Aktuális

Ne várjuk a csodát! Inkább higgyünk benne!

Jó érzés visszaröppenni a felhőtlen csodavárás időszakába, a gyermeki mesevilágba. Legalább néha, egy kis időre. Ha a csodavárás nem passzív állapot, és nem csupán egyszerű megoldásokat várunk, hanem teszünk is a kisebb-nagyobb "csodákért", akkor ezek meg is valósulhatnak!

Könnyen mondjuk, hogy csodák nincsenek. Mégis, sokan bújtuk a Harry Potter-regényeket, s elhittük, legalább egy kicsit, hogy a fantáziavilág és a realitás találkozhat. Gyakran csak akkor döbbenünk meg, amikor egy nagybeteg gyógyulásáról hallunk vagy szerencsés egymásra találásról, nem várt gyermekáldásról: ez igazi csoda. Persze az efféle történetekben a szereplőknek kivétel nélkül van egy fontos tulajdonságuk: a pozitív gondolkodásmódjuk. Lehet, hogy ez a csoda megteremtője?

Eszter is a pozitív gondolkodásról beszél, amikor elmeséli történetét. Egyetlen orvos sem adott esélyt annak, hogy férjével gyermekük szülessen. Eszter annyira rosszul volt a két lombikbébiprogrammal járó hormonális kezeléstől (egy-egy program után hónapokig nem talált magára, szédelgett, elöntötte a veríték), hogy végül abban maradtak párjával: nem kérnek több segítséget. Aztán egyik barátnője javasolta, hogy szeretkezés után képzelje el, amint megfogan a gyereke, mert ő is így tudott teherbe esni.

– Hallottam történeteket arról, hogy a görcsös szorongás elmúlik valakiből, ha belátja, hogy nem lehet gyereke. És ekkor egyszer csak teherbe esik – meséli Eszter. – Mégsem volt könnyű idáig eljutnom. Negyvenegy évesen aztán lemondtam az egészről, főként hogy nem segített a meddőségi kezelés sem. De amikor a barátnőm mesélt arról, hogy új kapcsolatában a harmadik gyereke, negyven felett, így fogant, kezdtem elhinni, hogy talán mégis megtörténhet ez a csoda. Próbáltam elképzelni szerelmeskedés után, ahogyan megfogan a gyerekünk. Pár hónappal később teherbe is estem. Azóta megszületett a kisfiunk. Tudom, hogy nem szabad telhetetlennek lennem, de most is „alkalmazom” a módszert, hátha még egyszer csoda történik velünk, és a kisfiunknak testvére születhet.

Ne várjuk a csodát! Inkább higgyünk benne!Őt hívtam éjszakánként

Amit csodának nevezünk, megtörténhet, de tenni is kell érte! Andi évek óta nem tudott kiszállni „se veled-se nélküled” kapcsolatából, nem volt képes elszakadni önző párjától, akinek rajta kívül volt még egy barátnője. Végül Andi egy tanfolyamon megtanult egy módszert: találja ki, milyen társat szeretne magának. Külső-belső tulajdonságait is „dolgozza ki”, és „hívja be” az illetőt.

– Véletlenül kerültem később egy internetes fórumra, ahol levelezgetni kezdtem valakivel. Nem társkereső oldal volt, hanem egész más: egy termékről mondtunk véleményt – idézi fel a hat éve történteket Andi. – Egyre bizalmasabb témákról leveleztünk, immár e-mailben. Végül találkoztunk. Kiderült, hogy házasságban él, de már nem működik a kapcsolatuk. És az is kiderült, hogy majdnem olyan férfi, mint akit éjszakáról éjszakára „behívtam” magamhoz. Nagyon felkavaró volt a találkozás, óriási szerelem szövődött köztünk. Mindketten kiléptünk a régi kapcsolatunkból, és azóta megteremtettük a közös otthonunkat is. Tarthatnám csodának is, ami velem történt. De valójában egy percig sem hittem, hogy nem jön majd el a nagy Ő! Tettem is azért, hogy jöjjön. Szerintem hit nélkül nem megy.

 

A mesék is segíthetnek megoldást találni

A gyerekek gondolkodására négy-öt éves korig jellemző az úgynevezett mágikus világkép, vagyis ami megjelenik a fantáziájukban, vágyaikban, azt valóságként élik meg.

„Ha egy gyerek nehéz élethelyzetben van – nagy a feszültség otthon, vagy súlyos problémák vannak a családban –, akkor a gyerek akár meg is teremthet magának egy fantáziavilágot, amelyben »boldog« lehet, ahová el tud »menekülni« – magyarázza pszichológus szakértőnk, Minarik Annamária. – Harry Potter története is efféle: a regényfolyam kezdetén Harryt bezárják egy lépcső alá, ami meglehetősen traumatizáló élmény. S hogy elviselhető legyen, védekezésből megteremti a maga fantáziavilágát. A mesék a felnőtteken is segíthetnek, hiszen olyan élethelyzeteket, feszültségeket képeznek le, amelyekkel mi is naponta találkozunk, csakhogy ezek élményét »elviszi« a fantázia világába. S ha innen látunk rá ezekre a helyzetekre, illetve a megoldási lehetőségekre, akkor bennünk is megszülethet a megoldás.”

 

És a pszichoguruk módszerei?

A pszichológus úgy véli, a képzelet, a hit erejének pozitív hatásai igazolhatóak számos esetben, mégsem várhatjuk csak a külvilágtól az eredményeket. Tennünk is kell értük! Pszichoterapeuták által vezetett gyakorlatok (például, amikor a beteg képzeletben küzd a betegségével) az orvosi kezelés kiegészítéseként segíthetik a gyógyulást, de nagyon fontos, hogy a szakember jártas legyen a lélektani folyamatok működési mechanizmusaiban.

A „megmondóguruk” – vagyis olyan szerzők, akik könyveikben megmutatják a bennünk élő csodát – sem fedeznek fel új dolgokat, hanem filozófiai, pszichológiai elméleteket írnak le a könyveikben. Több ezer éves elméletek köszönnek vissza ugyanúgy, mint a mesékben és mítoszokban is. Nem más, mint az emberiség kollektív tudása és tudattalan tapasztalatai az emberi kapcsolatainkról. Szakértőnk azt mondja, olykor elfogadhatjuk ezeket a recepteket, de a lényeg, hogy ne csupán ezektől, illetve kívülről várjuk a csodát. Ha már el tudjuk hinni, hogy sikerülhet, érdemes dolgozni is a célok eléréséért.

  3 tipp

1. A saját erőforrásainkat, élményeinket, a csodába vetett hit erejét a megvalósításra használjuk fel! Vagyis tegyünk is azért, hogy a csoda létrejöjjön. (Ha harminc kilót le akarunk adni, jó, ha hiszünk benne, de életmódot is kell váltani!)

2. Sose mondjuk: „ez nekem úgysem sikerül”. Ezzel kódolhatjuk a kudarcot!

3. Az éremnek mindig két oldala van, úgyhogy minden helyzetben nézzük meg azt is, hogy mi a jó benne!

 

Ne várjuk a csodát! Inkább higgyünk benne!Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. A legfrissebb szám tartalmából:

  • Nők az elmúlt évtizedből
  • Ne várjuk a csodát! Higgyünk benne!
  • Marton Levente: Reggelik ideje
  • A világ leggömbölyűbb kockája
  • Mi jó történt veled 2010-ben? 
  • Nem leszünk hírmanökenek!

 Ha előfizetnél a hetilapra, katt ide!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése