2011. Július 20.

Családfüggő tévésztárok

Az utóbbi napokban a közszolgálati médiából ismert személyiségek egy része nem a teljesítménye miatt szerepel a hírek között. Ám a Magyar Televízió délelőtti műsora, a Balatoni nyár műsorvezetői kitartanak. Nagy Judit és Gundel Takács Gábor vendégeskedett nálunk.

Vig György

Nagy Judit és Gundel Takács Gábor – Hozta a famíliát is? – kérdem Gundel Takács Gábort, aki köztudottan családfüggő férfi.
– Egyedül jöttem – ingatja a fejét a műsorvezető. – Bence fiam most épp kapustáborban van. Panka lányom kosarazik, a Budapest válogatottal készül a pozsonyi Öt Főváros Tornájára. A legnagyobb gyerekem, Gergő lassan tizennyolc éves, nincs különösebb igénye arra, hogy állandóan a szüleivel legyen. Ágota, a feleségem fogorvosként dolgozik, és emellett igyekszik menedzselni a család életét, ha a munkám miatt nem lehetek otthon. Persze, ahogy kiteszem a lábam, máris történik valami. A múltkor három napra Macedóniába utaztam kézilabdát közvetíteni, de már az első nap jött a hír, hogy a gyerek eltörte a kisujját az edzésen. Legutóbb, amikor nem voltunk otthon, villám csapott a házunkba. Már alig várom, hogy hazatelefonáljak, és kiderüljön, mi tört el éppen.
– Hogy fest egy munkanap a Balatonnál? – kérdezem Nagy Juditot.
– Reggel automatikusan fél négykor ébredek. Otthon ilyenkor esik ki a cumi Johanna lányom szájából, amit hangos méltatlankodással jelez. Most nincs velem, de ugyanúgy felriadok. Smink fél nyolckor, utána stábértekezlet, fél kilenckor bejelentkezünk a Ma reggel című műsorba. Kilenctől tizenegyig adásban vagyunk. Utána fölveszünk egy előzetest a következő napi adáshoz. Kettő után másnapi stábértekezlet. Fél négytől megy a rádió Balaton – Közelről című műsora, ahová mi is beülünk pár percre, hat és hét óra között pedig a híradó utáni bejelentkezéseket kell elkészíteni. Közben és utána készülünk a másnapi interjúalanyokból, témákból, megnézzük a bejátszásokat. Aztán ájultan alszunk.
– Említette a lányát, illetve inkább a hiányát. Önt sem kísérte el a családja?
– A férjem kosarazott, emiatt egy jó darabig csak fél lábon tud közlekedni, így most nem jöhetett. Van még otthon az említett három és fél éves óvodás, Johanna, aki okos és gyönyörű, de meglehetős kihívások elé állítja a szalmaözvegységre kényszerített apját. Egy férfi – bocsánat – nem mindig tud egyszerre százfelé figyelni. Főzni, a gyerekre vigyázni, ügyeket intézni, számlákat befizetni és így tovább. Főleg ha gipszben van a lába. Be kellett vetnem egy kisebbfajta családi hadsereget, hogy minden működjön.
– Mi már túl vagyunk ezen – szól bele Gundel Takács Gábor. – Volt idő persze, amikor a nagyszülők kaptak egy listát arról, hogy mikor hol kellene lennie a három gyereknek. A lista végén pedig ott állt a megjegyzés, hogy ha valamelyik esetleg mégsem akkor és ott volt, ahol a tervek szerint kellett volna, de este mindhárom épen és egészségesen az ágyában tartózkodik, az már teljes értékű teljesítménynek tekinthető.
– Az én férjem megőrül a listáimtól – kommentál Judit. – Most viszont vakmerően elvállaltam, hogy nem írok listát. Remélem, az anyukám mindent tud. A férjemet, szegényt, az anyósom fuvarozza, benne is megbízom. Ha kell, a szomszéd is segít, elviszi Johannát sétálni, hétvégén pedig a barátnőm főz rájuk.

Nagy Judit és Gundel Takács Gábor – A nő listát ír, a férfi előtt viszont a cél lebeg – mondja Gábor. – A feleségem azt mondta, menjek le a boltba és hozzak leveles tésztát. Végeláthatatlan pultok, százféle tészta, de egyikre se volt ráírva, hogy leveles. Nem estem kétségbe, tudtam, hogy haza nem megyek anélkül, hogy ne teljesítsem a küldetést. Találtam is egy dobozt, amire az volt ráírva, hogy eperlevélke, gondoltam, ez áll a legközelebb ahhoz, amivel megbíztak, úgyhogy vettem belőle kettőt. Mondtam is otthon büszkén, hogy egy doboznyi kevésnek tűnt. A feleségem megdicsért, majd megkérdezte, hol a leveles tészta. Mondom: itt, rá is van írva, hogy eperlevél. Olyan, hogy sima leveles, nem volt sehol. – Hol nézted? – kérdezett vissza. – Hol, hol, hát a tésztáknál – válaszoltam magabiztosan, mire ő felvilágosított, hogy a megbízást a mirelitpultban keresgélve tudtam volna maradéktalanul teljesíteni. Én meg azt mondtam, hogy nem ér! Tessék szólni, ha a tésztát nem a tészták között kell keresnem. Ha vennem kell valamit, és visszakérdez az eladó, hogy ilyen legyen vagy olyan, már sápadok is. Adja ide, amire a feleségem gondolt és ne zavarjon össze!
– Jó hallani, hogy minden család így működik – bólogat Judit. – A férjemet részletes utasításokkal látom el. Különben a megszerzett zsákmány kizárólag olyasmit tartalmaz, ami nélkül zökkenőmentesen élhetünk, de ami aznap este kellene, az hiányzik. Leírom, mit és mennyit vegyen, így legalább némi esélyünk van arra, hogy három személy – az egyik ovis – számára ne vegyen hat kiló cseresznyét.

Judit:
– Utazásaink alatt Gábor sokat mesélt az életéről. Van néhány hasonlóság a múltunkban. Én is színésznek készültem, ahogy ő is. Mosolyogtam magamban, amikor arról beszélt, mi járt akkoriban a fejében, mert bennem is hasonló dolgok fogalmazódtak meg. Ezek a tapasztalatok, közös élmények segítik az összhangot. Gábor igazán jó játszótárs, de fontos, hogy ezt a közös „zenélést” ne csak mi élvezzük.
Gundel Takács Gábor azért még hozzáfűzi:
– Ez a mondat, a félreértések elkerülése végett, ha lehet, ne kerüljön a címlapra!

Nagy Judit és Gundel Takács Gábor A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.