Aktuális

Kedvenceink a képernyőről, filmvászonról

Van, aki a színészeket jegyzi meg a filmbekből, de akarnak olyanok is, akiket a mozivásznon száguldó autók ugyanígy megfognak. Íme egy válogatás a legemlékezetesebb modellekről.
“Ennek a nagy testvérével rángatta szét a házat…” – kezdte a mondatot a Vezess.hu főszerkesztője, de már én fejeztem be: “…Mel Gibson a Halálos fegyverben.” Andrásra vártunk a Navarában ülve, s bámészkodásunk közben egy kreatívan parkoló GMC Sierra vonta magára figyelmünket.
Furcsamód mindkettőnknek ugyanaz ugrott be a látványról. Talán ez maradt meg leginkább a filmből. S hány ilyen van még!
 
 
A piros-fehér

Zsenge gyermekkoromban nem kimondottan voltunk elkényeztetve tévésorozatokkal, mégsem azért szerettem volna “sztárszkiésháccs” lenni, mert ez a kevés nézhető közé tartozott. Egész egyszerűen megbabonázott az általuk használt autó. Még most is szívesen bepattannék a piros-fehér 1978-as Ford Gran Torino kormánya mögé, hogy a bűn nyomába eredjek.

 
Kedvenceink a képernyőről, filmvászonról

A Gran Torino

A Gran Torino-t 1972 és 1976 között gyártotta a Ford, három karosszéria-változatban: két- és négyajtós, valamint kombi is létezett belőle. otorjaik igazi amerikai benzinzabáló szörnyetegek voltak; 4,1 és 7,5 liter közötti lökettérfogattal. Derék rendőreink egy 1976-os modellel üldözték a bűnt, amiben “csak” egy 5,8 literes motor dohogott, melynek teljesítménye 260 lóerő körüli volt.

Természetesen akkoriban fogalmam sem volt, hogy mi rejtőzik a motorháztető alatt, de nem is tartottam lényegesnek. zgatottan vártam az üldözéseket, s szinte fizikai fájdalmat éreztem, ha egy-egy ilyen sikertelenül ért véget, és a Ford egy hirtelen elé ugró zöldséges stand, vagy építkezés romjai közt végezte.

Láttam azonban olyasvalakit, aki a rajongás egy magasabb szintjére lépett, annak ellenére, hogy lehetőségei szűkösek voltak: a nyolcvanas évek végén gyakran lehetett látni Mátészalkán egy kétütemű Wartburgot, mely piros fényezésén büszkén viselte a jellegzetes fehér mintát.

 
 
A konföderációs zászlós

A törvény embereitől csak a csibészeknek jutott számomra tetszetősebb jármű. A Duke fivérek egy 1969-es Dodge Charger R/T-vel menekültek Rosco Sheriff elől. Érdekes, hogy ezt legtöbbször földúton tették. Nem volt nehéz dolguk, mert a Lee Tábornok szinte minden útjába kerülő akadály fölött átugratott. Valahogy mindig került egy rámpa a megfelelő helyre.
 
Kedvenceink a képernyőről, filmvászonról

Dodge Charger
A Charger hat generációt élt meg a Dodge kínálatában: 1966 és 1978 között gyártották az igazi nagyvasakat. Az 1983 és 1987 között gyártott ötödik generáció csak csak nevében emlékeztetett az ősökre, hiszen mérete és teljesítménye is jócskán elmaradt azoktól. A hatodik generáció 2006 óta van gyártásban.
A Duke testvérek Charger-e 1969-es modell. Az igazi amerikai izomautókat képviseli, 7,3 literes lökettérfogattal és 375 lóerős teljesítménnyel. Azonban nemcsak motorjának ereje, de karosszériájának mérete is kiemelkedő; a Charger egyike volt a legnagyobb izomautóknak.

A feltűnő színűre fényezett karosszéria, s annak díszítései – a tetőn a konföderációs zászló, az ajtókon a 01-es szám -, valamint az, hogy főhőseink az ablakon bemászva közelítették meg az üléseket, gyerekként számomra még érdekesebbé tették az autót. Így felnőtt fejjel a motor hangját hallgatom szívesen, a szemfényvesztő mutatványok már nem kötnek le.

A kocsin kívül gyakorlatilag nem is emlékszem semmire a sorozatból. Olyan, mintha egy többrészes reklámot láttam volna. Ami nem is áll messze a valóságtól, mert a folytatásos üldözések nagy népszerűséget szereztek az autónak, és jelentősen felverték annak árát.   

A nagy fekete

Hogy a Mack RS786LST eladási adatain meglátszott-e az 1978-ban készült, Konvoj című filmben betöltött szerepe, arról nincs információm. Az viszont biztos, hogy az én memóriámba kitörölhetetlenül beleégett.
Pedig a film sztorija nem valami egyedi. Lázadás a rendszer ellen. A fuvarozók megelégelik a rendőrök túlkapásait, s egy hatalmas konvojjal demonstrálnak, melynek vezetője a főhős, Gumikacsa.

 
Kedvenceink a képernyőről, filmvászonról

Mack RS786LST
Gumikacsa kamionja a Mack RS700L sorozatába tartozik, melynek gyártása, 13 év után, a film bemutatásának évében fejeződött be.
A rendelkezésre álló gazdag motorválasztékból – a Mack által gyártott soros, hathengeres dízel, vagy V8, Cummins V8, CAT V8, illetve a Detroit Diesel V8 – a főhősnek a soros, hathengeres jutott, 283 lóerős teljesítménnyel.

Az ő tulajdona a fekete Mack. Ami az erőt, a dominanciát képviseli. A film felvonultatja a 60-as, 70-es évek szinte valamennyi amerikai fuvarozó járművét, az RS786LST azonban kiemelkedik közülük. Igazi vezérkocsi.
Ennek megfelelően sokat hallhatjuk a gép mechanikai zajait; nemcsak a motorhangot, de a fékek hangját, a kamionkerekek súrlódását is. Szinte érezni azt a hatalmas erőt, tömeget, amit egy ekkora jármű képvisel.

Ugyanakkor van egy részlet a filmben, ahol kecsesnek tűnik a Mack, s követői. A földútra tévedt menet küzdelmét lassított felvételen mutatja be a rendező.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése