Aktuális

A legolcsóbb autó?

Úgy tűnik, ráígér a Tata Nanóra a Renault. Az indiai partnerével tervezett új autója a jelenleg a világ legolcsóbbjának tartott modellnél is kevesebbe kerül, hosszútávon.

Készül a Renault új szuper olcsó autója. A Lite koncepció változatát anno egy nappal a Tata Nano, a világ legolcsóbb autójának bemutatója előtt állították ki. A projekt jelenlegi állása szerint 2011 végén mutatkozhat be a jármű, amely a Nanóhoz hasonló elvet követ. Azaz a célja, hogy a nyitott motorról zárt karosszériába ültesse az indiaiakat, akik 2020-ra már évi 5 millió autót vásárolnak majd.  

A kocsit a helyi gyártóval, a Bajajjal közösen építi a Renault-Nissan konszern. A kisautó a Bajaj padlólemezére épül, indiai motort kap, de a megjelenéshez és a karosszériakialakításhoz a Renault adja meg az irányt.

Ellentétben a Nanóval a Lite néven futó típus hagyományos építési elvet követ, elöl van a motorja és az első kerekeket hajtja. Ennek köszönhetően a csomagtartója is nagyobb. Ugyanakkor több kényelmi extrával is ellátják. Így nem tud és nem is akar hagyományos árversenybe szállni a Tatával a Renault, a Lite induló ára várhatóan a 25 százalékkal magasabb lesz, mint a Nanóé. Nagyjából 3000 dollárba (540 ezer forint) kerülhet.

Ugyanakkor igenis az emberek pénztárcáját támadják. “Azt tudom mondani Önnek, hogy az autó költségei minden más Indiában gyártott autónál olcsóbbak lesznek” – nyilatkozta nemrég Carlos Ghosn a Renault-Nissan elnöke.

A Lite ugyanis a működési költségeit tekintve lesz olcsóbb, főként az üzemanyag-felhasználás csökkentésén dolgoznak. A terv szerint hosszú távon így sokkal többet spórolnak majd a vevők, mint a Nano alacsonyabb árával.

Elsőként benzinmotorral mutatkozik be az autó, de felkészítik dízel és hibrid erőforrások fogadására, amellett, hogy gázzal is üzemeltethető lesz. Ez az autó ugyanis nemcsak az indiai piacra készül, de Afrikában és Dél-Amerikában is bemutatkozik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top