Oszter Alexandra: A kisfiam a legfontosabb az életemben

– Sejtem a választ, de azért megkérdezem: ki most a legfontosabb ember az életében?
– A fiam, Axelo. Az apja után neveztük így, akit Axelnak hívnak. A második neve Hunor, a harmadik Lassen, hogy legyen ősi magyar és dán neve is. Tíz hónapos, és csodálatos.
– Az egyéniségét tekintve Axelo, vagy inkább Hunor?
– Jó kérdés – szerintem alapvetően Hunor. Egy tündér, nyugodt, méltóságteljes, eszes kis férfi, és nagyon tudja, mit akar.
– Miből látható mindez egy tíz hónapos fiúnál?
– Minden információt szivacsként szív magába, és nagyon gyorsan tanul. Ha éhes, nem hisztizik, hanem kijön hozzám a konyhába, és rámutat a polcra, ahol az ő ennivalója van. Ha szomjas, előveszi a játék poharát és mutatja nekem.
– Milyen nyelven fog először megszólalni?
– Azt már mondja, hogy mamma. Így, két m-mel, olaszosan. Az apjával angolul beszélgetünk, ő természetesen így is becézgeti, én persze magyarul.
– A nagymamája pedig olaszul?
– Igen, az anyukám sokszor énekelget neki a saját anyanyelvén. A fiam egyébként is muzikális, imádja a klasszikus zenét – igaz, otthon mást nem is nagyon hall.
– Hol ismerte meg a férjét?
– Tankot vezettünk együtt.
– Micsodát?
– Tankot, harckocsit. A legjobb barátnőm férje és Axel gyerekkori barátok. Meglepte az urát egy ilyen bulival. Eljött Axel is, ott találkoztunk.
– Ámor lánctalpakon száguldott tovább a házasságig?
– Nem kapkodtuk el, de nem is halogattuk. Egyébként apukám nagy szívfájdalma, hogy pont a gyászos emlékű trianoni béke napján van a házassági évfordulónk. De legalább így valami szép is kapcsolódik ehhez a dátumhoz.
– Milyen család jár a férjével?
– Az én mediterrán, heves vérmérsékletű családomból belecsöppentem egy északi, érzelmeiket visszafogottan kezelő, hűvös ír–dán főnemesi famíliába. Náluk tízéves korban beszedik a játék mackókat, közlik, hogy már nem kisgyerekek, innentől teljesíteni kell, és kész.
– Lesz mit bogozgatnia Hunornak a gyökereit keresve.
– Az hagyján, hogy én is olasz–magyar állampolgár vagyok, de ha a munkámat nézzük, akkor is „pepita”  – színésznő és festő. Két ellentétes irány, hiszen színészként kifelé dolgozom, lételemem a közönség, festőként vagy grafikusként viszont kizárom a külvilágot, én létezem és a kép.
– A férje beszél már magyarul?
– Még nem, de rengeteg cikket, könyvet olvas Magyarországról. Sokszor úgy érzem, hogy már most többet tud a történelmünkről, mint az itteni átlagemberek.
– Elengedi majd Hunort egy angol kollégiumba?
– Nem hinném, hogy képes lennék rá.
– Tervek?
– Színház – havi három-négy fellépéssel, ahogy gyerek mellett belefér. Nagyon szeretnék másfél-két éven belül rendezni egy kiállítást a tusmunkáimból. Jó lenne még többet illusztrálni, verseket, novellákat, főleg meséket. Ebben sokat segíthet az anyósom, akiről még nem is említettem, hogy Írország legismertebb festőművésze. Múlt nyáron kint töltöttünk több mint két hónapot, bejárhattam a műtermébe, sokat beszélgettünk, rengeteget tanultam tőle. Nagyon kemény asszony, nem az a fajta, aki bárkinek kedveskedik, de engem valahogy megszeretett, elfogadott. Azt mondja, hogy nekem kötelező folytatni a festészetet, meglesz az eredménye.
– Ha bárhol élhetne a világban, hol telepedne le?
– Toscana környéke nem lenne rossz. Csak oda kéne vinni egy magyar színházat is. Bár festeni ott is lehet.
– Akár valósággá is válhat ez az álom?
– Racionális ember vagyok, még álmodozás közben is.

A világcsavargó horgonyt vetett

Oszter Alexandra fotóművész férje, Axel Bernstorff hivatása és családja révén révén otthon van fél Európában. Tíz éve járt először nálunk, Alexandrával kötött házassága és közös gyermekük, Axelo Magyarországhoz is köti.

– Meglehetősen összetett családja van, hiszen félig ír, félig dán, a felesége félig olasz, félig magyar, a fiukban tehát legalább négy náció tulajdonságai keverednek.
– Ezt nagyon jónak találom. Igazi európai gyerek lesz belőle.
– Hivatását tekintve fotós.
– Igen, elsősorban divat-, utazási képeket és portrékat készítek.
– Nálunk is dolgozik?
– Itt is fotóztam már, de nagyobb megbízatásaim Malajziában, Vietnamban, Új-Zélandon, New Yorkban, Moszkvában vannak. Szeretném megmutatni, hogy látom a kapcsolatot a magyar múlt és a jelen között. Remélem, ez is sikerül egyszer.
– Mit gondol a mi országunkról?
– Fantasztikus gazdagságra talál itt, aki jól figyel és elég időt szán rá. Két ellentétes mozgást érzékelek: az egyik arról szól, hogy modern, uniformizált, pénzközpontú világot alakítsanak ki, a másik pedig a több száz éves gyökerekből táplálkozó magyar kultúrán alapuló fejlődés, ami számomra sokkal izgalmasabb és talán fontosabb is. Úgy tűnik, a magyarok épp próbálják megtalálni önmagukat, rájönni, hogy kik is valójában. Ebben kicsit hasonlítanak az írekre, hiszen nálunk is alapkérdés a „honnan jöttünk”. A különbség az, hogy a magyarok hosszú ideig éltek elzárva a nyugati világtól, ezért lassan veszik észre azt, ami itt a jobb.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Izing Klára: Amikor a Holdat felfalja a sötétség
  
• A családi segítség kiutat jelent
  
• Nők 24 órás készenlétben 
• Mit kezdjünk egy neveletlen gyerekkel?
  
• Kihez fordulsz tanácsért fontos döntések előtt?
• Epergyermek
  

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!