Aktuális

Malek Andrea előre megmondta, mi lesz a vége…

Malek Andrea énekesnő hisz az ezotériában, a feng shuiban, átlagon felüliek a megérzései, és a sors még boszorkányos képességekkel is megáldotta…

Amikor megláttam Malek Andrea horoszkópját, úgy éreztem, hogy a vele való beszélgetés a sors ajándéka lesz a számomra. Hiszen olyan személlyel ülhetek le, aki már „megmártózott” az ezotériában, és akivel megoszthatjuk a tapasztalatainkat egymással.

– A horoszkópod szerint igazán különleges képességekkel születtél, és nagyon szereted a titkokat is. A felmenőid között volt valaki, aki – erősen fogalmazva – misztikával, netán boszorkánysággal foglalkozott?

Malek Andrea: Egy vérbeli boszorkány– Nem tudok róla, hogy az őseim között bárkit érdekelt volna a titokzatos, láthatatlan világ, de engem már egészen kisgyerekkorom óta foglalkoztat a misztika, a rejtélyes dolgok. Például figyeltem az emberek szemét, az arckifejezését, de akkor még nem tudtam nevén nevezni, hogy mi az, ami belőlük árad, és amit én érzek. Ma már tudom, hogy ez a kisugárzás. Egyre erősebben működtek az ösztöneim, és volt olyan ember, akire ha ránéztem – a kellemetlen érzésektől, amit sugallt – szinte borsódzott a hátam, míg egy másik ember társaságában felüdülés volt tartózkodni, sőt, az energiaraktáraim is feltöltődtek. Sokáig nem tudtam ezekkel az érzésekkel mit kezdeni, megpróbáltam megérteni, hogy pontosan mi az, amit tapasztalok. Aztán kétségek merültek fel bennem, hogy vajon nem én vagyok az, aki ilyen érzéseket táplál mások iránt. Nem is biztos, hogy ők valójában pozitív vagy negatív gondolatokat sugallnak felém. Végül ezek a kétségek egyre erősebbek lettek bennem, és arra ösztönöztek, olvassak utána, miről is van szó. Így aztán ma már egy nagy szekrényt megtöltő ezoterikus irodalmam van. Külön öröm, hogy olvasok németül és angolul is, mert még szélesebb körben tájékozódhatom ebben a témában.
Sajnos, ma már eljutottam egy olyan pontra, hogy lassan ki sem merem mondani ezt a szót: ezotéria. Úgy érzem, túl sokat használják, olyan dolgokra is, amelyekre nem kellene, ezért egyre kopottabb, sokat veszített a varázsából, és inkább felszínességet sugall. Az emberek egy ideje úgy viselkednek, ha az ezotéria kerül szóba, mintha felfedezték volna a spanyolviaszt, miközben az nem másról szól, mint az élet legtermészetesebb dolgairól.

Malek Andrea

Napjegye: Halak
Aszcendense: Szűz
Foglalkozása: színésznő, énekesnő
Leghíresebb szerepei:
Eva Peron (Evita), Sybille (Dorian Gray),
Grizabella (Macskák), Roxy (Chicago),
Maria (A muzsika hangja)

Férje: Walter Lochmann

Napjegye: Bak
Aszcendense: Mérleg
Foglalkozása: zenész, zeneszerző

– Igen, de ne feledd, volt olyan időszak, amikor az ezotéria tiltott volt, a láthatatlan világról szó sem eshetett. Ha valaki beszélni mert róla, akár az életébe is kerülhetett..

– Ez igaz, de most mintha több olyan ember lenne, aki ezzel foglalkozik, nem igazán ért hozzá, viszont jól megél belőle.

– Ezen nem érdemes bosszankodni, mert így van ez a korszakváltások előtt. Azt áruld el, hogy miért a tavalyi születésnapodon kötötted meg a második házasságodat! Voltál asztrológusnál, és ő tanácsolta az időpontot?

– A megérzéseimre hallgattam, és úgy gondoltam, most van itt az ideje annak, hogy egybekeljünk. Ezzel nemcsak magunknak, hanem másoknak is örömet szereztünk, még a volt házastársaink is örültek annak, hogy megtaláltuk egymást. Miért, mit látsz a horoszkópomban, nem volt jó az időpont a házasságkötésre?

– Tökéletes volt, ennél jobb napot nem is választhattál volna. A közös babát mikorra tervezitek?

– Húúúú, ebbe most nagyon beletaláltál. Már egy ideje „beszélgetünk” egy lélekkel, hogy mikor szeretne megszületni. De nem jutottunk még közös nevezőre… Mit mondanak a csillagok?

– Az idei esztendőben lehetőség van arra, hogy gyarapodjon a család. De egyáltalán szeretnél babát vállalni?

– Nem tudom, bizonytalan vagyok benne. Amit kiolvastál a horoszkópból, az jelenthet mást is, mint gyermek születését?

– Több mindent, például azt, hogy kreatívabb leszel, olyan munkába kezdhetsz, ami eddig teljesen ismeretlen volt a számodra. Elindíthatsz egy vállalkozást, kaphatsz egy álomszerepet, és talán még azt is jelentheti, hogy jobban hiszel majd az asztrológiában.

– A kreativitást abban élem ki, hogy felújítottuk a házunkat, amit aztán az én terveim alapján rendezünk be. Vállalkozás indításán is gondolkodom, viszont az álomszerep nem nagyon érdekel. A család, a gyerekek sokkal jobban, úgy hiszem, ez az igazán nekem való terület, amihez még ha tanítás is csatlakozik, minden tökéletes lesz. Egyébként az asztrológiában is hiszek, csak egy kicsi félek tőle, mert úgy érzem, a természet erőivel szemben semmit sem tehetek. Ezért inkább a feng shuinak vagyok a híve, mert az megadja a választás lehetőségét. Például áttettük az íróasztalomat oda, ahova a feng shui szerint kell, és megszűnt az autómmal kapcsolatos pechszériám. De amit a horoszkópomból hallok, az befolyásol. Amikor a magazinhoroszkópban azt írják, hogy a csillagok így és így állnak, például ezért ne írjak alá szerződést, máris tele vagyok félelemmel, és úgy érzem, itt nincs választási lehetőség, az lesz, ami le van írva.

Malek Andrea: Egy vérbeli boszorkány

– Ahogyan a feng shuiban, itt is van választási lehetőséged. Például nem olvasod el az előrejelzést. A viccet félre téve, az asztrológus tanácsot ad, te döntöd el, hogy megfogadod, vagy nem. Példa erre a nemrégiben történt eset. Egy ismerősöm felhívott, hogy szeretne autót vásárolni, de azt olvasta a heti horoszkóp előrejelzésben, hogy szerdáig ne vegyen semmit, ne írjon alá semmit. Hitt az egészben, meg nem is, ezért úgy döntött, hogy a szerződést mégis aláírja kedden, de a papírokat szerdára dátumozza. Aztán szerdán telefonáltak a rendőrségről, hogy nem érvényes a szerződése, mert egy csalótól vásárolta a gépkocsit, amit lefoglaltak, és elúszott hárommillió forintja. Röviden ez azt jelentheti, ha vár szerdáig, megmarad a hárommilliója. Persze azért a magazin horoszkópot nem lehet összehasonlítani a személyes születési horoszkóppal.

– Igen, ezzel egyetértek. És ha már itt van kiterítve előtted az életem, a horoszkópom szerint mi a karmám?

– Magyarként külföldön, idegen országban élni, ott magyarnak lenni, és a hazát valamilyen módon képviselni.

– Ez eddig sikerült! Nagyon érdekes, hogy azóta tudom, mit jelent magyarnak lenni, mióta külföldön élek. Büszke vagyok a magyarságomra, örülök, hogy sokan szeretnek és dicsérnek bennünket. Furcsa, hogy a reinkarnációs élményeim is külföldi országokhoz kötődnek. Amikor Miamiban, Spanyolországban és Csehországban jártam, úgy éreztem, hogy ezekhez a helyekhez tartozom, itt vannak a múltamnak egy-egy darabkái. De nem vettem részt hipnózison, hogy ezt pontosan megtudjam, csak a megérzéseimre hagyatkoztam.

– A párkapcsolataidban is érezted ezt a reinkarnációs élményt? Mintha az előző életben találkoztál volna már velük?

– Kicsinek tartom magunkat arra, hogy ezt meg tudjam állapítani.

Malek Andrea: Egy vérbeli boszorkány

– De ha sok ezoterikus irodalmat olvastál, akkor biztosan erről is tudsz valamit?

– Igen, de ez olyan téma, mint például a halál, vagyis teljesen bizonytalan.

– Ügyesen kikerülted a választ! Volt az életedben olyan nehéz helyzet, amiből az ezotéria segítségével kerültél ki?

– Igen, többször. Legutoljára öt évvel ezelőtt is, amikor elfogyott az energiám, és elment a hangom. A barátaim elküldtek jógázni, és az asszony, akihez jártam, olyan gyakorlatokat végeztetett velem, ami nem hasonlított a klasszikus jógára, és ha nem lettem volna elkeseredve, megszakadtam volna a nevetéstől. Egy másik asszony, aki a jógatanárnővel együtt dolgozott, az énektechnikámon segített, végül visszajött a hangom, és ezzel az újabb tapasztalattal talán megint bölcsebb lettem.

– A horoszkópod szerint nemcsak a megérzéseid jók, meg merem kockáztatni, hogy jövőbelátó képességeid is vannak.

– Ezt nem tudom, de abban most biztos vagyok, hogy egyszerre jöttünk ennek az interjúnak a helyszínére, egyforma összeget dobtunk be a parkolóórába, és egy órával tovább maradtunk. De engem nem bírságolnak meg, mert lelki szemeimmel látom, hogy az én ellenőrömnek problémája van a fényképezőgépével, és én hamarabb elmegyek, minthogy ő meg tudjon büntetni. Viszont a te autódon már ott van a piros zacskóban a bírság.

Nem hittem neki, azt gondoltam, megint viccel, mint az interjú alatt oly sokszor. Aztán messziről láttam a kocsim szélvédőjén a piros zacskót, miközben Andrea nevetve telefonált, hogy tényleg megúszta az egészet. Most már biztos vagyok benne, hogy egy vérbeli boszorkánnyal találkoztam!

A legfrissebb szám tartalmából:

Hol járunk álmainkban?• A világ leghíresebb álmai
• Demjén Ferenc: A társam megváltoztatta az életem
• Égi útbaigazítás Lourdesban
• A karma típusai, 6. rész

Itt tudsz előfizetni! »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése