Aktuális

Interjúkisokos álláskeresőknek

A rutinos álláskeresőknek is készülniük kell az interjúra, hiszen nincs két egyforma cég, sem két egyforma feladat.

„Minden esetben fel kell készülni, elsősorban a cégből” – mondja Joó Zsuzsanna karriertanácsadó. –„Ma már az internet sokat segít, hogy utánanézzünk a cégnek. Jó, ha ismerjük a termékeit és a szolgáltatásait. Állítsuk össze azokat a kérdéseket, amikre a munkával kapcsolatban választ szeretnénk kapni, és készüljünk fel a legnehezebbre is, hogy a fizetésről is tudjunk beszélni, azaz mennyit kérünk, és mennyi alatt nem vállaljuk a munkát.”

Interjúkisokos álláskeresőknek

Hitessük el, hogy képesek vagyunk bármire!

Az interjúztatóknak fontos, hogy lássák: tisztában vagyunk saját képességeinkkel és a tulajdonságainkkal. Mivel a munkáltatók többsége hosszútávra tervez és nem egy-két hónapra szeretne új munkaerőt, így érdemes hangsúlyozni, hogy mik a rövid-, közép-, és hosszútávú céljaink, így látják, hogy mire számíthatnak velünk kapcsolatban elkövetkezőkben. Az, hogy tisztában vagyunk képességeinkkel, nem jelenti azt, hogy az interjú során csak a szépet és a jót állítunk magunkról, illetve korábbi munkáinkról. Pozitívan veszi ki magát, ha megosztjuk az interjúztatóval, hogy tisztában vagyunk kevésbé erős oldalunkkal is, de természetesen dolgozunk, hogy az kevésbé befolyásolja a munkavégzésünket.

„Tipikus kérdés az interjún, hogy nevezzük meg mik az erősségeink, és a gyengeségeink. Vigyázat, ez utóbbi beugratós, és ne menjünk bele ennek taglalásába. Sokszor kíváncsiak a terveinkre, a motivációinkra is” – mondja a szakember.

Alkalmazkodjunk és tanuljunk

Interjúkisokos álláskeresőknek Mindezek mellett kulcsfontosságú az alkalmazkodóképesség. Érdemes megemlíteni, hogy az előző munkák során milyen változásokkal kell szembenézni, hogyan kezeltünk bizonyos helyzeteket és ezáltal mennyi tapasztalatot gyűjtöttünk. A munkaadók többsége szereti, ha a jelentkezők rugalmasak és könnyedén beolvadnak az új munkafolyamatokba. Ajánlatos kiemelni, hogy jó tanulási képességgel rendelkezünk és szívesen képezzük magunkat folyamatosan, hogy ismerjük a naprakész módszereket. Itt érdemes kihangsúlyozni, hogy a megszerzett információt rövid idő alatt hatékonyan fel tudjuk dolgozni.

Az is előfordul, hogy egy cég nem a képességek alapján dönt: lehet, hogy a papírjaink szerint megfelelőek vagyunk, de nem ilyen személyiséget keresnek. “Ám ennek az ellenkezője is igaz lehet, mert számos esetben megtörténik, hogy valaki jelentkezik egy állásra, meghallgatják, és a végén egy másik, jobb állást ajánlanak fel neki ugyanott” – mondja Joó Zsuzsanna.
Tudomásul kell azt is venni, hogy hónapok kellenek egy jó állás elnyeréséhez, és a kiválasztás folyamata is elég hosszadalmas.

Miket kerüljünk az interjú során?

•    A panaszkodást, a régi főnök szapulását.
•    Ne engedjük, hogy a magánéletünket firtató kérdéseket feltegyenek, nagyon röviden és szűkszavúan válaszoljunk. (Ez különösen a nők esetében fontos, akiknek a gyermekvállalási tervei felől – egyéként törvénytelenül – sokszor érdeklődnek.)
•    Az egyik nagy hiba, ha túlságosan is szerények vagy szótlanok vagyunk. A másik véglet, ha megállás nélkül beszélünk. Mindkettő kerülendő.
•    Nem szabad folyamatosan dicsérni, illetve személyeskedni
•    És a legfontosabb: Ne essünk pánikba!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top