Aktuális

Hova tűnt vajon Ábel Anita?

A sztárvilág olyan, mint a Forma–1. A hírességek előznek, lemaradnak, esetleg kisodródnak, de a lényeg, hogy dübörögjön a gép, jöjjön a következő futam. Van persze olyan ismert ember is, aki mintha kiszállna ebből a versengésből. Szinte hallom Palik László hangját, ahogy felkiált: "De hová tűnt Ábel Anita?"

Ábel Anita Lucáról és a karrierről: „Szinglikoromban nagy volt a szám, most már látom, milyen komoly ez a játszma” Tényleg eltűnt Ábel Anita?

Saját döntésem volt, hogy a gyerek egyéves koráig nem vállalok semmit.

Mikor járt le a határidő?

Augusztusban. Utána visszavettem egy színházi szerepemet a Társasjáték New Yorkban című darabban. Közben szerepet vállaltam egy méhnyakrák elleni kampányban, az Egészségbarát programban, folyamatosan szinkronizálok, vállaltam egy Hal a tortán forgatást, a TV2 Mr. és Mrs. című műsorában is feltűntem, és vezettem egy hétig a Csak csajokat az RTL-en.

Ki segít a gyerek körül?

A férjem dolgozik, anyukám vidéken lakik. Lehet, hogy ez marhaság, de nem fogok bébiszittert fizetni olyasmiért, amit én is meg tudok csinálni. Januártól felvették a gyereket bölcsibe, most egy picit változott a világ.

Milyen volt az első év?

Luca születésével olyan fordulatot éltem át, amit nem tudok szavakba foglalni. Végig velem volt, mindenkit megkértem, hogy az első három napon ne is látogassanak. Négy hónapos lehetett, amikor felhívtak, hogy a Szombat esti lázban énekeljek. Nem is értettem, hogy gondolják, mire mondták, hogy van még két hónapom, hogy szokjam a gondolatot. Úristen! Fél napot távol a gyerekemtől? El se tudtam képzelni. Lucát egyéves koráig szoptattam, hat hónapig csak anyatejen élt, teljes frászban voltam. Végül mégis összejött, felvettük az adást, aztán visszanéztem magam, és semmi mást nem láttam, csak két hatalmas mellet. Meg is kérdeztem a páromtól: az életben is ezt látod? Azt mondta, igen, és nagyon vigyorgott. Ez jólesett, de éreztem, hogy még korai lenne a nyilvánosság. Az is furcsa volt, amikor visszatértem a színházba. Idétlenül hangzik, hogy pont egy férfinak mesélem, de így volt: leveszed a gyereket a melledről, bemész a színházba, lejátszod az előadást, utána hazarohansz, és újra megszoptatod. Az első előadás alatt végig az járt a fejemben, hogy most van a fürdi, remélem, minden rendben, remélem, megissza a cumisüvegből a tejet, és így tovább. Alig hallottam a partnerem szövegét, arról pedig fogalmam sincs, a sajátom honnan került elő.

A bölcsi óta könnyebb?

Annyira nagy élmény volt csak úgy beülni valahova kávézni, és újra látni, hogy délelőtt is van élet a városban.

Pont akkor szűnt meg a műsora az MTV-ben, amikor terhes lett. Pech vagy szerencse?

A nyugalom szempontjából szerencse. Viszont azóta sok minden átalakult. Mondtam le jó munkát, mert négy napig nem láthattam volna a gyerekem. Mérlegeltem, mit veszthetek, mit nyerhetek, és rájöttem, hogy elsősorban anya vagyok.

Nincs középút?

Van, de hol? Ha száz százalékban anya vagy, kiirtod magad a szakmából. Ha maximálisan a karrieredre koncentrálsz, a gyereked életétől fosztod meg magad, vagy őt magadtól. Szinglikoromban nagy volt a szám, most már látom, milyen komoly ez a játszma. Vagyok, dolgozom most is, persze, hogy ott szeretnék lenni, de nem mindenáron.

Nem sok felvételt láttunk még Lucáról.

Nyilván tartozom azzal az embereknek, akik szeretnek, kíváncsiak rám, hogy megmutatom nekik a kislányomat. De ennek is megvan a módja. Alapvetően próbálom megvédeni, nagyon kevés kivételt teszek mint például most. Ráadásul a férjem is „civil”, aki még mindig nem rajong a „közszereplésért”.

Hogy vette rá, hogy fellépjen a sztárpáros vetélkedőben?

Automatikusan nemet mondtam a felkérésre. Otthon azért elmeséltem, mire ő megkérdezte, miért ne?

Ábel Anita Lucáról és a karrierről: „Szinglikoromban nagy volt a szám, most már látom, milyen komoly ez a játszma” Ez egy gyönyörű szerelmi vallomás. Nyilván nem az bizonyos öt perc hírnév hiányzott az életéből.

Ezt én is pontosan így értékelem. Közölte, hogy másfél éve nem voltunk kettesben a műsor jó ürügy lesz arra, hogy a picit pár napra anyukám védőszárnyai alá helyezzük. Először, mióta megszületett. Miután kiestünk, és mentünk a Lucáért, útközben megjegyezte: már értem, mit imádsz ebben az egészben. Elhallgatott, majd hozzátette: nem irigyellek. Erről van szó nagyon szép ez a csillogó világ, mindenki veled foglalkozik, de hatalmasat lehet pottyanni. Engem már annyiszor rúgtak ki, ami két-három életre elég.

Hányszor?

A Szomszédok megszűnte nem kirúgás volt, de tizenhárom év után elmúlt valami meghatározó az életemből. Az RTL Klubbal közös megegyezéssel köszöntünk el egymástól. Ez azt jelenti, hogy nem találkoztak az elképzeléseink, menned kell. Ott tanultam meg a szakmát, ők csináltak Ábel Anitát a Szomszédok Julcsijából. Öt évig tartott, másnak kevesebb jut. Viszont utána elmúltam a Danubius reggeli műsorából, majd a Magyar Televízióban is megszűnt a Krém. Sokszor kellett felállnom.

Mennyi ebben a saját felelősség?

A rádiót életem egyik legnagyobb veszteségének érezem. Teljesen egymásra hangolódtunk Majkával és Lovász Lacival, és közben önmagam lehettem. Nagyon szerettem, mindent beleadtam, és a mai napig kudarcként élem meg, hogy az akkori vezetőség nem állt mögénk.

Az interjú második felét a Nők Lapja e heti számában olvashatjátok!

Szex nélkül, boldogan?Még több az e heti Nők Lapjából:

D. Tóth Kriszta: „Több komolyságot kérek!” »
Halban az egészség! »
Robert Pattinson: „Két éve még senki nem jött volna el velem moziba” »
Szex nélkül, boldogan? »
Mutasd a gardróbod! »
Reinkarnációs utazáson jártam »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top