Aktuális

Hat hét szabadság a friss apukáknak

Az egyszeri ember alkoholos töltetű tejfakasztó bulival üdvözli az újszülötteket, az egyszeri állam pedig a Népesedési Világnap alkalmából készített ajtódísszel. Mit találnak még ki világszerte?

Helló bébi!

Babaköszöntés haladóknakKözép-Afrikában a népi gyógyító a szülők ruhájából vág egy darabot, amiből fűzőt fon és a baba csuklójára köti. Ez jelképezi, hogy a szülei mindig megvédik őt. Kínában a szegényebb szülők a gazdagabbaktól kérnek ruhadarabkákat és ezekből készítik el a baba első ruhácskáját. Hiszik, hogy így a gyerek élete gazdagságban fog telni. Algériában a baba első ruhácskáját nem mossák ki, hanem belevarrják a kispárnájába. Ezt nem tisztítják, mert úgy gondolják, hogy a kosz védi majd meg a kicsit a rossz szellemektől. Brazíliában a gyerekek sárga ruhában és rugdalózóban járnak, mert a sárga a szerencse színe arrafelé, Franciaországban pedig cukorral bevont mandulát adnak a legkisebbeknek (a lányoknak rózsaszínt, a fiúknak kéket). Afganisztánban a babák az első negyven napjukon fonott szalagot viselnek a fejükön. Ettől azt várják, hogy felnőve a gyereknek magas homloka lesz, ami arrafelé az intelligencia szimbóluma.

Új szavazópolgár érkezett

Magyarországon sok önkormányzatnál előfordult már, hogy a babás családokat pénzzel vagy utalvánnyal jutalmazták. A válság miatt ez a szokás visszaszorult, de egyes budapesti kerületekben máig jár az egyszeri támogatás a megszületett gyermekeknek azon szülők számára, akik bizonyíthatóan már régóta ott koptatják a flasztert.
Külföldön sikeresebb példákat is találni. Egyes skandináv államok például hat hét kötelező babaszabival ajándékozzák meg az első évben az apukákat, hogy ne háruljon minden nevelési teher a nőkre. Boston városa a Welcome Baby program keretein belül küld ajándékkosarakat (kismamakönyvek, gyermekvédelmi segédeszközök és minden elérhetőség a város babasegítő szolgáltatásaihoz) a családok legifjabb tagjainak, de ha valaki azt szeretné, hogy újszülött gyermekéhez maga Barack Obama gratuláljon, az sem lehetetlen. Aki felveszi a kapcsolatot a Fehér Házzal a vonatkozó weboldalon, akkor válaszlevélben maga az elnök fejezi ki jókívánságait.

Babaköszöntés haladóknakÁldd meg, Uram

Szinte minden vallásban találunk a mi keresztelőnkhöz hasonló szertartást. A zsidók Britje nagy bulinak számít. A zsidó naptár szerint a születése utáni nyolcadik napon az újszülött fiút körül kell metéltetni, az esemény után pedig egy nagyobb családi étkezésre/ünneplésre kerülhet sor.
Az iszlámoknál az apának a születés és a gyerek első fürdetése után az alábbiakat kell belesuttognia az újszülött fülébe: „Isten mindenható, és csak egyetlen Isten van, Allah. Muhammad Allah prófétája.”  A mondóka célja, hogy ezek a szent szavak legyenek az elsők, amiket az újszülött hall.

Ha hiányzik a lánybúcsú

A tradicionálisan magyaros tejfakasztó bulit nem kell túlmagyarázni: férfiak által elkövetett lealjasodás sok alkohollal, amikor a pasik azzal a nemes céllal isznak, hogy ezzel a babának sok-sok anyatejet kívánjanak. Ennél kicsit szimpatikusabb verzió az Egyesült Államokból származó, de már világszerte egyre népszerűbb Baby Shower-buli (talán babaváró bulira a legokosabb fordítani), mely során a szülés előtt 3–6 héttel a leendő anyuka nőrokonai, barátnői és kedves nőismerősei gyűlnek össze a baba megünneplésére.
Babaköszöntés haladóknakA puccosabbja rendezvényszervezővel csinálja, mások maguk közt osztják el a feladatokat. A torta szinte kötelező, az étel-ital sem elhanyagolható, a kézzel készített nagy, közös ajándék átadása pedig a Baby Shower-bulik egyik csúcspontja. Emellett nem árt készülni különféle, a csöppséghez kapcsolható játékkal és vetélkedővel sem.
Ha a gyerek már megszületett, akkor a rokonok és a barátok elindulnak babanézőbe (a puccosabb verzió a New Born Baby Party névre hallgat – láthattunk ilyet a Szex és New York egyik epizódjában is). Fényképezés és ajándékozás, ami többnyire ki szokott merülni egy-két babaruhában, néhány babakozmetikai-termékben és egy csomag pelusban. Ha ennél egy kicsit fantáziadúsabb ajándékra vágyunk, akkor dobjunk össze egy pelustortát!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top