Aktuális

Halála után két évvel lett anya

Az özvegy férj felesége utolsó kívánságát teljesítette azzal, hogy a nő lefagyasztott embriójából halála után béranya segítségével hozatta világra közös gyermeküket.

Az izraeli nő még 2009-ben halt meg, rákos volt. A betegség előtt a pár több alkalommal is próbálkozott mesterséges megtermékenyítéssel, de sikertelenül. A nő halála után nem sokkal a férj a New Family nevű csoporthoz fordult segítségért: szerette volna, ha felesége álma teljesül, és közös gyermekük születik.

Halála után két évvel lett anya

 

Hosszadalmas jogi vitákat követően az izraeli főügyész jóváhagyta az özvegy kérését. A lefagyasztott embriót béranya hordta ki, és a kisbaba nemrég az Egyesült Államokban jött világra. Az özvegy új kapcsolatban él, és azt tervezi, hogy gyerekét, aki az első, halott asszony embriójából származó gyerek Izraelben, a közel-keleti országban fogja felnevelni.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top