Aktuális

Hospice-ház gyermekeknek Pécsett

Magyarország első gyermekhospice-háza ősztől működik majd Pécsett.
A Dóri Ház csak ősztől, több eszköz beszerzését és az engedélyezési eljárást követően működhet, de az ünnepélyes megnyitót a ház névadójának, a gyógyíthatatlan betegségben hat évvel ezelőtt elhunyt Várdai Dóra halálának évfordulóján rendezik – mondta el Gyura Barbara, az alapítvány kuratóriumi elnöke.
“A mintegy ötvenmillió forintba kerülő Rácvárosi utcai gyermekhospice-ház alapkövét 2009 szeptemberében helyezték el. A beruházás ötletét az adta, hogy Magyarországon évente több száz gyermek hal meg daganatos és krónikus betegségekben. A kórházakon kívül pedig nincs olyan intézmény, ahol nekik és szüleiknek megfelelő szakmai, emocionális háttérrel tudnák biztosítani a méltóságteljes búcsú lehetőségét”.
Hospice-ház gyermekeknek Pécsett

Az első magyar gyermekhospice-házban egyszerre öt gyermeknek lesz lehetősége, hogy utolsó napjait, óráit zavartalanul töltse családja társaságában.

“A Dóri Ház átadása pénz hiányában egy évet csúszott a tervezetthez képest. Az építkezéshez szükséges összeg nagy erőfeszítéseink ellenére azért gyűlt össze nehezen, mert az adakozók nem szívesen támogatnak olyan kezdeményezéseket, ahol már nincs remény, nincs meg a betegek gyógyulásának esélye” – jegyezte meg a kuratóriumi elnök.
Gyura Barbara azt reméli, hogy az emberek egyre inkább felismerik: gyermekhospice-házra is szükség van és adójukból támogatják a ház minél jobb felszerelését, működtetését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top