Aktuális

Még elárulta titkát a 115 éves asszony

Ha egészségesen reggelizünk és nem ütjük bele az orrunkat mások dolgaiba, akár 115 évig is élhetünk. Legalábbis erre esküdött a világ legidősebb nénije, aki kedden halt meg.

Még elárulta titkát a 115 éves asszonyA brazil Maria Gomes Valentim, akit a Guinness-rekordok könyve a világ legidősebb embereként jegyzett, július 9-én töltötte volna be a 115. életévét. Az idős néninek több szerve is felmondta a szolgálatot, amibe kedden belehalt.

A Quita nagyiként is emlegetett néni saját elmondása szerint egyrészt egészséges reggelijének köszönhette hosszú életét, amely általában egy szelet kenyérből, egy csésze kávéból, gyümölcsből és alkalmanként tejbe áztatott lenmagból állt. Másrészt pedig annak, hogy mindig csak magával foglalkozott, sosem avatkozott bele mások életébe – tette hozzá. A rekorder nő a közel 115 évet egy délnyugat-brazíliai kisvárosban, Karangólában töltötte.

A „világ legidősebb embere” cím most egy amerikai nőre száll át, aki mindössze 48 nappal fiatalabb a brazil rekordernél, és hozzátartozói szerint jó egészségnek örvend, sőt a memóriája is ép még.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top