Aktuális

Elutasította Geréb kegyelmi kérelmét az államfő

Nem kapott kegyelmet a tragédiával végződött otthonszülések miatt elítélt szülész, Geréb Ágnes, akit márciusban ítéltek letöltendő börtönre.
Két év fogházbüntetésre ítélték Geréb Ágnest

Schmitt Pál köztársasági elnök elutasította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társainak kegyelmi kérelmét – közölte a Fővárosi Bíróság hétfőn a honlapján.

Elutasította Geréb kegyelmi kérelmét az államfőAz orvost és a többi bábát több balul sikerült otthonszülés miatt „halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények miatt” ítélték el még márciusban. Geréb Ágnes első fokon két év letöltendő fogházbüntetést kapott, és öt évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától.

Az ítélet után Gerébék az államfőtől kértek úgynevezett eljárási kegyelmet arra hivatkozva, hogy közben megalkották az otthonszülés szabályait. Ezt a kegyelmi kérelmet utasította most el Schmitt Pál.

Közben az orvost egy újabb eset miatt 2010 őszén előzetes letartóztatásba helyezték, december végén engedték ki, jelenleg is házi őrizetben van.

A Köztársasági Elnök Hivatalának honlapján olvasható egy általános tájékoztató, amely szerint a kegyelmi kérelmeket „az elítélt személyében, körülményeiben felmerült olyan méltányolható okok alapján” bírálják el, amelyeket a bíróság az ítélete meghozatala során nem értékelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top