Aktuális

Mentőt hívott a hároméves kisfiú

Egy hároméves amerikai kisfiú láthatólag odafigyelt, amikor édesanyja megtanította, hogyan hívjon segítséget a bajban: amikor a nagymamája görcsrohamot kapott, kihívta hozzá a mentőket, megmentve az asszony életét.

A hároméves Jaden Bolli együtt játszott a nagymamájával, amikor az asszony görcsrohamot kapott. A kisfiú gyorsan átlátta, hogy baj van, és az asztalon talált telefonon a segélyhívó 911-es számot tárcsázta, ahogy azt az édesanyja néhány nappal korábban tanította neki.

A segélyhívó diszpécsere, Monica Gavio elmondása szerint a központban nagyon meglepődtek a híváson, mivel ekkora gyerekek általában véletlenül, a telefonnal játszva szokták felhívni a segélykérő számot. Szerencsére komolyan vették a kisfiú történetét, és mentőt küldtek a házhoz: a nagymama, Patricia Bolli azóta kórházban van, és az is kiderült, hogy az unokája jó eséllyel megmentette az életét. A diszpécser szerint az eset szép példája annak, hogy már egész kicsi gyerekeknek is érdemes megtanítani, hogyan kell segítséget kérni, ha baj van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top