Aktuális

A nők vagy a férfiak a jobb vezetők?

A nők bizonytalanok, lassúak - mondják a férfiak. A hölgyek szerint viszont a pasik erőszakos, türelmetlen vezetők. Vajon mi az igazság?

A női vezetők már a kezdetektől fogva megkapják azt a kritikát a férfiaktól, hogy nem értenek a vezetéshez, körülményesek, lassan vezetnek, s ezáltal gyakran idéznek elő veszélyhelyzetet. A hölgyek ezzel szemben azt tartják a férfi gépjárművezetőkről, hogy általában gyorsan s a szabályokat nem tisztelve közlekednek, türelmetlenek, sőt agresszívak és veszélyesek – írja az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési honlapja.

De mit mutatnak a hivatalos baleseti statisztikai adatok?

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2008-ban 17 619 személysérüléses közúti baleset történt, amelyet járművezetők okoztak. A nemek szerinti kimutatás szerint ebből 13 382 közlekedési baleset férfi, 3556 pedig női járművezető hibája miatt következett be. Vagyis a balesetet okozó járművezetők 76 százaléka férfi. Ez azonban még nem döntő érv.

A vezetői engedély nyilvántartás adatai szerint ugyanis 2009. január 02-án összesen 4,613 millió magyar állampolgár rendelkezett “B” kategóriás jogosítvánnyal, közülük 2,687 millió férfi és csak 1,925 millió a nő.

Így viszont ha a baleseti statisztikát és a vezetői engedélyek számát is összevetjük valószínűsíthető, hogy a férfiak átlagosan gyakrabban okoznak közúti balesetet, mint a hölgyek. Persze még így sem lehetünk biztosak, hiszen azt nem tudjuk, hogy mit mutat az egyének ténylegesen levezetett kilométereinek száma.

Az viszont statisztikai tény, hogy a nők és férfiak ugyanazokat a hibákat követik el vezetés közben. Mindkét esetben a haladó járműnek való ütközés vezet, nagyjából 60 százalékos aránnyal. Mindkét nem tagjai ugyanolyan eséllyel borulnak fel autójukkal, vagy ütnek el gyalogost.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top