Aktuális

Mobilt osztogat az utcán Harsányi Levente

Aki elég szerencsés és ráadásul elég bevállalós is, az okostelefont kaphat, méghozzá személyesen Harsányi Leventétől.
Az aszfaltbetyár az Andrássy úton hangosbeszélőbe kiabálva kereste Budapest legbevállalósabb embereit. A legmerészebbeknek Levi kívánságait kellett teljesítenie – cserébe a sztár okostelefont adott.

Az elmúlt napokban Harsányi több helyen is feltűnt hangosbemondójával bevállalós fiatalokat keresve. A vállalkozó kedvűeket a sikeres akció esetén egy okostelefon várta. Levi így először reggelijét készíttette el egy fiatal lánnyal, akinek ehhez be kellett jutnia egy kávézó konyhájába, majd egy fiút vett rá, hogy egy idegen lakásba jusson be, és ezt bizonyítva az erkélyen jelenjen meg.

 
Mobilt osztogat az utcán Harsányi Levente
Akik gyorsan és okosan oldották meg az utcai feladatukat, azok kiérdemelték Harsányi jutalmát: egy okostelefont. Az akció tovább folytatódik, sőt már nemcsak egyedül, hanem egy egész „Okosító” bandával kiegészülve várható Harsányi felbukkanása. Az Okosítók több helyszínen tűnnek majd fel, és kutatják a bevállalós fiatalokat.
 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top