Aktuális

Lesz még nyár az idén?

Augusztust írunk és kis túlzással két hete esik az eső, fúj a szél, hideg van. Kezdünk megsértődni, hogy csak így "elveszik tőlünk" a nyarunkat – nem beszélve azokról, akik most vették ki a szabadságukat. Vajon meddig tart még a nyári ősz?

Nagy előny, ha az ember meteorológus – Pártai Lucia és Aigner Szilárd számára nem volt kérdés, hogy Balaton vagy Martfű felé vegyék-e az irányt ma reggel. A házaspárt a 26 fokos, napos Martfűn értük el, mint mondják, „ha az embernek csak pár órája van naponta pihenni, akkor nem mindegy, hogy milyen körülmények között teszi”. Mostanában ez elég nehéz feladvány, minthogy az ország egész területén hűvös, szeles időjárás uralkodik, egyáltalán nem az, amit az augusztustól elvárnánk.

Sokan gondolták úgy, hogy július végén, augusztus elején veszik ki a szabadságukat – hiszen ez máskor a szezon közepe, nyári csúcsidő, nagy eséllyel kánikulával. Ehhez képest a Balatonnál üdülők ma 20 fok körüli maximumra számíthatnak. Egy-egy esős nap persze minden nyáron előfordult, az azonban már feltűnő, hogy most hetek óta tart a rossz idő, és jövő hétre is lehűléssel riogatnak a szakemberek. Mint azt Üveges Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa magyarázza, a szokatlan hideg oka az, hogy húsz napja egy frontzóna érkezett nyugat felől, de nem vonult át felettünk, hanem önálló ciklonná fejlődött, mely egy saját áramlati rendszert hozott létre. Ez hol eltávolodott, hol közeledett a Kárpát-medencéhez, emiatt volt a változékony, gyakran csapadékos és hűvös idő. Rövid szünet után tegnap újabb front érkezett fölénk, ám a jó hír, hogy ez nem marad tartósan felettünk, így már holnap jobb időre, 26-30 fokra és további melegedésre számíthatunk. Ami igazán fontos, hogy a hétvége nyárias, napos lesz (na azért kis záporral-zivatarokkal). Vasárnapra és hétfőre viszont kánikulát jelez előre Üveges Zoltán, majd még hétfő este gyors, 7-8 fokos lehűlést. – Valószínűnek látszik, hogy a jövő héten a maihoz hasonló tartósan esős idő nem fordul majd elő – teszi hozzá a szakember.

Lesz még nyár az idén?Ugyanakkor félő, hogy az az igazi finom, meleg idő, amit a nyártól elvárnánk, augusztusban már nem lesz. Az időjárás-előrejelző portálokon azt olvasni, hogy a legmelegebb napokra a hónap közepén, körülbelül augusztus 16-tól 19-ig számíthatunk 28 fokokkal, azután állandósul a 21-25 fokos hőmérséklet.

Nem hangzik túl jól, de ha kicsit alaposabban utánanézünk, kiderül, hogy nem kirívó eset ez. Szélsőséges meleg és hideg időjárású hetek előfordultak 2009 nyarán is. Akkoriban nem a folyamatos lehűlés volt jellemző, de sokkal csapongóbbak voltak az értékek. Most viszont 18-20 napja az átlag alatt van a hőmérséklet.

„Az időjárás lassan olyan izgalmas és többtényezős misztikummá válik, mint a tőzsde vagy a csillagjóslás, és sokszor tapasztaljuk, hogy nem az következik be, mint amit előző nap a hírek után megjósoltak a
televízióban. No, persze ez mégiscsak tudomány. „Azért ilyen nagy kihívás elkészíteni a hazai időjárás-előrejelzést, mert Magyarország a Kárpát-medencében fekszik, tengerektől távol, hegyekkel körbevéve. Vagyis ez egy különleges földrajzi elhelyezkedés, ami megnehezíti a dolgunkat – magyarázza Üveges Zoltán.

A meteorológia biztonsággal egy hétre előre tudja jelezni, mi várható, két hétre előre inkább csak a tendenciát lehet sejteni. Az eumet.hu-n például naponta négyszer frissítik az adatokat, a következő nyolc nap előrejelzéseit pedig háromóránként. Így minél közelebb jutunk a célnaphoz, annál biztosabbak az adatok, és persze ha távolabbi időszakról akarunk prognózist felállítani, a kis pontatlanságok összeadódnak. „Amikor elvégeztem az egyetemet, azt gondoltam, én már mindent tudok. Pedig a rutin, az élő munka kulcsfontosságú ebben a szakmában” – vallotta meg Pártai Lucia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top