Aktuális

A daganatok 40 százaléka megelőzhető!

Amikor azt halljuk, egy rokon, egy ismerős daganatos betegségben szenved, megijedünk. Aztán elgondolkodunk: miként előzhető meg, ez a még ma is gyakran tragédiával végződő kór? A legilletékesebb szakembert kértük, szedje pontokba, mi a dolgunk, mit tehetünk.
A daganatok 40 százaléka megelőzhető!
dr. Kásler Miklós professzor

Hazánkban évente egy nagyvárosnyi ember – 66 ezer – lesz rákos, és közülük 33 ezren életüket vesztik. Az okok között hangsúlyos: nem tesznek a megelőzésért, nem figyelnek a test jelzéseire, későn kerülnek orvoshoz. – Ma már a Magyar Nemzeti Rákregiszter segítségével jól követhető, milyen daganatok, milyen gyakorisággal, hol fordulnak elő az országban. Látjuk, miként alakul a betegek sorsa, tudjuk, hányan halnak meg a különböző típusú rákok következtében. Szakemberek elemzik az okokat, keresik az összefüggéseket, dolgoznak azon, hogy mind többen megelőzzék a betegséget – mondja dr. Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. – Az új megbetegedések száma nagyjából stagnál, de van néhány daganatfajta, amely emelkedést mutat. Ilyenek a szájüregi, a gégetumorok, és egyre több a tüdőrák. Évente hétezer férfi és három és fél ezer nő lesz beteg, s ez a nők körében drámai emelkedést mutat a dohányzás terjedése miatt. A szájüregi rákok ezzel hozhatók összefüggésbe, míg a bélrendszeri és végbéldaganatok hátterében a táplálkozás és genetikai adottságok játszanak szerepet. Összegezve elmondható, az életmódnak fő szerepe van a daganatok kialakulásban. Táplálkozás, dohányzás, környezeti ártalmak, stressz! És ez azt is jelenti: odafigyeléssel a daganatok negyven százaléka megelőzhető volna, hiszen csupán néhány tumor esetében van csak szerepe a genetikának, a munkahelyi ártalmaknak, vírusfertőzéseknek – véli Kásler professzor, aki a rendelkezésére álló adatok alapján elmondta, a leggyakoribb daganatfajták hazánkban férfiaknál, a tüdő, vastag- és végbél, szájüregi, prosztatarákok, nőknél az emlő-, a vastag- és végbél, a tüdő- és a méhnyakrák.  

6 daganatfajta korai tünetei    

A daganatok 40 százaléka megelőzhető!1. Tüdő, hörgő Makacs ingerköhögés, ok nélküli hőemelkedés, bőséges köpetürítés – színe lehet változó -, légszomj, ziháló légzés, rekedtség mind figyelmeztető jel. A tünetek olykor megtévesztésig hasonlítanak a hörghurut tüneteire. Előrehaladott betegség jele az ismétlődő tüdőgyulladás, ha vércsíkok láthatók a köpetben, valamint a vállba sugárzó fájdalom és a visszerek gyulladása.  

2. Vastagbél-végbél Figyelmeztető jelek: a székletürítési szokások megváltozása, a szorulást követő hasmenés, puffadás, hasi diszkomfort érzés, bizonytalan hasi fájdalom, a székletürítés ritmusának felborulása. Azonnal orvoshoz kell fordulni, ha a székleten friss vér látható!  

3. Mell Ha váladék ürül a mellből, fájdalmatlan vagy fájdalmas csomó tapintható az emlőben, ajánlatos orvoshoz fordulni. A bőr behúzódása, a mellen látható horpadás, a bőr pirossá, forróvá, fájdalmassá válása szintén tünete lehet az emlődaganatnak. Az emlő önszűrésekor mindig át kell tapintani a hónaljárkokat is, az ott tapintható nyirokcsomókat szükséges ellenőriztetni.  

A daganatok 40 százaléka megelőzhető!4. Szájüreg, gége Aki a szájürege bármely pontján kinövést, fehér foltot, nem gyógyuló fekélyt lát, menjen szakemberhez! Korai tünet lehet még a nyálkahártya érzékenysége vagy érzéskiesése, a szájszárazság, a nyelési zavar – mintha megakadna a falat a torokban vagy a gyakori félrenyelés. Figyelmet érdemel, ha csípő, maró érzés jelentkezik, sós, savanyú, erős szesztartalmú ital fogyasztása után; ha a hang mélysége megváltozik, ha az állkapocs megduzzad, az orcák megvastagszanak, nyelvmozgatási, rágási, nyelési nehézség jelentkezik.  

5. Prosztata Leggyakrabban már az enyhe vizelési probléma is jelzi a prosztata betegségeit. Ha nehezen indul a vizelet, ha nem bírja tartani, csökken a sugara, a nyomása, esetleg cseppenként ürül, vagy képtelen vizelni, orvoshoz kell menni. A betegség súlyosságát jelzi a véres, fájdalmas vizeletürítés, a székletürítési probléma, a fej-, gerinc-, combfájdalom.  

6. Méh A hüvely minimális váladékozása természetes folyamat, de ha ez megváltozik, túl erőssé, elszíneződővé, véressé, esetleg bűzössé válik, érdemes azonnal nőgyógyászhoz fordulni. Daganat előjele lehet még a vérzészavar, az erős, elhúzódó, görcsös menstruáció, a nemi életet követő kontaktvérzés, a bizonytalan alhasi fájdalom.    

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top