep, amit a Nász-ajánlat című romantikus vígjátékban játszik el. „Ha hétköznap látnál, fel se ismernél”, nevet, „a farmerben, sáros gumicsizmámban, koszos pólómban császkálok valamelyik építkezésen!”

Hat éve fordult meg az élete, mikor tízéves keresztfiát elvitte a Rémgarázs című valóságshow felvételére, és megismerkedett az agyontetovált, kigyúrt műsorvezetővel. A „proli” Jesse James kétszer vált el korábban, három gyerek apja, és esze ágában sincs filmsztárok oldalán villogni. Ellentétek vonzzák egymást? Vagy Sandra végre kilyukadt ott, ahová mindig is vágyott? Ezt próbáltam kideríteni a Los Angeles-i Four Seasons hotelben. Sandra Bullock, néhány üveg szénsavmentes víz és egy fotós társaságában.

Negyven éves korodig boldog szinglinek látszottál, aki végre kivakaródzott a takarítónő- és pincérlány-nyomorból, és elérte az álmát…

– Hej, ne kapkodj! Még mindig isteni pincér lennék, és takarításból se adnának el. De azt a bizonyos biztosítót, ahol takarítottam, szívesen elfeledném, mert olyan koszt még életedben nem láttál, mint azokban az „elit” irodákban!

De valahol megbicsaklott a szárnyalásod, ha mostanában jobban érzed magad a gyökereidnél.

– Az ember múltja egy ponton a jövője, tehát most visszafele megyek a jövőbe, és megkeresem a múltamat.

Komolyan mondod,  vagy viccelsz?

– Apám is, anyám is művész volt, föl se merült, hogy más irányba induljak. Nem jártunk moziba, nem olvastunk bulvárlapokat, csak melóztunk. Zongoraóra, balettóra, énekóra. A szüleim éjjel-nappal skáláztak, klimpíroztak, gyakoroltak. Nem filmsztár akartam lenni, csak egy színész, akit foglalkoztatnak. Hogy ez lesz belőle, mint például most, arra nem számítottam. Látod, föl kell vennem egy ilyen bohócruhát, tűsarkút meg sminket teszek föl, és a mai napig csipkedem magam, mert a hírnévnek és a népszerűségnek köze sincs ahhoz a szakmához, és ahhoz a kemény munkához, amelyről annak idején álmodtam. Megnevettetni a nézőt, nekem az a munka!

Lehet, hogy egy kicsit túlságosan belefeledkeztél a munkába, azért húztad olyan sokáig a házasságot?

– Sok mai harmincéves nő rokona ennek a filmbeli Margaretnek, amit játszom. Hajt, hajt, és mire észreveszi, hogy valami kimaradt az életéből, teljesen begörcsöl, mert már semmi más nincs, csak a melója. Tőlem sem egész idegen ez a dolog. Csak én még szerencsére idejében rájöttem, hogy az ember addig masírozik fölfelé, míg eléri, onnan viszont már nincs máshová, csak lefelé. Évekig rohantam az egyik filmből a másikba, mintha más nem is létezne! Aztán egy pillanat alatt úgy fordult meg az életem, hogy hipp-hopp, eltűnt a csúcs a horizontomról. Még most is mindent beleadok a filmezésbe, de ha valami történik otthon, mindent eldobok és rohanok haza. Az utóbbi pár évben nincs olyan szerep, ami fontosabb, mint a magánéletem. Ha emiatt kihagytam valamit, hát kihagytam. Egyáltalán nem érzem, hogy bármit is feláldoztam volna a karrieremből.

Návai Anikó régóta követi Sandra Bullock pályafutását, magánéetlőről most kérdezte először
Návai Anikó régóta követi Sandra Bullock
pályafutását, magánéletéről most
kérdezte először

Pedig évekig hangoztattad, milyen jó egyedül élni. Lehet, hogy egyszerűen csak magányos voltál?

– Magányos nem voltam soha, de kimondottan élveztem, hogy egyedül éltem. A mai napig szeretek egyedül lenni, ez nagyon egészséges minden nőnek. Szerintem csak az a nő magányos, aki egy percre se tud meglenni emberek nélkül.

Ne haragudj, valamit nem értek. Olyasvalakiért adtad fel a jó kis egyedüllétedet, aki hetente szerepel egy valóságshow-ban. Csöppet sem zavar, hogy belelátnak a magánéletedbe?

– Tény, hogy mikor eléd tolják a szerződést, azt is aláírod, hogy bármikor, bármilyen szituációban joguk van lefilmezni, még akkor is, ha köze sincs a valósághoz. Szerencsére az én férjemet olyan fából faragták, hogy senki nem jár túl az eszén. Jesse dörzsölt üzletember, megvan a maga értékrendje, tudja, hogy kell titkot tartani. A legutóbbi show-ban úgy látszott, mintha teljesen magába lenne zuhanva, közben végig nekem esemesezett, hogy szívem, már csak 40 perc, már csak fél óra, 20 perc, és indulok haza! És ez ugyanaz a pasi, aki annak idején pontosan tudta, mi jár azzal, ha Sandra Bullocknak udvarol és Sandra Bullockot veszi feleségül. Egy szót se senkinek!

Ez volt a kikötésed, mikor elkezdtetek járni?

– Nem kötöttem ki semmit, se akkor, se azóta. Nyilvánvaló volt, hogy szóba se jött, mert ugyanabból a fából faragtak mind a kettőnket. Egyikünk se fecsegős típus és egyikünk sem adja ki a másikat. Jesse kocsikat és motorokat épít, én valami mást, csak ez a különbség, minden más vonatkozásban egyformák vagyunk… Egyes kollégáim élvezik, hogy a nyilvánosság szeme láttára élnek, mi már csak azért sem, mert a férjemnek három gyereke van. És ők nem kérték se a híres szülőket, se azt, ami ezzel jár. De ez nem jelenti azt, hogy nem járunk Disneylandbe, nem ülünk be egy moziba, vagy nem megyünk el vacsorázni.

Farmerben, sapkában, trikóban, csizmában, mert nem érdekel a divat?

– Már hogyne érdekelne? Csak mivel nem vagyok modellalkat, elég nehéz megtalálnom azokat a dizájnerruhákat, amelyek jól állnak nekem. Kicsi a mellem, nagy a fenekem, de legalább áramvonalas vagyok, nem igaz?

Ezen azért ma már tudnak változtatni.

– Plasztikával, persze! Amit innen lecsippentünk, azt amoda átragasztjuk… na, ez nem az én világom! Már nem is tudnék mit kezdeni nagyobb cicivel, úgy megszoktam, hogy szinte nincs. Zavarna a sportban, a munkában, minek? Az arcom meg úgy jó, ahogy van. A ráncaimat tüntessék el a világosítók és a sminkesek.

Jesse James négy éve a társa
Jesse James négy éve a társa

Tehát a szépség belülről jön?

– A szépség onnan jön, hogy szereted magadat. Amíg rájöttem, mi minden nem vagyok, fogalmam se volt magamról. Ám ha egy nő elkezd egy kicsit odafigyelni magára, észreveszi az előnyeit és a hátrányait. Ha úgy dönt, hogy beéri azzal, amit a természettől kapott, szépen megtanul vele élni. És még büszke is rá, hogy olyan, amilyen, akkor elkezdik észrevenni azok a férfiak, akikre érdemes odafigyelni.

Az új filmedben a történet a lánykérés körül forog.

– Oda akarsz kilyukadni, hogy megkértem-e valaha valamelyik barátom kezét? Nem, soha.

Arról sem ábrándoztál, milyen lesz, ha megkérik a kezedet?

– Valószínűleg azért nem, mert anyám mindig azt papolta, sose menj férjhez. Ahhoz, hogy embert csinálj magadból, nem kell férj. Udvarlóm mindig volt, de sose álmodtam nagy esküvőről.

Akkor sem, mikor Jesse megkérte a kezedet?

– Abszolút szűk családi körben mentem férjhez, és pont olyan volt az esküvőm, amilyennek akartam. Privát, csöndes, elegáns, romantikus, tökéletes. Amilyen a házasságom!

Hollywood, 2009. június

Cserhalmi György: Már félek leugrani a hídról!Még több az e heti Nők Lapjából:

Cserhalmi György: Már félek leugrani a hídról! »
D. Tóth Kriszta: Mindig itt leszek »
Tamással, sülve-főve: A legfinomabb borsós ételek »
Jóskörkép: kártya, csillagok, tenyér »
Amikor a férj miatt késik a baba »
Hányan vagyunk az hitvesi ágyban? »


Fizess elő most a Nők Lapjára! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése