Miért siettetjük a gyerekeket a fejlődésben?

A gyerekek egyre korábban kezdenek nyelvet tanulni, közösségbe járni, utazni, vásárolni, sportolni, táncolni, szerepelni. Korábban, vagyis nem abban az életkorban, amikor érettek volnának minderre. Erre a jelenségre figyeltek fel a szakemberek, Vajda Zsuzsanna pszichológus, egyetemi tanár konferenciát is rendezett a témában, és a kérdés olvasóinkat is megmozgatta. Már az első rész után sok levelet kaptunk, de csak a szülők egy része tartja károsnak a siettetést. Sokan azt szeretnék, ha gyerekük nem kínlódna annyit a nyelvtanulással, mint ők, ha nem maradna le a többiek mögött.

A témáról megkérdeztük kismamáinkat, akik a saját nevelési dilemmáikról kéthetente külön rovatban számolnak be.

Szekeres P. Mónika: Fejlődés – ösztönösen

– Természetesen nincs elvi ellenvetésünk a baba-mama tornák és más foglalkoztatók ellen, csupán arról van szó, hogy kislányunk fejlődését eddig a természetre, saját ösztönünkre és mindenekelőtt az övére bíztuk. Egyébként mindennapjaink szinte percről percre kihívást jelentenek. Hiszen a másfél éves Letíciának, ha egyik nap megtanulja kinyitni a szekrényajtókat, másnap már a bababiztos zár nyitjára kell rájönnie, ha be akar bújni a ruháim közé. S miután kikísérletezi, ha rááll a sámlira, onnan felkapaszkodhat a székre, és csak egy ugrás az ebédlőasztal, a második próbálkozásnál már (az általunk eldugott) sámli nélkül kellene mindezt megtennie. Szóval napról napra kreatívabb. Ahogyan mi is…

Amúgy mi is szeretnénk szeptembertől egy foglalkozásra járni. A Ringatót választottuk (ki is próbáltuk), ahol együtt énekelünk, mondókázunk, játszunk. Egyelőre ennyi elég. A többit majd meglátjuk.

Dobray Sarolta: Mi lesz, ha nem elég…?

– Mikor Samu bennem készülődött, egész nap tervezgettem: mit fogok tenni, hogy a lehető legboldogabb életet adjam neki. Sokat olvastam…

Már akkor elkezdtük a „programot”, mikor négy hónapja lakott a hasamban. Ez volt az úgynevezett „kapcsolatanalízis”, azaz speciális kommunikáció az én kis magzatommal. Ezt korábban nagy marhaságnak tartottam, aztán mikor eljött az ideje, valami arra lökött, vágjak bele. Tudom, jól tettem, mert Samu többek között ennek köszönheti, hogy olyan nagy biztonsággal, nyitottsággal, (korához mért) önállósággal mozog a világban, kinti élete első pillanatától fogva. Az viszont baj volt, hogy eleinte elhittem, ha a gyerek nem kapja pontosan azt és úgy, ahogy írja a sok okos könyv, netes oldal, örökre a sor végén kullog majd, miattam… Ha a játékaink nem elég fejlesztőek, „csak” játékok, ha a mondókáim nem túl sokfélék, a dalaim nem túl tiszták és alkalomhoz illőek, stb… Lelkiismeret-furdaltam is ezek miatt egy sort, gyorsan elvittem például Tücsökzenére, amire rá se hederített, túl korai volt, fél évesen. Samu tizenhat hónapos, most újra járunk, ha kedvünk van, szeretjük.

A babamasszázst is csináltam, amikor megadták hozzá a startengedélyt: Samu háromhetes korától. Eleinte erről is azt hittem, ha egy nap kimarad, a gyerek másnap lemerevedik testben és lélekben, aztán ezt is megtanultam a helyén kezelni. Jártunk babúszásra is, merthogy jót tesz az izmainak, a mozgásfejlődésének, a lelkének… De Samu nem tudta ezt, utálta, abbahagytuk. Aztán végre megértettem – elhittem -, hogy nem kell ennek a gyereknek semmi „spéci”, ő tökéletesen fejleszti magát a saját (villámgyors…) tempójában. Soha nem unatkozik, soha nem veri az ajtót, ha épp otthon maradunk, hogy szórakoztassam, vagy vigyem már valahova.

Szigeti Hajni: Ő mozogni akar!

Hajni kétéves Barnabása klasszikus örökmozgó, s mellette már ott van az újszülött Kornél is.

– Amikor Barnit vártam, interjút készítettem egy pszichológussal, aki azt mondta, a legfontosabb, hogy legyünk kíváncsiak a gyerekünkre. Így is tettünk, és ki is derült, hogy Barninak a leglényegesebb a mozgás. Igényli a szabad teret, a játszótéren naponta kétszer két-három órát tölt, a lakásban közel sem találja úgy fel magát. Hacsak sportoló nem lesz, ez nem egy majdani karrier alapja, de a mozgás mindent fejleszt, az idegrendszert, az agyat, a finommotorikát. Barni nagyon ügyesen mászik, labdázik, focizik, még a (tenisz-, tollas-) ütőket is jól használja. Magától talál rá ezekre a mozdulatokra, eszközökre. De a játszótér mellett járunk Tücsökzenére, azt is szereti, most kezdi mondogatni a dalokat, mondókákat. És természetesen vannak könyvei is, amelyeket abban a pár percben, amíg képes egy helyben ülni, szívesen nézeget, de a mesére még nemigen figyel.

Dr. Ranschburg Jenő: Tujából nem lesz almafa

– A siettetésnek lehetnek testi és lelki következményei, attól függően, miben hajtják a gyereket a saját fejlődési tempójánál gyorsabban. Ha túl korán ültetik fel, vagy járatják, annak nyilvánvalóan egészségügyi következményei lesznek. A más jellegű siettetés következménye lehet önértékelési zavar, szorongás, súlyos esetben akár depresszió is. Hiszen a gyerek a szülő elvárásait, igényeit elfogadja, de mivel azoknak nem tud, nem tudhat megfelelni, sorozatosan kudarcokat él át. Ha egy gyereket – ma nem ritka, hogy – még óvodáskor előtt idegen nyelvre tanítanak, az kifejezetten gátolja az anyanyelvi fejlődését, ami a gondolkodás alapja. Sokszor a szülő nem is hozza összefüggésbe a későbbi iskolai gondokat, a fogalmazás vagy a helyesírás zavarait a korai nyelvtanulással. Persze nem a játékos nyelvi foglalkozásokra gondolok, azok nem ártanak többet, mint amennyit használnak. Akkor van baj, ha a szülőnek a gyerektől független koncepciója van a gyereke neveléséről. Ha én a kertemben elültetek egy kis tuját, tőlem függ, mekkorára nő, vagyis attól, milyen talajba teszem, hogyan gondozom, táplálom. De almafa sosem lesz belőle! Minden gyerekben benne van születése pillanatában a saját személyisége lényege, a magja. A szülő és a szűkebb környezet sokat segíthet, vagy árthat, de ezt a lényeget nem változtathatja meg. Hasonló probléma, hogy mi történik azzal a gyerekkel, akit harmadik osztályba íratnak be, de matematikából már a hatodikosok között lenne a helye. Őt nyilván fékezik, ami ugyanolyan hiba, és az oktatási rendszer egyik nagy problémája. Einstein is azon kesereg az önéletrajzában, miért épül az iskola a kötelességtudatra, ahelyett, hogy a gyerek természetes kíváncsiságát, ambícióit, tudásvágyát használná.

Vekerdy Tamás: Iparág a szülői szorongásra

– A hatvanas évek elején érte Amerikát az úgynevezett szputnyik-sokk, amikor az oroszok fellőtték Gagarint az űrbe, vagyis megelőzték őket. Hol a probléma, mi a baj, tanakodtak, és több száz millió dolláros, állami támogatású  kisgyerek-fejlesztési programokba kezdtek, korai tanítással küzdöttek az esélyegyenlőségért is. (Például: McVicker Hunt „Head Start” programja.) Akkor jelent meg Glenn Doman könyve is, a Hogyan tanítsd a kisbabádat olvasni? Mindez azon, az egyébként valós tényen alapult, hogy a kicsik idegrendszere rendkívül rugalmas. Jöttek is a csodás eredmények, és csak később derült ki, hogy ezeknek a gyerekeknek – akik iskolába kerülve megelőzték kortársaikat – az előnye nem tart sokáig. A jó, érzelmileg biztonságos környezetből érkező, sok mesét halló, sokat játszó gyerekek beérik, majd megelőzik a korán „tanított”, kevésbé nyugodt kisgyerekkorból érkező gyerekeket, a két görbe keresztezi egymást. Az intenzív fejlesztés jelensége amúgy évtizedenként előbukkan, és a modern szülőknek, akik szoronganak, választ ad arra a kérdésre: megadok mindent, amit kell? Nem marad le a gyerekem?

A régi igazságot azonban nem lehet felülírni. Tény, hogy az a gyerek, akinek minden nap mesélnek, másfél évvel előzi meg azt a kortársát, akinek csak rendszertelenül! Az anyanyelv fejlettsége a döntő, hiszen erre épül a gondolkodás. A művi, a tanító fejlesztésre pedig egy egész iparág épült, ezt ne felejtsük el! És ezt a sok pénzt hozó iparágat a szülői szorongás tartja el.

Jövő héten arról beszélünk, milyen is az okos baba… Várjuk leveleiteket, véleményetet a témában az 1554 Budapest Pf. 64. címre vagy a noklapja@sanomabp.hu-ra. Leveleitekre kérjük, írjátok rá: „Siettetett gyerekek”.