Aktuális

Brüsszelben találtuk meg a boldogságot

Az uniós csatlakozásunk idején számtalan ismerősünk próbált szerencsét Brüsszelben. Sokan úgy megszerették a várost, hogy jóval tovább maradtak, mint tervezték. De olyan is akad, aki inkább ingázik.

Páldy Krisztina
Asszisztens az Európai Bizottság Kutatási Főigazgatóságán

A férjem, Péter hat éve került Brüsszelbe fordítóként az Európai Unió Tanácsához, én pár hónapra rá csatlakoztam, amikorra biztossá vált a helye. Akkor öt évre terveztünk, ám ősszel új házba költözünk, ami újabb néhány évre odaköt bennünket, és hát minél nagyobbak a gyerekek, annál nehezebb lesz hazaköltözni.

A hálapénz ismeretlen

Brüsszelben találtuk meg a boldogságot– Mindkét gyermekünk Brüsszelben született. Egy ismerős által ajánlott belga nőgyógyászhoz mentem, noha nem beszéltem franciául. Így eleinte Péter volt a tolmácsom. Minden rendelés és vizsgálat után fizettem, általános nőgyógyászati rendelés esetén 30 eurót, vagyis kb. 8000 forintot. A szülés költségeinek részletes listája pedig a munkahelyem által nyújtott biztosítóhoz került, így a pénzügyi részével nem kellett foglalkoznunk, csak az extra, személyes költségeket kellett kifizetni később. A hálapénz fogalmát Belgiumban nem ismerik, így egy jelképes ajándékkal köszöntük meg nőgyógyászunk segítségét, ami még így is nagy meglepetés volt neki. Az EU alkalmazottainak biztosítója fedezte az egyágyas szoba díját, így Veronka születésekor a férjem végig bent volt velünk a kórházban. Erre az időszakra járt neki egy tíznapos „apai szabadság”, amit a gyermek három hónapos koráig lehet felhasználni.

A gyerekeink franciául tanulnak

– Veronka még munkába állásom előtt született, így otthon tudtam lenni vele 16 hónapos koráig. Akkor hívtak be interjúra, és kaptam meg az első brüsszeli állásomat. Ám a tanács bölcsődéjében nem kaptunk rögtön helyet: két hónapig az anyósom vigyázott rá. Levi pont azelőtt született, hogy lejárt az egyéves szerződésem. Amikor 17 hónapos lett, szerencsére rögtön visszavettek. Az ő esetében a bölcsődei hely megszerzése még nehezebb volt.
A kislányom tavaly szeptember óta óvodás. Az ovit is úgy választottuk, hogy közeli, francia nyelvű és jó hírű legyen. Persze az európai intézményeknek óvodái és iskolái is vannak, ahol a gyerekeket az anyanyelvükön is oktatják. Mi azonban szeretnénk, ha továbbra is franciául tanulnának, ezért a belga rendszer szerinti iskolába fognak járni.

Beoszthatom a munkaidőmet

Jelenleg félmunkaidőben dolgozom (napi 3 óra 45 perc). Mivel a szülések után nem vettem ki a gyerek 12. életévéig járó hat hónapos szülői szabadságot, most ezt félmunkaidőben megtehetem. A heti munkaóráimat részben magam tudom beosztani, így szerdán nem járok dolgozni, máskor tovább maradok. Egyelőre nem kellett bébiszitterhez fordulnunk: a nagyszülők szerencsére már nyugdíjasok, szinte bármikor „mozdíthatók”.

Brüsszelben találtuk meg a boldogságotDr. Antal Erika
ezredes, a NATO Beruházási Bizottságának elnöke

– Négy éve dolgozom Brüsszelben, egyedül jöttem ki a Honvédelmi Minisztériumból alezredesként. Nemrégiben nevezett ki ezredesnek a miniszter.
Albérletet annak idején hamar találtam, közel a munkahelyemhez, 1000 euróért bérlem. Ez itt egy átlagos albérleti díj a bútorozott kategóriában. Pár hónapja voltam itt, amikor elromlott a kazán. Az volt a vízválasztó, hogy sikerült franciául elintéznem a javítását.

Párizs csak egy ugrás

Három évvel ezelőtt ismerkedtem meg a barátommal, aki belga. Nemigen szeretek főzni, de a páromat néha megörvendeztetem valamilyen magyaros étellel. Szabadidőnkben általában táncolunk vagy kirándulunk, hiszen innen Párizs, London vagy Németország is csak egy ugrás. Vonattal oda-vissza 80 euró a jegy. A tengerpart is csak 100 kilométer. A szerződésem idén járt volna le, de kineveztek egy NATO-bizottság élére. Így két évig még biztosan kint dolgozom. A párom szívesen költözne velem Magyarországra, már többször jött velem haza és nagyon tetszett neki az ország.
 
Joó Kinga
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) tagja

– Tizenketten vagyunk magyarok abban a bizottságban, amelyben a szervezett civil társadalom érdekeit képviseljük Brüsszelben. Munkaadók, munkavállalók, és az úgynevezett egyéb érdekek csoportja (női szervezetek, a tudományos élet szószólói, gazdák stb.) a tagok. Én a szociális civil szervezetek képviseletét látom el, azon belül az ifjúságpolitikával és a családpolitikával foglalkozókét. Demográfiai és családpolitikai, munkaügyi témákban egyeztetek az itthoni szervezetekkel, esetenként a minisztériumokkal. Egy problémával 10-15 fős nemzetközi munkacsoport foglalkozik. Ilyenkor az adott felvetéssel kapcsolatban megfogalmazunk egy általános véleményt.

Brüsszelben találtuk meg a boldogságotAz ingázást választottam

– Három gyerekemmel és a férjemmel Budapesten élek. Kiköltözni nem szeretnék, így ingázom, heti egyszer-kétszer. A legkisebb gyerekem, Helgus nyolc hónapos, két héttel azelőtt született, hogy megkaptam a kinevezést. Ilyenkor rá bébiszitter vigyáz. A három- és ötéveseim (Marcell és Linda) oviban, bölcsiben vannak, a férjem hozza-viszi őket. A munkáért fizetést nem, de költségtérítést kapok. Az otthoni viszonyokhoz képest az anyagi feltételek így is nagyon jók, már ami a térítések formáját jelenti. Nálam merült fel az igény, hogy a bébiszitter is költség. Most gondolkodnak rajta, finanszírozzák-e.


Brüsszeli toplista

• A legjobb piac: a Gare du Midi nemzetközi pályaudvar vasárnap délelőttönként piaccá alakul.
• Csodás csokibolt: Pierre Marcolini
Cím: Rue des Minimes 1.
• Finom a kagyló: a Chez Léonban – Beenhouwersstraat 18 –, az egyik legjobb belvárosi étteremben.

Szülés után  3 hónap otthon
• Gyermek születése esetén a belga nő csak három hónapig maradhat otthon.
• Bölcsődébe átlagosan 8-9 hónaposan kerülnek az uniós alkalmazottak kisgyerekei.
• A bölcsődéért fizetni kell (450 euró körül), az összeg a közös keresettől függ.
• Az óvodák ingyenesek, és a legtöbb helyen már két és fél éves koruktól kezdve járhatnak a gyerekek, de gyakori feltétel a szobatisztaság.
• Szerdánként minden oktatási intézményben csak délig vannak a gyerekek.
• Az óvodai foglalkozások hasonlóak az itthoniakhoz, de az utolsó évben nagy hangsúlyt fektetnek a betűk és a számok elsajátítására.

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

Brüsszelben találtuk meg a boldogságotA legfrissebb szám tartalmából: 

  • Szőke Zoltán: „Család nélkül képtelen lennék élni”
  • Brüsszelben találtuk meg a boldogságot
  • Az én kertem a legszebb!  
  • Tanácsok párkapcsolati konfliktuskezeléshez
  • Tamással sülve-főve
  • Gwyneth Paltrow

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése