Aktuális

Gyerekvállalók, kíméljenek!

Gyerekkel nem vesznek fel, vagy éppen elbocsátanak miatta, nem tudunk visszatérni gyes után, kevesebbet keresünk a férfiaknál... évek óta tudott gondok. A tervezett új munkajogi törvény azonban csak tovább nehezítene a helyzeten az érdekvédők szerint.
Képünk illusztráció
„becsületesen kitöltött önéletrajzával nem
aratott sikert…”

Képünk illusztráció

Anna egygyermekes, elvált anyuka, akinek igazán van tapasztalata arról, hogy viszonyulnak a munkaadók ahhoz, ha egy nő manapság gyereket vállalt és dolgozni is akar. Ő például valóságos kálváriát járt Bencével. Folyamatosan próbált munkát szerezni, becsületesen kitöltött önéletrajzával azonban sehol sem aratott nagy sikert.

„Eszembe sem jutott, hogy nem evidens, hogy a pályázatomban megírjam, hogy van egy gyerekem, mígnem egy ismerősöm mondta, hogy hagyjam ki. Ezután rögtön behívtak – meséli a biztosítói szférában dolgozó anyuka. – A felvételi beszélgetésen rákérdeztek, akarok-e gyereket, én mondtam, hogy még egyet nem akarok, de egy már van. Felvettek. Alig telt le a próbaidő, amikor Bence belázasodott, a munkahelyről intéztem az orvost, a kollégák is hallották, mi történik. Szinte azonnal hívatott a főnököm, és hatalmas patáliát csapott, mintha nem is emlékezne, hogy van gyerekem. Hiába emlékeztettem a felvételi beszélgetésre… Onnantól elég fagyos lett körülöttem a hangulat. Nem volt más választásom, fel kellett mondanom” – meséli Anna. Bizonyítani persze sosem tudja, hogy valójában Bence volt az akadály.
A nő esete nem túl ritka, holott ma még törvény írja elő mind a diszkrimináció, mind kismamák elbocsátásának tilalmát. Mégis: a munkáltatók nagy része eleve szóba sem áll kismamákkal, anyukákkal, vagy amint lehet, mást keresnek a helyükre.

 Néhány a biztos pontok közül:
– Kollektív szerződés legfeljebb hat hónapig terjedő próbaidőt is megállapíthat.
– Esetenként a munkáltató és a munkavállaló írásban megállapodhat a teljes munkaidő heti mértékének legfeljebb negyvennégy órára emeléséről.
– Amennyiben a munkavállaló betegsége vagy elháríthatatlan akadály miatt a szabadságot nem lehetett az esedékesség évében kiadni, úgy az később is kiadható.
– A munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek miatt a munkavállalót megillető szabadságot apránként, kettőnél több részletben is kiadhatja.
– A gyermek gondozása vagy ápolása miatt kapott fizetés nélküli szabadságnak csak az első hat hónapjára jár rendes szabadság.
– A munkáltató egyoldalúan előírhatja, hogy a túlmunkáért nem pénz, hanem szabadidő jár.

Orsolya szintén „kockázatos” munkaadói szempontból: Harmincéves, vagyis szülési korban van, gyereke viszont nincs. „Az egészen biztos, hogy az állásinterjún rákérdeznek, mik a terveim, legutóbb is ez volt” – meséli Orsi, aki végül meggyőzte a leendő főnökeit. Ma van állása, gyerekeken pedig nem is gondolkozik. „Kétségem sincs afelől, hogy akkor amint lehet, szabadulnának tőlem.”

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

A helyzet nemhogy javulna: a munka törvénykönyvének eredetileg közzétett tervezete egyértelműen kivette a „védett kor” intézményét a szabályozásból (vagyis hogy várandósság vagy „gyes” időszakában nem lehet kirúgni senkit), illetve az a tilalom sem szerepel a paragrafusok között, hogy a munkaadó nem végeztethet terhességi tesztet a jelentkezőn. Ugyan a kormány júliusban hangsúlyozta: lesz védett kor intézménye és megkönnyítik a szülési szabadságról visszatérő dolgát, ehhez képest a munkavállaló nőket több javaslat is hátrányosan érinti. Az érdekvédők szerint ezzel vagy főállású anya szerepbe kényszerítik őket, vagy épp a kedvüket veszi el a gyerekvállalástól.

„Most úgy tűnik, hogy a védett kor mégis megmarad, vagyis az előkészítők visszaléptek, a terhességi tesztre vonatkozó tilalomról viszont továbbra sincs szó. De nem érvényesül az egyenlő munkáért egyenlő bérezés elve is. Megmaradt az a szabály, hogy a várandós nőt az állapotának megfelelő munkakörben kell foglalkoztatni, de a tervezet szerint csak alapbérre lesz jogosult” – mondta el a Nők Lapja Cafénak Lupkovics Mariann, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) nőképviseleti tagja.

Nőies hátrány
A törvényben jelenleg szereplő „egyenlő munka, egyenlő bér” elve egy uniós elvárás, az NGM tervezetéből azonban ez hiányzik. A legfrissebb felmérések szerint Magyarországon 16 százalékos az azonos munkáért nőknek és férfiaknak adott bér közötti különbség. Ez a bérdifferencia egy gyerek esetén 18 százalék, két gyerek esetén 24 százalék, három és annál több gyerek esetén pedig 25 százalék fölé emelkedik.

A szervezetek szerint egy sor más elképzelés is súlyos veszteségeket hozna. A tervezet a műszak fogalmát egyszerűen kihagyja, vagyis a pótlékok automatikusan megszűnnének. Egyedül az éjszakai kiegészítésről szól a javaslat, ami az eddigi 50 helyett viszont csak 15 százalék lenne majd. A számítások szerint ez néhány egyéb lépéssel együtt összességében 25-30 százalékos bérveszteséget jelentene.

A tervezet teljes kártérítési kötelezettséggel sújtja a munkavállalókat, és háromszáz órára emeli a kollektív szerződés nélküli túlmunkakeretet. Összességében olyan helyzetet teremt, hogy „a munkáltató a lehető legkönnyebben és a lehető legkevesebb költség mellett szabadulhat meg a munkavállalótól” – mondják a szakmai érdekvédők.

Az új koncepció ezenkívül bevezetné az indoklás nélküli felmondást az 50 főnél kevesebbet foglalkoztató munkáltatóknál, megszüntetné a végkielégítést, az elmaradt munkabér kifizetése helyett pedig az átalány-kártérítést preferálná, és hat hónaposra növelné a próbaidőt: ezen lépések miatt szakszervezetek őszre óriásdemonstrációt hirdettek.
A kormánykommunikáció a tiltakozások ellenére állítja: a munkavállalók személyhez fűződő jogainak védelme nem gyengül, hanem erősödik a pontosabb szabályozással és a tervezett új munka törvénykönyve megfelel a nemzetközi és európai uniós irányelveknek.

Döntés leghamarabb szeptember végén várható, az országgyűlés valószínűleg már az első munkahéten megkezdi a koncepció tárgyalását és megtudjuk, mi vár ránk 2012 január 1-jétől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top